Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, a KDNP parlamenti frakcióvezetője sajtótájékoztatót tart a zánkai Erzsébet-táborban a Hősök napja programsorozat rendezvényén 2024. augusztus 14-én. MTI/Bruzák Noémi
Sikertörténetnek nevezte az Erzsébet-táborok programsorozatát a zánkai táborban szerdán tartott sajtótájékoztatóján a Honvédelmi Sportszövetség elnöke. Simicskó István közölte: a kezdetektől ez év végéig hozzávetőleg 1 millió 400 ezer táborozó vesz részt a programsorozatban.
A politikus, a KDNP parlamenti frakcióvezetője elmondta, 2012 óta rengeteg élmény vár a táborozókra, akik kipróbálhatják egyebek mellett a sárkányhajózást, részt vehetnek különböző erőpróbákon, valamint a Honvédelmi Sportszövetség programjain, mint például a lövészet, az evezés vagy a szimulátorok használata.
Hetente turnusonként háromezer táborozó kapcsolódhat ki a Balatonnál, ahol szerdánként tíz héten át a Hősök napja programsorozaton mutatkozik be a Magyar Honvédség, a Honvédelmi Sportszövetség, a rendőrség, az Országos Mentőszolgálat, a tűzoltóság és katasztrófavédelem, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, valamint a Terrorelhárítási Központ és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata.
Az idén először a Készenléti Rendőrség munkatársai is interaktív bemutatókat tartanak. A rendezvény több ezer gyermek számára nyújt lehetőséget arra, hogy olyan hivatásokat ismerjenek meg, amelyek közül esetleg később ők is választhatnak - jelezte Simicskó István.
Elmondta, a Honvédelmi Sportszövetség 2018-ban csatlakozott az Erzsébet-táborokat szervező Erzsébet Alapítvány által hetente megszervezett Hősök napja programsorozathoz.
Közölte: a Honvédelmi Sportszövetség, amely köztestületként működik, 2017-ben alakult, 560 tagszervezete van és öt honvédelmi sportközpontot működtet.
Darabánt Judit, az Erzsébet Alapítvány kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a Hősök napja mellett a zánkai és a fonyódligeti táborban heti rendszerességgel megrendezik a tudomány és a kultúra napját, valamint sportnapot is tartanak.
A programok küldetése, hogy közösséget teremtsenek, valamint az iskolai tanulmányokat is támogassák - fűzte hozzá.
Közölte: a táborokban a gyerekek teljes ellátást kapnak, és ingyenesen utazhatnak vonattal a lakóhelyük és a tábor között.
-
Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
-
A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
-
A botrány akkor robbant ki, amikor a New York Times megírta, hogy a bizottság elnöke SMS-üzenetekben tárgyalt meg több milliárd dolláros vakcinabeszerzéseket a Pfizer vezetőjével, a nyilvánosság teljes kizárása mellett. Leyen, durván megsértve a jogállamiságot, azóta is bujkál a kérdések elől.
-
A szélsőséges Leyen többek közt azt vetette a magyar miniszterelnök szemére, hogy nálunk sok orosz dolgozik. Orbán Viktor válasza: hazánkban hétezer orosz dolgozik, Németországban 300 ezer.
-
Rétvári Bence a könyvbemutató alkalmából rendezett panelbeszélgetésen hangsúlyozta: az angol nyelvű kötet segít abban, hogy megértsék a magyar migrációs politikát, amelynek adoptálására nagy igény volna Nyugat-Európában is.