A VAR szélsőséges figurái „semmit nem láttak", a bíró nem adott 11-est, az UEFA mindent rendben talált.
Utoljára frissítve: 2024. június 25. 11:05
2024. június 25. 10:54
Újabb fotó került elő a magyar válogatott súlyosan megsérült támadójának, Varga Barnabásnak a felkavaró jelenetéről, amelyből egyértelműen látszik, hogy a Fradi focistájával szemben szabálytalankodtak a skótok.
Mint ismert, a magyar válogatott támadója vasárnap a skótok ellen 1-0-ra megnyert Európa-bajnoki csoportmérkőzésen eszméletlenül terül el a földön, miután ütközött a kapussal, Angus Gunn-nal. A Ferencváros játékosát percekig ápolták a pályán, mielőtt a kórházba szállították. Varga többszörös csonttörés miatt arcműtéten esett át, s ugyan az állapota már stabil, legkorábban csak szerdán engedhetik ki.
Könyökkel ütötték ki Varga Barnabást
A szerencsétlen és kőkemény ütközésről több fotó is előkerült, amikből jól látható, hogy a skótok kapusa könyökkel találta el Varga arcát. Gunn jobbal elütötte a labdát, de közben a másik kezével letarolta a magyar támadót, akit hátulról Anthony Ralston és Grant Hanley is lökött. Érdekes mód sem a játékvezető, sem a videóbíró nem látott szabálytalanságot.
Varga Barnabással brutálisan ütközött a skótok kapusának könyöke - origo/Twitter
Az A csoport harmadik fordulójának mérkőzését a magyar válogatott 1-0-ra nyerte meg Csoboth Kevin 100. percben lőtt góljával, ezzel három ponttal a harmadik helyen végzett és még reménykedhet a nyolcaddöntőbe jutásban.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Európa érdeke az, hogy ne öntsük tovább "egy megnyerhetetlen háború feneketlen zsákjába" az európai emberek pénzét, és az, hogy csak olyan országot vegyünk fel az unióba, amely erősíti a közösségünket, és ne olyat, amely csődbe visz bennünket - mutatott rá a kormányfő.
A néppárti képviselőcsoport szerint nem történt elégséges intézkedés a nem kormányzati szervezetek, vagyis civil szervezetek finanszírozása körüli titkolózás megszüntetése érdekében - adott tájékoztatást a Gondolához eljuttatott közleményében az Európai Néppárt (EPP).