Magyar Péter titokzatos baloldali kapcsolódásai
Nemrég kiderült, hogy Magyar Péter Legyél a változás! nevű egyesületét már 2023-ban bejegyezték, és olyan dollárbaloldali szereplőkhöz köthető, mint Molnár Áron (Noár), a Tanítanék Mozgalom vagy éppen a Humán Platform. További érdekesség, hogy a Legyél a változás! székhelyeként megjelölt II. kerületi lakást tulajdonló cég – egy 2014-es cikk szerint – egy olyan ciprusi offshore céghez köthető, amelyben a Bajnai Gordonnal kapcsolatba hozható Wallis Asset Management Zrt. több tagja is érdekelt. Ám messze nem ez az egyetlen kapocs Magyar és a Bajnai-féle körök között.
2024. április 22. 11:19

A Tűzfalcsoport nemrég megírta, hogy Magyar Péter új szervezetének neve Legyél a változás! Egyesület, amelyet már 2023 júliusában bejegyzett a bíróság. Az egyesület céljaként ezt határozták meg: „Pártpolitikától függetlenül azért küzdünk, hogy az emberek egy tudatos, cselekvő társadalmat alkotva egy szabadabb és nyitottabb országban éljenek.” A szabad és nyitott országra való utalás mintha csak a Soros-világ gyakori szlogenjeit idézné. A Tűzfalcsoport azt is megnézte, hova van bejegyezve a Legyél a változás! Egyesület és kié az ingatlan. A II. kerületi, Kelemen László utcai lakás a Benedict 2002 Befektetési és Szolgáltató Kft. tulajdonában áll.

A cég egy vállalkozó házaspáré: B. Barnabásé és B. S. Csilláé. B. Barnabás érintett a Dadu Art Kft.-ben is. Ennek az előadó-művészettel foglalkozó cégnek a tulajdonosa pedig Duda Éva koreográfus, aki nem más, mint Molnár Áron (Noár) házastársa. A Legyél a változás! honlapjára látogatva a szintén az amerikai baloldal által pénzelt Tanítanék Mozgalom és Noár közös jelképét, illetve egy tanártüntetés pillanatfelvételét láthatjuk. Emlékezetes, hogy a Tanítanék mögött álló Humán Platform Egyesületet csak 2022-ben 54,5 millió forintnyi külföldi pénzből támogatták. 

Ciprus, Ciprus, te csodás!

A Magyar Péter által megszerzett Legyél a változás! Egyesület II. kerületi, Kelemen László utcai címre bejegyzett lakása tehát a Benedict 2002 Befektetési és Szolgáltató Kft. tulajdonában áll. A Benedict 2002 Befektetési és Szolgáltató Kft.-ről nem sok információ érhető el az interneten, de egy 2014-es Átlátszó-cikk szerint egy offshore ügyben érintett ciprusi cég, a Burnack Holdings Ltd. egyik részvényese. A 2014-es cikket már törölték az Átlátszó oldaláról, de egyes mellékletei elérhetők, sőt a Wayback Machine nevű oldal segítségével az eredeti írás is olvasható. Az Átlátszó akkori cikke szerint a Bajnai Gordonhoz köthető Wallis Asset Management Zrt. több tagja is valamilyen módon kapcsolható az offshore céghez. Így például Winkler Gyula, aki támogatta Bajnai pártalapítványát vagy éppen Nagy György, aki a Wallis egyik alapítója volt.

Magyar Péterék egyesületét tehát egy olyan lakásba jegyezték be, amely egy ciprusi, Bajnai köreiig érő offshore hálóban érintett vállalkozás tulajdona. De messze nem ez az első Bajnai-kapcsolat, ugyanis Magyar Péter ügyvédje, Bárándy Péter 2012-ben a Bajnai Gordon visszatérését elősegítő Haza és Haladás Egyesület alapítója is volt. De érdemes Nagy Ervin 2017-es nyilatkozatát is idézni, melyben a HVG-nek arról beszélt: „Jobb szeretnék az unalmas Bajnai Gordon irányítása alatt élni. De a társadalom még nem tart ott, hogy egy kedves, intelligens belvárosi kultúrlény kelljen neki.”

Ennél is beszédesebb az adattakarítási ügy. Mint arról a Magyar Nemzet beszámolt, Magyar mozgalmának honlapja, a Talpramagyarok.hu mögött is megjelent a Bajnai Gordon nevével fémjelzett datadatos csapat. Dokumentumokkal igazolva beszámoltunk róla, hogy a honlap adatvédelmi tájékoztatójában olvasható az Estratos Digital GmbH és a Lundadonate.org neve. A két céget és felbukkanásuk jelentőségét ebben a cikkben mutattuk be részletesen. Az érintettek, vagyis a DatAdat és Magyar sietve tagadták a kapcsolatot, majd leleplező cikkünk megjelenése után néhány órával eltűnt a két cég neve az adatkezelési tájékoztatóból.

A dolog azonban itt még nem ért véget, másnap ugyanis Magyar Péter meghökkentő magyarázattal állt elő. A lap kérdésére arról számolt be, hogy a mozgalma honlapján elérhető adatkezelési tájékoztatót mástól szerezték. – Nem akartunk érte külön fizetni – fogalmazott. Az eset kapcsán Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hatóság elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta: tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja azokkal szemben, akik ott megadták adataikat. Eközben arról értesültünk, hogy Magyar mozgalmától többen is a hozzájárulásuk megadása nélkül kaptak hírlevelet, amit Péterfalvi ugyancsak aggályosnak nevezett. Utóbbi eset kísértetiesen hasonlít a baloldal 2022-es kéretlen sms-kampányára, amikor is tömegeknek küldtek kéretlenül üzeneteket.

Szuverenitásvédelmi vizsgálat

– Ugyanolyan külföldi befolyásolási kísérlet készülhet, mint amilyennel 2022-ben próbálkoztak – erről már a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke beszélt lapunknak. Lánczi Tamás közölte: a hivatal – a Magyar Nemzet cikke nyomán – vizsgálatot indított.

Magyar Nemzet
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
  • Kilencéves áldozata is van a terrorgázolásnak
    A hatóság továbbra is öt áldozatról beszél, noha azt elismerik, hogy negyven sebesült súlyos állapotban van. Új információ, hogy a terroristát majdnem fejbe lőtte egy rendőr.
  • Sikeres magyar EU-elnökségen vagyunk túl
    A kormányfő a december végén záruló soros magyar EU-elnökséggel kapcsolatban megjegyezte: a pikírt oldalvágásokat talán megspórolhatják, de "ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam", "itt volt a fél világ", Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményét rendeztük meg.
  • 50 éves Merkel-kedvenc a tömeggyilkos
    Hamis adatokat mondanak a német hatóságok a halottak számáról: a térfigyelő kamera felvétele alapján sokan meghaltak Magdeburgban.
MTI Hírfelhasználó