A 2023-as év legjobb férfi vízilabdázója, Zalánki is betalált, ezúttal középről fórból zúdította a labdát a hálóba, majd Varga Dénes vette észre, hogy a szerb hálóőr a félidőre készülve már kitempózott kapuja elől, a 37 éves klasszis pedig hanyag mozdulattal a hálóba emelt (9-7).
2024. augusztus 5. 22:29
Jansik Szilárd (b) szüleivel a 2024-es párizsi nyári olimpia férfi vízilabdatornáján, a B csoportban játszott Magyarország - Szerbia mérkőzés után a Párizs melletti Nanterre-ben lévő Paris La Défense Arénában 2024. augusztus 5-én. A magyar válogatott 17-13-ra nyert, így csoportharmadikként került a legjobb nyolc csapat közé. MTI/Kovács Tamás
A már biztos negyeddöntős magyar férfi vízilabda-válogatott magabiztos, 17-13-as győzelmet aratott a címvédő szerb csapat felett a párizsi olimpiai csoportküzdelmeinek hétfői zárófordulójában.
Varga Zsolt együttese az első negyedben még kétgólos hátrányban volt (2-4), onnantól kezdve azonban a játék minden elemében felülmúlta ősi riválisát, a második játékrészében hét, a harmadikban hat gólt szerezve. A magyar csapat ezzel a B csoport harmadik helyén végzett, a szerdai negyeddöntőben az olasz, horvát, görög, amerikai négyes valamelyikével találkozik majd.
Eredmény:
férfi vízilabda, B csoport, 5. (utolsó) forduló:
Magyarország-Szerbia 17-13 (2-4, 7-3, 6-2, 2-4)
---------------------------------------------------
gólszerzők: Fekete, Zalánki 4-4, Vámos, Varga Dé. 2-2, Nagy, Manhercz, Jansik Sz., Vigvári Vi., Molnár 1-1, illetve Mandic 5, Cuk 3, Vico 2, S. Rasovic, Jaksic, Dedovic 1-1
Az "örökrangadón" a csoport harmadik helye volt a tét. A férfiak csoportküzdelmeinek zárófordulójára a csapatok már átköltöztek a több mint 15 ezer néző befogadására alkalmas Paris La Défense Arénába, amely vasárnapig az úszóversenyek otthona volt.
Bő másfél órával a kezdés előtt a párizsi üzleti negyedben felhúzott óriási létesítményt - amely a Racing 92 nevű rögbicsapat otthona is - körülvevő utcákat ellepték a piros-fehér-zöld zászlókkal érkező magyar szurkolók, többen is kizárólag erre a mérkőzésre éreztek a francia fővárosba.
A két csapat idén már két világversenyen is találkozott egymással, januárban, a horvátországi Európa-bajnokságon a megfiatalított magyar válogatott a negyeddöntőben ötméteresekkel diadalmaskodott, februárban, a dohai világbajnokságon, már a legnagyobb sztárokkal a soraiban az 5-8. helyért rendezett rájátszás első körében azonban 11-10-re kikapott.
Mindkét oldalon a kapusok játszották a főszerepet az első percekben, majd egy kontra ítélet után Fekete egy az egyben találta magát a szerb hálóőrrel és nem is hibázta el a ziccert. A szerbek fórjánál Vogel újabb bravúrt mutatott be, de Cuk akcióból bődületesen nagy gólt ragasztott a bal felsőbe. A korábban Egerben és Szolnokon is megforduló Cuknak megjött az önbizalma és egy perc múlva újra a hálóba lőtt, Vámos azonban emberelőnyben szintén eredményes volt. Zalánki kettős hátrányban kis híján labdát szerzett, végül azonban mégis Mandicnál kötött ki a játékszer, az FTC Bajnokok Ligája-győztes játékosa pedig nem hibázott. A magyar fór kimaradt - Angyallal szemben fújtak kontrát -, a szerbek belőtték a magukét, a lefújás pillanatában pedig még Zalánki próbálkozhatott előnyben, de lövését védte Filipovic (2-4).
Fekete szép egyéni megmozdulása révén magyar akciógóllal indult a második felvonás, majd Angyal gyönyörű tiszta labdaszerzése után már az egyenlítésért támadhatott a csapat, Zalánki pedig távolról, újfent egyenlő létszámnál talált be. A szerbek percekig még csak fórt sem tudtak kiharcolni, Nagy Ádám pedig sorozatban megszerezte a harmadik akciógólt is, amikor pedig a rivális hosszú idő után előnybe került, akkor Vámos labdát szerzett, a lefordulásból pedig Manhercz talált be. Varga Zsolt tanítványai kevesebb, mint öt perc alatt kétgólos hátrányból kétgólos előnyt dolgoztak ki. Mandic ötméteresből törte meg a szerbek rossz sorozatát, Rasovic pedig lefordulásból egyenlített. Az olimpiai bajnok Varga Dénes parádés csuklóval lőtte ki a bal felsőt - újabb akciógól -, de a túloldalon Mandic is megmutatta, miért választották meg többek között az idei BL négyes döntőjének legértékesebb játékosává. A 2023-as év legjobb férfi vízilabdázója, Zalánki is betalált, ezúttal középről fórból zúdította a labdát a hálóba, majd Varga Dénes vette észre, hogy a szerb hálóőr a félidőre készülve már kitempózott kapuja elől, a 37 éves klasszis pedig hanyag mozdulattal a hálóba emelt (9-7).
A harmadik negyed is Fekete-góllal indult, ezúttal centerből csavart a hálóba és először lépett el hárommal a magyar csapat. Kettős előnyben Jansik emelkedett ki a falban, és húzott a hálóba, majd a kivédekezett szerb fór után Vámos második lövése is utat talált a rivális hálójába. A szerbek még időkérés után sem tudták gólra váltani a fórt, Varga Dénes fülelte le a passzt, végül egy lefordulás után tudtak újra betalálni. Varga Zsolt időt kért az előny megjátszása előtt, a megbeszélés után pedig Zalánki állította vissza az ötgólos különbséget. Vigvári is feliratkozott a gólszerzők közé, az előző évben junior és felnőtt világbajnoki címet nyerő fiatal játékos egy szép beúszás után húzta a labdát a hálóba. A szerbek fórból kozmetikáztak a különbségen, Fekete azonban azonnal válaszolt szintén előnyből.
A záró nyolc percben először a szerbek találtak be, de Zalánki azonnal válaszolt. Dedovic fórból szerzett gólt, ekkor már az olimpiai újonc Bányai Márk tempózott a magyar kapu előtt, a fiatal hálóőrnek Mandic is "bemutatkozott". A magyarok lefordultak, a szerbek lemaradtak, Molnár pedig szép gólt lőtt, majd a rivális ötösből szépített, az utolsó két percben pedig már nem változott az eredmény.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc.
"Most itt is gyaníthattuk, hogy vannak olyan európai parlamenti képviselők, akiktől nem áll távol a gondolat, hogy a saját hazája ellen dolgozzon" - fűzte hozzá Orbán Viktor.
Veres András megjegyezte: a mai média világában pár másodpercre lehet az emberek figyelmét lekötni, de az Istennel való kapcsolat nem lehet egy pillanatnyi élmény része, az tartós, mély figyelmet igényel.
Bécs városa által idén is felmérés készült az általános és középiskolások között a vallási meggyőződésükről. Az eredmény sokkoló: a diákok többsége ma már muszlim hitű, nem keresztény.