Orbán Viktor megnyitotta a béketárgyalás esélyét
Teljesen abszurd, hogy Brüsszelben felháborodnak ezen, és elmondják mindennek a magyar kormányfőt, miközben persze nyilván irigységgel tekintenek rá - tette hozzá Roger Köppel, aki azt is a magyar miniszterelnök érdemének tekinti, hogy az ukrán államfő immáron hajlandó lenne tárgyalóasztalhoz ülni az orosz féllel.
2024. július 7. 11:21

hungarian conservative

Orbán Viktor megteremtette Oroszország és Ukrajna között a béketárgyalás esélyét, miközben Brüsszel csak háborús kommunikációra képes Moszkvával szemben - mondta az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában a svájci Weltwoche hetilap főszerkesztője.

Roger Köppel szerint nagyon fontos, hogy a magyar miniszterelnök "nyitva tartja a diplomáciai csatornákat", hiszen az ukrajnai háború rengeteg életet követel nap mint nap. "Hősies küldetésének" köszönhetően az ukrán-magyar viszonyban már látszanak pozitív jelek, hiszen egy lapinterjúban Zelenszkij elnök is a megbeszélések folytatása mellett érvelt, miután a magyar kormányfő elhagyta Kijevet. Az ukrán fővárosban azelőtt "fagyos volt a hangulat", de a visszajelzések szerint a tárgyalás nyitott és konstruktív volt - fogalmazott.
   
A Weltwoche főszerkesztője előrelépésként értékeli, hogy a háborúban álló felek most legalább már hajlandók beszélni a békéről. Bár mind Moszkvában, mind Kijevben azt gondolják, hogy a tűzszünet a másik oldalt segítené, legalább megnyílt az esély a tárgyalásokra, mert Orbán Viktor elérte, hogy "nyíljanak a pozíciók". Teljesen abszurd, hogy Brüsszelben felháborodnak ezen, és elmondják mindennek a magyar kormányfőt, miközben persze nyilván irigységgel tekintenek rá - tette hozzá Roger Köppel, aki azt is a magyar miniszterelnök érdemének tekinti, hogy az ukrán államfő immáron hajlandó lenne tárgyalóasztalhoz ülni az orosz féllel.
   
A főszerkesztő az M1 műsorában elismerően szólt a Patrióták Európáért frakció létrehozásáról is, mondván, ez az EP-képviselőcsoport lehet a fősodorral szembeni ellensúly, az új konzervatív erő Brüsszelben.

MTI
  • Ezt a harcot még nem vívtuk meg
    Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
  • Ellaposodott futball
    A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
MTI Hírfelhasználó