Juhász Hajnalka: Hol van most az ellenzék, amikor egy bántalmazott nő mellett kellene kiállni?
A kereszténydemokrata politikus szerint Varga Juditon a csütörtöki interjúban a hitelesség látszódott, „olyan hitelesség, amely egy árulóban, mint Magyar Péter sohasem lesz. Judit minden mondatából tisztán érződött, hogy miken ment keresztül nőként, édesanyaként és politikusként.”
2025. július 4. 12:00

Juhász Hajnalka, Varga Judit - kdnp

Hol vannak most az ellenzéki politikusnők, akik nagyon hangosak, ha politikai tőkét kovácsolhatnak a női jogokból? Hol van az ellenzéki média most, amikor egy bántalmazott nő mellett kellene kiállni? – vetette fel közösségi oldalán pénteken Juhász Hajnalka, a Varga Judit interjú kapcsán.

A KDNP országgyűlési képviselője hangsúlyozta: Varga Judit mindenben százszor tehetségesebb, mint a volt férje, Magyar Péter. Egy okos férfit nem feszélyez egy okos nő, nem irigy, nem féltékeny, sőt. Ellenben, aki egész életében követelte a rivaldafényt, 24 órában fotóztatja magát és magának tetszeleg, ott nagy a baj és nem szabad, hogy bárki komolyan vegye – tette hozzá Juhász Hajnalka. Leszögezte: a Tisza nem politikai párt, hanem egy „önpárt”, semmi köze a haza szolgálatához. Egy árnyékban álló férfi saját magáról alkotott álma.

A kereszténydemokrata politikus szerint Varga Juditon a csütörtöki interjúban a hitelesség látszódott, „olyan hitelesség, amely egy árulóban, mint Magyar Péter sohasem lesz. Judit minden mondatából tisztán érződött, hogy miken ment keresztül nőként, édesanyaként és politikusként.”

Hol vannak most az ellenzéki politikusnők, akik nagyon hangosak szeretnek lenni, ha politikai tőkét kovácsolhatnak a női jogokból? Hogyan képviselheti hitelesen a bántalmazott nők jogait az ellenzéki média, amelynek egyes riporterei űzött vadként percekig kergették Juditot? – tette fel a kérdést Juhász Hajnalka. Felidézte ugyanakkor, hogy „mindannyian ott voltak, amikor a bántalmazott nőkre hivatkozva a gender-ideológiával teletűzdelt Isztambuli Egyezmény érdekében támadni kellett minket. Na, azért tudtak lobbizni. Most hol vannak, amikor egy bántalmazott nő mellett kellene kiállni?”

Annak nagyon örülök, hogy Judit boldog! Ez a lényeg! Büszkék vagyunk Rád és Veled vagyunk, Judit! – írta a KDNP alelnöke.

kdnp.hu
  • Egy távoli, hiteltelen „bíróság" ítéleteinek vetnék alá a társadalmat
    Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
  • Idegenek fizetnek nekik, és ők elárulják hazájukat
    Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
  • Ukrajnát tömné pénzzel az EU-vezetőség
    Gulyás Gergely minden magyar politikai erőt arra szólított fel, hogy ítélje el az Európai Bizottság költségvetés-tervezetét, mert aki ebben a formában ezt a költségvetést támogatja, "annak Ukrajna fontosabb, mint Magyarország".
  • Mandátumbecslés: stabil többséget szerezne a Fidesz a Mandiner szerint
    Eltelt egy év a 2024-es kettős választás óta, és a rendelkezésre álló időközi választási eredmények alapján kijelenthető: a Fidesz–KDNP támogatottsága továbbra is stabil, sőt bizonyos esetekben még erősödött is – írja a Mandiner. A lap az azóta lezajlott több időközi országgyűlési és önkormányzati választásból próbál következtetni arra, hogyan alakulna a politikai térkép, ha most tartanának parlamenti választásokat.
  • A megújuló Citadella
    Az erőd megújítása során arra törekedtek, hogy megőrizzék a történelmi értékeket, miközben modern, funkcionális és esztétikus megoldásokat integrálnak. Az új belső park mészkő burkolatot kapott, amely harmonikusan illeszkedik az épület karakteréhez.
MTI Hírfelhasználó