A patrióta fiatalok nem maradhatnak tétlenek
Hidas Dóra hangsúlyozta, a liberálisok mindent megtesznek azért, hogy a nemzeti kultúrákat eltöröljék, és illegális migránsok kerülhessenek Európa területére.
2024. október 5. 19:07

Hidas Dóra, a Fidelitas külügyi kabinetvezetője beszédet mond a Felröppenő galambokkal a békéért című rendezvényen Vácon 2024. május 9-én. MTI/Lakatos Péter

Történelmi időket élünk, és mi, fiatalok nem dőlhetünk hátra, a Patrióták Európáért ifjúsági szervezeteinek egyesíteni kell erejüket - nyilatkozott Hidas Dóra, a Fidelitas külügyi kabinetvezetője az MTI-nek a lombardiai Pontidában szombaton, a Matteo Salvini vezette Liga olasz párt kétnapos találkozójának nyitóeseményén.

Hidas Dóra hangsúlyozta, a liberálisok mindent megtesznek azért, hogy a nemzeti kultúrákat eltöröljék, és illegális migránsok kerülhessenek Európa területére.

A Fidelitas képviselője a Patrióták Európáért pártjai ifjúsági tagozatainak találkozóján szólalt fel többek között a portugál Chega és az amerikai Republikánus Párt fiataljaival együtt.

Pontida mezején már áll az óriásszínpad “Nem bűncselekmény a határok védelme” felirattal, ezen Matteo Salvini, Orbán Viktor miniszterelnök és mások is beszédet tartanak vasárnap.

MTI
  • Ezt a harcot még nem vívtuk meg
    Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
  • Ellaposodott futball
    A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
MTI Hírfelhasználó