„...ők velejéig cinikus gazemberek"
Míg az elmúlt két-két és fél évben az Egyesült Államok különböző gazdasági ágazatai - a hadiipar, az energetika vagy a pénzügyi ágazat - "rettenetesen jól" kerestek a háborún, Európa tovább veszített a versenyképességéből" – leplezte le az USA-politikát Kövér László.
2024. június 4. 22:56

anadolu ajansi

A háború árnyékában még inkább szükséges, hogy a nemzet megpróbáljon együtt cselekedni - mondta az Országgyűlés elnöke a Hír TV Napi aktuális című műsorában kedden, a nemzeti összetartozás napján. Kövér László beszélt arról is, hogy ma Európa döntő része békepárti, nem akar semmilyen háborút.

A házelnök szerint 2024-ben a nemzeti összetartozás napja még inkább az összetartozásról szól, mivel a háború árnyékában még inkább szükséges, hogy "egymás mellé álljunk, egymást bátorítsuk, illetve felhívjuk a figyelmet arra, hogy milyen fontos az, hogy a nemzet megpróbáljon együtt cselekedni".
   
A hétfőn felvett beszélgetésben reményét fejezte ki, hogy a vasárnapi választáson a határon túli magyarok is tudnak képviselőt küldeni az Európai Parlamentbe. Hozzátette: szeretné, ha az erdélyi magyarok "legalább kettővel erősítenék Brüsszelben is a béketábort".
   
Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban Kövér László annak a véleményének adott hangot, hogy ma az európai politikai elit - amely háborús pszichózisba próbálja belehergelni a társadalmakat - nem hisz igazán abban, amit mond, illetve amit csinál.
   
Úgy fogalmazott: "Szerintem ők velejéig cinikus gazemberek." Ma Európa döntő része, a közvélemény több mint hatvan százaléka békepárti - folytatta -, nem akar semmilyen háborút, irtózik a gondolattól, hogy az orosz-ukrán háború valóságos európai háborúvá dagad.
   
Kövér László szerint ha mégis ezt az politikát erőltetik az európai központokban, a nemzetállamok egy részében, a brüsszeli intézményekben, akkor ennek egyetlen magyarázata lehet: "ezek az emberek önző karrieristák, akiket senki sem érdekel, csak az, hogy a következő négy-öt évben éppen milyen pozícióban lehetnek".
   
Hozzátette, ez nem a választóiktól függ, hanem annak a háttérhatalomnak a döntéseitől, amely "már eleve némelyiket azokba a pozíciókba helyezte, ahova ma Brüsszelben, Párizsban vagy Berlinben vannak".
   
Megerősítette, hogy Magyarország ki akar maradni a háborúból, és azok mennek szembe a NATO és az EU alapelveivel, akik "mindenáron bele akarnak bennünket kényszeríteni ebbe a konfliktusba".
   
Az orosz-ukrán háborúval összefüggésben azt mondta, "a tengerentúlon kell az érdekelteket keresni".
   
Kifejtette, míg az elmúlt két-két és fél évben az Egyesült Államok különböző gazdasági ágazatai - a hadiipar, az energetika vagy a pénzügyi ágazat - "rettenetesen jól" kerestek a háborún, Európa tovább veszített a versenyképességéből, nemcsak óriási összegeket költ egy háborúra, amelyhez semmi köze, hanem a gazdasága lejtőre került.
   
Kérdezték a 2016-os, a sorkötelezettség visszaállításáról szóló nyilatkozatáról. Kövér László azt mondta, akkor a szkepszisét fejezte ki a kérdéssel kapcsolatban, és nem is gondolt arra, hogy most európai uniós döntést próbálnak előkészíteni a sorkötelezettség visszavezetéséről.
   
Kijelentette, szóba sem kerül - mint ahogy akkor sem merülhetett fel senki fejében - , hogy a magyar kormány támogatna olyan döntést, amely szerint "Brüsszelből hívják be a mi fiainkat katonának", majd Brüsszelből döntsék el - akár a NATO, akár az Európai Unió központjából - hogy a világ mely pontján, milyen érdekeknek megfelelően kell bevetni őket.
   
Szólt arról is, hogy a szombati Békemenet csattanós válasz volt azokra az ellenzéki nyilatkozatokra, miszerint a Fidesz választói bázisa szétesett. Úgy látja, a Békemenet azt üzente, hogy a magyar emberek nemcsak a közvélemény-kutatások alapján állnak ki a kormány békepárti politikája mellett, hanem az utcán is hajlandóak ezt demonstrálni, és ezért a támogatásért bármelyik európai kormány vezetője szívesen cserélne Orbán Viktorral.
 
Arra a kérdésre, sikerül-e áttörést elérniük az Európai Parlamentben a konzervatív erőknek, Kövér László azt mondta, arra számít, hogy a szuverenista és békepárti jobboldal jelentős pozícióerősödést érhet el, míg a középen és a baloldalon lévő föderalista "vagy inkább birodalompárti és háborúpárti erők" pedig veszítenek a támogatottságukból.
   
Arra lát esélyt - mondta - , hogy lassan, de átfordul Európa egy normális, nyugodt irányba, újra elkezd építkezni, újra a saját problémáira kezd koncentrálni, újra a saját érdekeit próbálja meg érvényesíteni. Hozzátette, a saját érdek nem a német vagy a francia érdekeket jelenti, amelyeket rá kell kényszeríteni a többi tagállamra is, hanem egy tisztességes, egymást is tisztelő párbeszéd eredményeképpen kialakult kompromisszumot.
   
A nemzetegyesítésre vonatkozó kérdésre azt mondta, "sosem álltunk ilyen jól". Elmondta, a 2004-es, a kettős állampolgárságról tartott népszavazás emelheti ki annak a munkának a jelentőségét és nagyságrendjét, amelyet a magyarországi magyarok és a határon túl rekedt magyar közösségek magyarjai elvégeztek, hogy újra egy nemzetként tekinthessenek egymásra.
 

MTI
  • Brüsszel diktatúrára tör
    Országainkra az Egyesült Nemzetek Szervezetének ügynökségei is nyomást gyakorolnak. Az ENSZ Nőkkel Szembeni Megkülönböztetés Felszámolásával Foglalkozó Bizottságának jelentése tavaly augusztusban megállapította, hogy a születendő élet védelme Lengyelországban a nők diszkriminációját és az emberi jogok megsértését jelenti.
  • Amikor a klíma lufi kipukkad
    Az amerikai elnökválasztás óta a „main-stream” módosulni látszik. Erre utal, hogy a nagy bankok egymással versenyezve hagyják el a Net-Zero límakartellt, és csoportosítják át a befektetéseiket a sokat szidott fosszilis energia bizniszbe. És ez bizony nagy baj, mert ha nem csurog a pénz a dekarbonizációra és a zöld energia programokra, akkor ez a hajó el fog süllyedni.
  • Legitim ukrán vezetőséget követel Putyin
    „A kérdés a dokumentumok végleges aláírása. Ez egy nagyon komoly kérdés, amelynek mind Ukrajna, mind Oroszország biztonságát komoly, hosszú történelmi távlatokra kell garantálnia ” – mondta az orosz államfő, hozzátéve, hogy ezért „egyetlen mellélövés, egyetlen érdesség” sem lehet a két ország közötti megállapodásban, beleértve azt is, hogy Volodimir Zelenszkijt illegitimnek tekinti, mivel ötéves hivatali ideje lejárt.
  • Tarkón lövik a megadást jelző ellenséget
    Amur elmondása szerint az észak-koreaiak könyörtelen ellenfelek: „Nem ejtenek foglyokat, az összes katonánkat, akiket megtaláltunk, tarkón lőtték.”
  • Magyar-brit stratégiai együttműködés az atomiparban
    "A nukleáris ipar nagy áttörés előtt áll, komoly kutatások zajlanak annak érdekében, hogy úgynevezett kis moduláris reaktorokat lehessen építeni. Ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy egy futballpályányi területen, egy-két-három évnyi beruházással kis nukleáris erőműveket lehetne építeni, amelyek egy-egy település vagy egy-egy nagyobb gyár energiaellátását önmagukban tudnák hatékonyan és környezetkímélő módon biztosítani" - tudatta Szijjártó Péter.
MTI Hírfelhasználó