Bakondi György szerint komoly fenyegetést jelent az illegális migráció az európai emberek mindennapjaira. Azok a lépések, amelyeket a magyar kormány megtett ezen a területen, továbbra is a magyar emberek többségének a támogatását, "pártszimpátián túlnyúló" támogatását élvezik.
2024. július 13. 22:18
vaticannews.va
Az európai emberek az EP-választásokon kifejezésre juttatták, hogy nem kérnek az illegális bevándorlókból, azt szeretnék, ha biztonságban élhetnének, és azt, ha a politikai vezetés és a biztonságért felelős szervezetek ezt a biztonságot tudnák nyújtani számukra és családjuknak - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
Bakondi György úgy vélte, a Patrióták Európáért frakció megalakulása meglepetést okozott az európai politikában, és az új frakcióval elindult egyfajta változás, aminek a következményei csak most kezdenek körvonalazódni.
Az, hogy ennek milyen hatása lesz az illegális migrációra, még kérdéses, azonban "van esély arra, hogy akár a háború kérdésében, akár a gazdasági élet súlyos problémáiban, a versenyképesség ügyében áttörést érhetünk el, vagy legalábbis változásokat lehet majd elindítani" - fogalmazott Bakondi György.
Magyarország európai uniós elnöksége idején is napirenden lesz az illegális migráció kérdése - emelte ki a belbiztonsági főtanácsadó.
Bakondi György szerint komoly fenyegetést jelent az illegális migráció az európai emberek mindennapjaira. Azok a lépések, amelyeket a magyar kormány megtett ezen a területen, továbbra is a magyar emberek többségének a támogatását, "pártszimpátián túlnyúló" támogatását élvezik.
A magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az illegális migráció Nyugat-Európában érezhető negatív következményeivel Magyarországon ne kelljen szembenézni - hangoztatta Bakondi György.
A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
Magyar Péternek egyetlen eredeti gondolata sincs, amit ne a Fidesz-KDNP-től, vagy személyesen a miniszterelnöktől lopott volna el a mondandójában, a tevékenységében. Több mint 20 évvel ezelőtt hirdette meg Orbán Viktor, hogy hozzuk létre a polgári köröket. A Tisza-szigetek azok micsodák? Ugyanaz a recept, de egy lényegi különbség van. Orbán Viktor azért mondta azt, hogy szervezzük meg magunkat mi, kereszténydemokraták és nemzetiek, hogy utána Magyarország szuverenitását meg tudjuk őrizni. Magyar Péter viszont ahhoz kéri az emberek támogatását, és használja fel Orbán Viktor mondatait, politikai innovációit, hogy ezeket lenyúlva Brüsszel rabigájába hajtsa Magyarországot – hangsúlyozta Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a Gondolának adott interjúban.
A merénylőt egy barát és családtagok segítségével azonosították, majd fogták el, miután csütörtökön a Szövetségi Nyomozó Iroda nyilvánosságra hozott egy fotót a feltételezett támadóról, aki a támadást megelőzően és azt követően is ruhát váltott.
Egy ukrán apa nem vehetett részt a háború elől az Egyesült Államokba menekült, és ott meggyilkolt lánya temetésén, miután az ukrán hatóságok a hadiállapot miatt megtiltották számára az ország elhagyását. A tragédia újra ráirányította a figyelmet arra, mennyire kegyetlen következményekkel jár a háborús jogrend a hétköznapi családok életében.