Ellenállóképesség
A küldöttek egyetértettek abban, hogy a megfelelően kidolgozott és végrehajtott űrpolitikai intézkedések stratégiai szerepet játszanak az EU technológiai szuverenitásának biztosításában és az űrinfrastruktúrák ellenállóképességének növelésében.
2024. december 1. 12:00

Érdeklődők az EU Space Days 2024 - EU Űrnapok 2024 elnevezésű konferencia kisérő kiállításán a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 2024. november 20-án. Az Európai Unió Tanácsa soros magyar elnökségéhez kapcsolódóan rendezik meg az európai űrnapokat Budapesten. MTI/Koszticsák Szilárd 

Az európai űrtevékenységek körében is a kompetenciák fejlesztése és az ellenállóképesség megerősítése lehet a versenyképesség záloga - idézte Szabados Richárdot a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye.

A közlemény szerint a minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára elnökölte pénteken a Versenyképességi Tanács űrtevékenységek témakörében Brüsszelben megtartott ülését.

A tanácsülésen az európai űrtevékenységek vonatkozásában a tagállamok elfogadták a kompetenciák megerősítéséről szóló következtetéseket, valamint az EU Űrprogramjának időközi értékelését.

Az űrtechnológia gyors fejlődése megköveteli, hogy az Európai Unió biztosítsa autonóm hozzáférését az űrhöz és megerősítse stratégiai autonómiáját. A Galileo és Kopernikusz programok sikerei mellett az új projektek, mint például a GOVSATCOM, alapvető fontosságúak az EU technológiai függetlensége szempontjából - írták.

A küldöttek egyetértettek abban, hogy a megfelelően kidolgozott és végrehajtott űrpolitikai intézkedések stratégiai szerepet játszanak az EU technológiai szuverenitásának biztosításában, az űrinfrastruktúrák ellenállóképességének növelésében és a gazdasági növekedés ösztönzésében - áll a közleményben.

Az űrágazat hozzájárulása az unió gazdasági, társadalmi, környezetvédelmi, technológiai és biztonsági célkitűzéseihez jelentős. Az ágazatban tapasztalható hiányosságok kezelése érdekében átfogó megközelítés szükséges, ami magában foglalja a készségfejlesztést, a szabályozási keretek kialakítását és a nemzetközi együttműködés erősítését is annak érdekében, hogy az űrben Európa megőrizze versenyelőnyét és technológiai függetlenségét - tették hozzá.

Az ülést értékelve Szabados Richárd megállapította: az űrtechnológia gyors fejlődése és lehetséges alkalmazásai jogi szabályozást igényelnek, így Magyarország támogatja az EU szintű űrjogi keretek kialakítását.

„Létfontosságú, hogy jogi keretet alakítsunk ki az állami és nem állami szereplők űrbeli tevékenységeinek szabályozására”. Az uniós űrjogi keretek kidolgozása várhatóan a soron következő lengyel elnökség programjának fontos eleme lesz - közölte az NGM.

MTI
  • Méregzöld klímaőrület
    Füllent a fősodor sajtó, amikor azt szajkózza: a tudósok nagy többsége szerint a széndioxod káros, az okozza a felmelegedést. A valóban neves tudósok épp az ellenkező véleményen vannak.
  • A lengyel-magyar barátság
    Sulyok Tamás Andrzej Duda lengyel elnököt méltatva hangsúlyozta, "személyes példájával és munkájával olyan virágzó időszakát teremtette meg a magyar-lengyel kapcsolatoknak, amelyek még jobban erősítették a már amúgy is szoros viszonyt".
  • Washington, Moszkva békét akar, Brüsszel háborút
    A nyugat-európai hadikapacitások növeléséről szólva Horváth József hangsúlyozta, a lövegek gyártásában, a légvédelmi és tüzérségi lőszerellátás tekintetében együttesen sem képesek az orosz gyártókapacitást ellensúlyozni, valamint Nyugat-Európa jóval drágában - akár egy a tízhez arányú költséggel - állítja elő a lőszereket, mint Oroszország.
  • Tihany
    A templomot alapító I. András uralkodásának 14 évéről szólva azt mondta, a király útját belső és külső háborúk kísérték végig: keresztényellenes pogánylázadás, Gellért püspök és társainak vértanúhalála, a német-római császári hadak többszöri betörése, véres csaták a Dunántúlon és a Vértesben, elsüllyesztett hajóhad Pozsonyban, egyházszakadás Róma és Konstantinápoly között.
  • Rossi lát esélyt a törökök megverésére
    Rossi szerint nem egyszerű kétgólos hátrányt ledolgozni, de megpróbálják kihozni magukból a maximumot egyénileg és csapatként is, aztán majd kiderül, ez mire lesz elég. Azt fontosnak tartja, hogy a meccs végén emelt fővel tudjanak levonulni a pályáról, hogy megtapsolják a szurkolók a csapatát, ami lehet az elégedettség vagy a megbecsülés jele is.
MTI Hírfelhasználó