Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára beszél az okostelefon-használat iskolai korlátozásával és az ezzel kapcsolatos rendeletről tartott sajtótájékoztatón a Belügyminisztériumban 2024. szeptember 3-án. Mögötte Eőry Csaba adatkezelési szakember (balra), Hal Melinda klinikai szakpszichológus (bal2) és Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő (jobbra). MTI/Kovács Tamás
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára beszél az okostelefon-használat iskolai korlátozásával és az ezzel kapcsolatos rendeletről tartott sajtótájékoztatón a Belügyminisztériumban 2024. szeptember 3-án. Mögötte Eőry Csaba adatkezelési szakember (balra), Hal Melinda klinikai szakpszichológus (bal2) és Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő (jobbra). MTI/Kovács Tamás
Rétvári Bence közölte: az osztályteremben, tanítási idő alatt a készüléket csak akkor lehet használni, ha az kifejezetten a tanórát segíti.
Ezt a munkát a kormány is erősítette az elmúlt időben – tette hozzá -, hiszen 450 ezer laptopot osztottak ki a diákoknak, az idén pedig további 100 ezret osztanak ki azért, hogy minden diák készségszinten megismerje a különféle eszközöket és a tanulást szolgáló tartalmakat.
A legutóbbi, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) által végzett felmérés szerint az alsó tagozat esetében a megkérdezettek 94 százaléka, a felső tagozatban 89, míg a középiskolában 73 százaléka támogatta a mobiltelefon használatának tanítási idő alatti korlátozását
– ismertette Rétvári Bence.
Egy másik, a Szent István Intézet által készíttetett felmérés szerint, amelyben arra voltak kíváncsiak, hogy egyetértenek-e azzal, hogy telefont csak oktatási céllal lehessen az iskolában használni, a válaszadók 67 százaléka "teljes mértékben egyetért", 18 százaléka "inkább egyetért", az "inkább nem" és az "egyáltalán nem ért egyet" választ 7-7 százalék jelölte meg.
A mobileszközök iskolai időben történő korlátozásával nagyban megelőzhetők az iskolai online zaklatások is - emelte ki az államtitkár. Mint mondta, a telefonok használatának tiltása nemcsak Magyarországon van napirenden, számos ország korlátozta vagy korlátozni fogja ezen eszközök iskolai használatát. Így például Angliában, Franciaországban, Szlovákiában, Hollandiában, Olaszországban született hasonló korlátozás.
A sajtótájékoztatón Hal Melinda klinikai szakpszichológus - egyetértve a rendelettel - azt mondta, az oktatási intézmény szerepe nem kizárólag a tanulást szolgálja, hanem a nevelést, a megfelelő és biztonságos fejlődést is. "A mentális keretben ez nem képzelhető el úgy, hogy a digitális eszközök próbálják nevelni, alakítani a fiatalok gondolkodását" - fogalmazott.
Az elmúlt évek tendenciája azt mutatja - folytatta -, hogy minél többet használja a digitális eszközt egy gyermek, a mentális készségei annál inkább háttérbe szorulnak.
Igaz ez a kognitív, tanulási teljesítményre, a gondolkodásra, a logikai sorok kialakítására vagy a szimbolikus gondolkodásra - fűzte hozzá.
Közölte: minél kisebb korban kap egy gyerek okoseszközt, annál nagyobb a mentális romlás; mára ez azt jelenti, hogy minden negyedik fiatal küzd valamilyen mentális zavarral vagy annak klinikai tünetével.
Tájékoztató az okoseszközök iskolai használatáról
Budapest, 2024. szeptember 3. Hal Melinda klinikai szakpszichológus beszél az okostelefon-használat iskolai korlátozásával és az ezzel kapcsolatos rendeletről tartott sajtótájékoztatón a Belügyminisztériumban 2024. szeptember 3-án. Mögötte Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő (balra) és Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára. MTI/Kovács Tamás
Hal Melinda szerint az évtized legnagyobb kihívása lesz megpróbálni megállítani ezt a romlást.
A szakember úgy vélte, hogy a korlátozással csökkenni fog az internetes zaklatási (cyberbullying) esetek száma, amelyek az online térben, iskolaidőben is megtörténtek.
Az adatok szerint minden második magyar gyerek évente legalább egyszer zaklatás áldozatává válik, ezen esetek 80 százaléka az online térben történik.
Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő arról beszélt, hogy a kiskamaszok, kamaszok képernyő előtt töltött ideje más, az idegrendszeri fejlődéshez elengedhetetlen tevékenységtől vonja el az időt. Idézte az OECD 2017-es jelentését, amely szerint nem látható, hogy az okostelefonok iskolai megjelenése bármi pluszt adna az oktatáshoz, a tavalyi PISA-jelentés szerint pedig ezen eszközök a gyerekek kompetenciaképességét rontja.
Tájékoztató az okoseszközök iskolai használatáról
Budapest, 2024. szeptember 3. Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő beszél az okostelefon-használat iskolai korlátozásával és az ezzel kapcsolatos rendeletről tartott sajtótájékoztatón a Belügyminisztériumban 2024. szeptember 3-án. Mögötte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára. MTI/Kovács Tamás
Mint mondta, tud olyan iskoláról, ahol már nyolc éve tiltják a telefonok iskolai használatát.
Eőry Csaba adatkezelési szakember szerint az ilyen eszközökön a személyes adatkezelés is hosszú távra ható probléma: a telefon- és internethasználat során számos adat keletkezik a felhasználóról, az évek során "rengeteg információmorzsát" elszórnak magukról a gyerekek, az érdeklődési körükről, a döntéseikről.
-
Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
-
Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
-
A hatóság továbbra is öt áldozatról beszél, noha azt elismerik, hogy negyven sebesült súlyos állapotban van. Új információ, hogy a terroristát majdnem fejbe lőtte egy rendőr.
-
A kormányfő a december végén záruló soros magyar EU-elnökséggel kapcsolatban megjegyezte: a pikírt oldalvágásokat talán megspórolhatják, de "ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam", "itt volt a fél világ", Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményét rendeztük meg.
-
Hamis adatokat mondanak a német hatóságok a halottak számáról: a térfigyelő kamera felvétele alapján sokan meghaltak Magdeburgban.