Jonathan Diller özvegye búcsúztatójában, többi között változást sürgetett a bűnüldözési politikában. Úgy fogalmazott: "hány rendőrnek és családjának kell még végső áldozatot hoznia, mielőtt elkezdjük megvédeni őket?".
2024. március 31. 10:18
san diego union tribune
Több ezer rendőr vett részt szombaton annak a New York-i rendőrtisztnek a temetésén, akit hétfőn napközben közúti ellenőrzés közben Queens városrészben egy óvadékkal elengedett bűnöző lőtt le.
Jonathan Diller búcsúztatásán a becslések szerint összesen mintegy 10 ezer ember vett részt a nagyváros közelében, Long Island-en, Massapequa Park kisvárosában. A gyászmenetet rendőrmotorok vezették fel, és New York tűzoltói is megjelentek a temetésen, ami egyben néma tiltakozássá vált az erőszakos bűncselekmények növekedése ellen.
New York város polgármestere, Eric Adams - aki korábban maga is rendőrtiszt volt -, hősnek nevezte az elhunytat. Az áldozat elkötelezettségét hangoztatva felidézte, hogy miután halálos lövés érte, folytatta az intézkedést, és próbálta lefegyverezni a gyanúsítottat.
Jonathan Diller özvegye búcsúztatójában, többi között változást sürgetett a bűnüldözési politikában. Úgy fogalmazott: "hány rendőrnek és családjának kell még végső áldozatot hoznia, mielőtt elkezdjük megvédeni őket?".
A meggyilkolt rendőr özvegye – new york post
A rendőrtisztet hasba lövő Guy Rivera-t hétfőn a kora esti órákban Jonathan Diller és járőrtársa arra akarta figyelmeztetni, hogy gépkocsijával tiltott helyen, egy buszmegállóban várakozik. Amikor a járőrök felszólították, hogy hagyja el az autót, tüzet nyitott és hasba lőtte a 31 éves rendőrt. Rivera korábban már 21 alkalommal volt letartóztatásban, a járműben vele tartózkodó férfinak szintén többször volt már dolga a rendőrséggel a beszámolók szerint.
Rivera és Diller – times now
A bűncselekmény vitát indított New York megengedőnek mondott büntetőpolitikájáról, ami magába foglalja az óvadéki reform visszafordítását. Ez a kritikusok szerint visszaeső bűnözők könnyített szabadlábra helyezésével végződik.
Jonathan Diller két év után az első rendőrtiszt volt New York városban, akit szolgálatteljesítés közben halálos lövés ért.
A temetést megelőző két napban a kisváros halottasházában a rendőrtiszt emlékére virrasztást tartottak, ahol csütörtökön megjelent Donald Trump volt elnök, a republikánusok nem hivatalos elnökjelöltje, aki találkozott a családtagokkal, újságírók előtt pedig a törvény és rend megerősítését sürgette.
Pénteken a virrasztás helyszínére ellátogatott Kathy Hochul, New York állam demokrata kormányzója, aki a megjelent videófelvételek szerint megérkezése után az épület előtt röviden szót váltott a családtagokkal, majd sarkon fordult és autókonvojával távozott. Sajtóhírek szerint a családtagok azt közölték vele, hogy jelenlétét nem tartják kívánatosnak.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
"Ez feljogosít talán bennünket arra, hogy kerüljük az óvatoskodó megfogalmazást, amit a híradásokban láttam. Nem meghalt, meg kényszersorozás következtében. Agyonverték. Tehát agyonvertek egy magyar állampolgárt, ez a helyzet. És ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálnunk" szögezte le a kormányfő.
A kereszténydemokrata politikus rögzítette: a legfőbb cél, hogy a fiatalok szeressék a hazájukat, kötődjenek a szülőföldhöz. Ennek az érzésnek az erősítése nagy feladat, és ebben közreműködik a Honvédelmi Sportszövetség.
Az egyik legnemesebb magyar hagyomány a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok. Ez a ma negyvenedszer kezdődő háromnapos rendezvény a közép-európaiság 1335-ös - első - megnyilvánulásának ünnepe. A híres, Károly Róbert-i királytalálkozót idézi fel.