A magyar békemisszió sok ezer életet menthet meg
Magyarországnak igenis lehet döntő szerepe a konfliktus rendezésében, ami azért is fontos, mert a "mi bőrünkre is megy a játék: több száz kárpátaljai magyar áldozata van már eddig is a háborúnak, a negatív gazdasági következményeit pedig a háború kitörése óta nyögjük" - fogalmazott Orbán Balázs.
2024. július 7. 10:11

mandiner.hu

Az elmúlt két és fél évben egyre többen beszélnek a békéről, illetve annak szándékáról, ám eddig senki nem volt elég bátor, hogy ezért tegyen is, újraindítva a felek között a kommunikációs csatornákat - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Orbán Balázs szerint Magyarország soros EU-elnöksége jó alkalom erre, ezért volt fontos Orbán Viktor kijevi, majd moszkvai látogatása. Emlékeztetett: "borzalmas háború" zajlik Magyarország szomszédságában, ám nem ez az első háború, ami lezajlott a világtörténelemben, így meg kell próbálni objektíven szemlélni azt és annak természetét.
   
Amikor nincs egyértelmű győztes vagy vesztes, a konfliktus mindig tárgyalásos úton rendeződik, először tűzszünettel, majd "hosszú, keserves" diplomáciai egyeztetéssorozattal - fogalmazott.
   
A miniszterelnök mindkét tárgyaláson határozott idejű tűzszünetet javasolt, hasonlóan Donald Trump amerikai elnökjelölt álláspontjához - mondta. Orbán Viktor arra volt kíváncsi, mit gondolnak erről a háborúban álló felek és a nagy országok vezetői. Ezért hazatérve az unió soros elnökeként a látogatásokról szándékában áll jelentéseket küldeni a tagországok vezetőinek, hiszen az európai választóknak joguk van tudni: ki az, aki komolyan gondolja a békét és ki az, aki csak beszél róla - húzta alá.
   
Orbán Balázs kifejtette: a magyar kormány szerint Európa lépéskényszerben van több szempontból is. Egyrészt ebben a konfliktusban mindenki a saját érdekeit keresi és a kontinens ezen a háborún semmit nem nyerhet, de sokat veszíthet. Másrészt az elnökválasztás előtt álló Egyesült Államok jelenleg esélyesebbnek tűnő elnökjelöltje nyíltan kampányol a béke ígéretével és nem tudni, hogy hosszú távon a jelenleg háborúpárti amerikai demokraták meddig gondolják ezt komolyan és mikor fordítják külpolitikájukat egy másik irányba.
   
Ezért amennyiben Európa nem tesz lépéseket a béke irányába, úgy amikor Oroszország és Ukrajna egyszer véget vet a háborúnak, a békét Európa és a kontinens érdekeinek figyelembe vétele nélkül fogják megkötni - hangsúlyozta. Jelezte: Orbán Viktor a soros elnökség idején felelősségének tartja, hogy a közösség lépéseket tegyen, aktívan kezdeményezzen, mert a mozdulatlanságba dermedtség és az eddig ismételgetett szlogenek láthatólag politikai, katonai és diplomáciai értelemben sem vezetnek sehová.
   
A magyar kormányfő látogatásának tapasztalatait összefoglalva úgy fogalmazott: "nehéz a helyzet, a hadban álló Oroszország és Ukrajna bár a béke fontosságát egyaránt hangsúlyozta, de nagyon eltérően látja az ahhoz vezető utat." Ugyanakkor a békemisszió itt nem ért véget: fontos mások véleményét megismerni ebben a kérdésben és ezeket kielemezve lehet felelősségteljesen nyilatkozni, hogy valóban látszik-e a békéhez vezető út.
 
A látogatások uniós visszhangjára utalva Orbán Balázs kijelentette: Magyarországnak vissza kell utasítania minden olyan megközelítést, amely szerint bárki megmondhatja, hogy kivel van joga szuverén országként diplomáciai kapcsolatot fenntartani. A kritikus nyilatkozatok egyben önleleplezők is, hiszen megmutatják, hogy akik csak beszélnek a békéről, tulajdonképpen nem gondolják azt komolyan, mindössze a háború folytatásához próbálnak időt nyerni - jegyezte meg.
   
Ugyanakkor - szavai szerint - vegyes a történtek megítélése, mert sok felelős volt állam- és kormányfő, illetve komoly közéleti szerepet betöltő véleményvezér szerint a magyar békemisszió bátor tett, a békéhez vezető egyetlen út.
   
Orbán Balázs kitért arra is, hogy az elmúlt két év megmutatta: bár a háborúban közvetlenül ketten vesznek részt, hiszen ez egy orosz-ukrán belső ügy, ám az, hogy a világ és ez a konfliktus jelenleg itt tart, abban sok, rajtuk kívüli félnek is van szerepe.
   
Mivel ez egy globális konfliktussá szélesedő helyzet, ha valaki komolyan szeretne békét teremteni, annak nem csupán a háborúban álló országokkal, hanem többekkel is tárgyalnia, egyeztetnie kell - hangsúlyozta.
   
Erre pedig Orbán Viktor kiválóan alkalmas, hiszen hazánk szinte az egyetlen olyan ország, amely a világ összes államával meg tudja találni a közös hangot - állapította meg a miniszterelnök politikai igazgatója. Így, nem túlértékelve saját jelentőségét, Magyarországnak igenis lehet döntő szerepe a konfliktus rendezésében, ami azért is fontos, mert a "mi bőrünkre is megy a játék: több száz kárpátaljai magyar áldozata van már eddig is a háborúnak, a negatív gazdasági következményeit pedig a háború kitörése óta nyögjük" - fogalmazott Orbán Balázs.

MTI
  • Nem Magyarország elszigetelt, hanem az Európai Unió
    Nem Magyarország elszigetelt, hanem az Európai Unió. Mi a történelem főutcáján járunk, az unió pedig valahol a sáros mellékutcákban botorkál – mondta Orbán Viktor a Lámfalussy-konferencián. A miniszterelnök köszönetet mondott Matolcsy Györgynek, majd jelezte: a leköszönő jegybankelnök a jövőben is meghatározó szereplője marad a magyar gazdaságpolitikai gondolkodásnak.
  • Brüsszel diktatúrára tör
    Országainkra az Egyesült Nemzetek Szervezetének ügynökségei is nyomást gyakorolnak. Az ENSZ Nőkkel Szembeni Megkülönböztetés Felszámolásával Foglalkozó Bizottságának jelentése tavaly augusztusban megállapította, hogy a születendő élet védelme Lengyelországban a nők diszkriminációját és az emberi jogok megsértését jelenti.
  • Már sok tanár bére magasabb egymillió forintnál
    A tavalyi átlagosan 32,2 százalékos és az idei átlagosan 21,2 százalékos béremeléssel a tanárok és óvónők átlagos fizetése 844 ezer forintra emelkedik - ismertette Rétvári Bence, hozzáfűzve, hogy összesen 4606 tanár bére magasabb 1 millió forintnál, közülük 1209 pedagógus nem vezető, 1929 igazgató és 1468 igazgató-helyettes.
  • Eddig három meccs, nulla gól – most nyerni akar
    A futballban a legnehezebb gólt szerezni és az utolsó passzt adni, ezen kell dolgoznunk és ezt meg is tettük az elmúlt egy hétben" – rögzítette az ír mester.
  • Postajegyek és Bankjegyek
    Kövér László szerint a Pénzmúzeum küldetése, hogy a pénzről, a múltról és jelenről beszéljen az embereknek, miközben formálja a jövőt. A Bélyegmúzeum küldetése is hasonló: miközben hatalmas értékeket gondoz, fontos ismeretterjesztő munkát is végez.
MTI Hírfelhasználó