A kormány újra elindítja az otthonfelújítási támogatást
A kormány újra elindítja az otthonfelújítási támogatást, amely a családoknak jelent anyagi biztonságot és megerősödést – közölte a kulturális és innovációs miniszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
2024. november 18. 13:56
Hankó Balázs elmondta, hogy az otthonfelújítási támogatás az elmúlt években is sikeres konstrukció volt. A támogatásra vonatkozó szabályokról társadalmi egyeztetést indítottak. Emlékeztetett: „A lakhatás támogatására vonatkoznak a nemzeti konzultáció egyes kérdései is, ilyen például a kollégiumi férőhelyek bővítéséről, valamint a Szép-kártya felhasználásáról szóló kérdés.” Hankó Balázs arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt években a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) segítségével sok új lakás épült, illetve újult meg. „A csok plusz keretében 250 ezer otthonnal lettek gazdagabbak a magyar családok” – hangsúlyozta.
„Családbarát ország, családbarát nemzet vagyunk” – emelte ki, hozzátéve: a kormány a hagyományos családok mellett áll, „mondjanak bármit Brüsszelben, legyen bármi a trend Európában”. Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a lakhatási támogatásokkal kapcsolatban az új vidéki otthonfelújítási program részleteit ismertette. Hangsúlyozta, hogy azzal a magyar családokat és a helyi gazdaságot, a helyi építőipart is támogatja a kormány, összhangban az új gazdaságpolitikai akciótervvel.
„A jövő évi költségvetésben soha nem látott összeg jut a családok támogatására” – hangoztatta a miniszter. Elmondta, hogy 3754 milliárd forintot biztosít a kormány a családoknak, ami 447 milliárd forinttal több, mint az előző évi, a 2010-es támogatásoknak pedig a négyszerese. Kiemelte, hogy a támogatás az ötezer fő alatti településeken jelent majd célzott segítséget 2025. január 1-jétől. Ez összesen 2887 települést jelent, amely a magyarországi települések 91 százaléka. Közölte, a kormány számításai szerint több mint százezer család tud majd élni az új vidéki otthonfelújítási program lehetőségével. Koncz Zsófia elmondta, hogy a támogatást kültéri vagy beltéri lakásfelújításhoz lehet majd igényelni, és az igénylés feltételei nagyon hasonlóak a korábbi programhoz. Azok a családok tudják igényelni, ahol a gyermek 25 éven aluli. Várandósság esetén a 12. héttől igényelhető a támogatás.
Közölte, hogy a vissza nem térítendő otthonfelújítási támogatás a munkadíj és az anyagköltségek 50 százalékára, de legfeljebb hárommillió forint összegben igényelhető. Emellett igénybe vehető államilag támogatott, jelzálog alapú hitelkonstrukció is, legfeljebb hatmillió forint értékben. „Az összegeket utófinanszírozásban kapják majd a családok”– tette hozzá.
„Fontos változás az, hogy míg korábban az igénylés feltétele volt az egy év előzetes bentlakás, az új programban öt év utólagos bentlakást kell teljesíteni, de igényléskor már a felújítandó ingatlanban kell lakni” – hangsúlyozta az államtitkár. Felhívta a figyelmet arra a változásra is, hogy az igénylést nem a kormányablakoknál, hanem a Magyar Államkincstár (MÁK) területi szerveinél kell majd benyújtani elektronikus vagy postai úton, illetve személyes ügyintézésre is lehetőség van.
Koncz Zsófia elmondta, hogy az igénylések a tervek szerint 2025. január 1-jétől várhatóan 2026. június 30-ig lesznek benyújthatók.
A Földön található hatalmas mennyiségű víz halmazállapot-változásainak köszönhetően működik a Föld-légkör rendszerben egy olyan természetes önszabályozó mechanizmus, amelynek a hatására kialakul a fizikailag lehetséges maximális üvegházhatás, amely tovább már nem növelhető, akármennyi széndioxidot bocsátunk ki.
A jól szervezett globális pánikkeltés zavartalanul folyik, amelynek a hatására, főleg a nyugati világban, megjelent egy nálunk még alig ismert új fogalom a pszichiátriai szaknyelvben, nevezetesen a klímadepresszió.
Elérkezett az idő, hogy a települések saját értékeiket megvédhessék, eldönthessék, kikkel és hogyan kívánnak együtt élni - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Debrecenben, a helyi önazonosság védelméről szóló törvénytervezetről tartott konzultáción.
A CEP által támogatott nyomásgyakorló szervezetek azon dolgoztak, hogy destabilizálják a térségben azokat az országokat, amelyek kormánya az amerikai mélyállam megítélése szerint nem a demokrata progresszív érdekeknek megfelelően alakítja politikáját. A legtöbb pénz Magyarországra és Lengyelországba érkezett, hiszen a magyar, valamint a korábbi lengyel kormány a demokrata vezetéssel ellentétes pozíciót foglalt el a meghatározó politikai kérdésekben - írták.
Călin Georgescu, a román elnökválasztás esélyese nemrég közölte: igényt tart Kárpátalja egy részére. Úgy tűnik, Trianonban nem sikerült kielégíteni a Kárpát-medencére irányuló román irredentizmust. Viszont a területi igény indoklása – ahogy száz éve Erdély esetében – most is valótlan állításon alapul - mutatott rá Keményfi Kornél a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség oldalán megjelent cikkében.