Esztergom Szentkirály városrésze nemzeti emlékhely lesz
A Géza fejedelem által a 970-es évek elején alapított, nevét valószínűleg a Dunáról – Iszterről – kapó Esztergom a Magyar Nagyfejedelemség központja, a Magyar Királyság első fővárosa méltó fejlesztést kap 2038-ig.
2024. augusztus 20. 17:25

A Magyar Sion – csodalatosmagyarorszag.hu

A kormány 2038-ra Esztergom Szentkirály nevű városrészét nemzeti emlékhellyé kívánja fejleszteni, amely méltóképpen szolgálja a múltat és az eljövendőt - mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter kedden, Esztergomban.

Hankó Balázs az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából az Erzsébet parkban megtartott ünnepségen arról beszélt, hogy a mai nap, az 1000 éves államiság ünnepe, emlékeztet arra, hogy mi, magyarok, az úgynevezett barátaink jótanácsa nélkül is el tudjuk dönteni, hogy mely értékeket vallunk magunkénak, ahogyan eldöntöttük azt Szent István király korában is.
   
Ezek a nemzetet formáló, nemzetet erősítő keresztény hitünkön alapuló értékek, amelyeket továbbra is vallunk, őrzünk, sőt erősítünk - tette hozzá.
   
A magyar nemzetnek nincs szüksége iránymutatásra, mert tudjuk, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és hol van a helyünk a világban, mi otthon vagyunk Európában - mondta a miniszter.
   
Hankó Balázs hangsúlyozta: "Szent István királyunk uralkodása óta, és másokkal ellentétben, itthon kívánunk maradni és mi akarunk itthon maradni".
   
Hozzátette, hogy a magyarság válasza, immár több mint ezer éve, a történelem viharaiban megedződve, ugyanaz, állhatatos értékőrzés, bátor értékteremtés.
   
A miniszter úgy fogalmazott, hogy értékőrzés és értékteremtés, amely egyszerre jelenti keresztény kultúránkat, jövőt adó családjainkat, jelenti tudásunkat, hivatásunkat, amelyeknek úgy kell versenyképesnek lenniük, hogy közben megtartjuk magyar identitásunkat. Érték nélkül a tudás, a hivatás, a kultúra mit sem ér - fűzte hozzá.
   
Hankó Balázs emlékeztetett Mindszenty József hercegprímás üzenetére, miszerint egykoron az erdélyi fejedelmek is Mária képét verették pénzeikre, mivel annyira kitörölhetetlenül bele volt vésve a köztudatba, hogy Magyarország Mária országa. Szent István szövetsége érvényben van ma is - tette hozzá.
   
Hankó Balázs azt mondta, hogy nekünk magyaroknak 2024-ben is kötelességünk minden körülmények között kitartani és küldetéstudatunkkal jobbá és igazabbá tenni a világot. "Kérem, adják tovább gyermekeiknek, unokáiknak ezt a hitet, ezt a lángot, ezt a meggyőződést" - mondta a miniszter.

MTI
Címkék:
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
  • Kilencéves áldozata is van a terrorgázolásnak
    A hatóság továbbra is öt áldozatról beszél, noha azt elismerik, hogy negyven sebesült súlyos állapotban van. Új információ, hogy a terroristát majdnem fejbe lőtte egy rendőr.
  • Sikeres magyar EU-elnökségen vagyunk túl
    A kormányfő a december végén záruló soros magyar EU-elnökséggel kapcsolatban megjegyezte: a pikírt oldalvágásokat talán megspórolhatják, de "ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam", "itt volt a fél világ", Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményét rendeztük meg.
  • 50 éves Merkel-kedvenc a tömeggyilkos
    Hamis adatokat mondanak a német hatóságok a halottak számáról: a térfigyelő kamera felvétele alapján sokan meghaltak Magdeburgban.
MTI Hírfelhasználó