nasa

1938-ban, az amerikai CBS (Columbia Broadcasting System) rádió „Mercury Theatre on the Air” című műsorában Orson Welles irodalmi műveket adott elő rádiójáték formájában. Ez történt október 30-án is, amikor a közeledő halloween ünnepre tekintettel H. G. Wells „Világok harca” című sci-fi regényének átdolgozása került műsorra. Az előadás helyszíni riport formájában zajlott, nagyon élethűen.

Voltak akik azt hitték, hogy New Yorkot tényleg marslakók támadták meg, és pánikszerűen menekülni kezdtek a városból.

A következő napokban a bulvárlapok többmilliós tömegpánikról, öngyilkosságokról, karambolokról, lövöldözésekről számoltak be, de utóbb kiderült, hogy bár pánik előfordult, de a híresztelések túlzottak voltak.

A politikacsinálók hamar felismerték, amit már az ókorban is tudtak, hogy érdemes az emberekben félelmet kelteni, mert így könnyebb rajtuk uralkodni.

Felhasználható a félelemkeltés üzleti reklámokban is, például gyógyszerek népszerűsítésénél. Egyetlen rádióműsor hatása azonban legfeljebb pár napig tarthat. Ha szeretnénk tartósan fenntartani a pánikhangulatot, naponta újra meg újra ismételgetni kell, minél hitelesebb módon, hogy az emberek nagy része számára hihető legyen.

Az utóbbi évtizedek egyik legsikeresebb globális pánik keltése – hatékony politikai rásegítéssel – a klímakatasztrófával kapcsolatos.

Az ötlet nem új, az 1970-es években is már azzal ijesztgették az embereket, hogy közeledik egy újabb jégkorszak. Ez a rémhír azonban nem gyűrűzött át a vasfüggöny keleti oldalára, és a marketingje sem volt eléggé hatékony. A kelet-közép-európai rendszerváltások idején megfordult a helyzet, azóta a klíma propaganda katasztrofális melegedést jósol. Az államok hatalmas klímavédelmi és zöld energia programokat indítottak be, az adófizetők pénzéből, amelyek egyik hatása az Európai Unió versenyképességének katasztrofális romlása, miközben a zöld bizniszbe befektető pénzügyi spekulánsok hatalmasat kaszáltak.

Ha azt kérdezzük, milyen formában nyilvánul meg a politikai „rásegítés”, érdemes idézni néhány példát: 2004-ben a Pentagon egyik nyilatkozata arról szólt, hogy a klímaváltozás elpusztíthatja az emberiséget. 2008. december 14-én Al Gore úgy nyilatkozott egy németországi TV interjúban, hogy 2014-ig az északi sarkvidéken a jég teljesen el fog olvadni. A 2009-es év már a nyilatkozatok éve volt. A nyugati világ politikusai egymásra licitáltak, hogy ki tud nagyobbat mondani. Peter Waldhams professzor a Nature hasábjain azt jósolta, hogy az Arktisz, vagyis az Északi-sarkvidék 2015-ig jégmentes lesz. Károly herceg valamivel optimistább volt, szerinte van még nyolc évünk, hogy megmentsük a Földet.

Az igazi aranyérmes dzsoli-dzsóker nyilatkozat Gordon Brown brit miniszterelnöktől származik, aki szerint már csak 50 napunk van arra, hogy megmentsük a Földet.

A pánikkeltő nyilatkozatok sorozata ezzel sem ért véget.

2013-ban az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete (US Navy) adott ki nyilatkozatot arról, hogy az Arktisz 2016-ig lesz jégmentes. 2014-ben pedig Laurent Fabius francia külügyminiszter állította, hogy már csak 500 napunk van a klímakáosz elkerülésére. Érdemes még megemlíteni Károly hercegnek a Commonwealth vezetőihez intézett beszédét, amely 2019-ben hangzott el arról, hogy csak 18 hónapunk van a Föld megmentésére, ezért sürgősen ki kell dolgozni a következő évtized cselekvési ütemtervét, mert ha elmulasztjuk, ki fog pusztulni az emberi faj.

Szép számmal idézhetnénk hasonló nyilatkozatokat a main-stream vonalhoz felzárkózó hazai politikusoktól is, ezt azonban itt és most udvariasságból nem kívánjuk részletezni. További részletek: https://klimarealista.hu/klimaprognozisok-ot-evtizeden-at-baklovesek-mellefogasok-alaptalanpanikkeltes-ot-evtizeden-at/

Mindez azonban nem elég. Az emberek túlnyomó többségét logikusnak látszó racionális érvekkel meggyőzni nem lehet, pláne ha politikusoktól származik.

Olyan dolgok látványos bemutatására van szükség, amelyekkel heves érzelmi-indulati reakciókat lehet kiváltani. És persze ilyenekben sem volt hiány. Érdemes emlékeztetni a szerencsétlen jeges medve szívszorító történetére, aki reménytelenül hánykolódik egy olvadozó jégtáblán, miközben az otthon maradt kis medve bocsok elkeseredve kérdezgetik, hogy miért nem jön haza az anyukájuk. Nem csoda, ha ilyenkor kinyílik a bicska az elkötelezett klímavédők zsebében, akik elkeseredett haragjukban, kisebb-nagyobb társaságokba verődve, elmennek egy-egy múzeumba és paradicsomlével locsolják le az útjukba eső nagy értékű festményeket, szobrokat, és egyéb műtárgyakat. Talán véletlen egybeesés, de éppen a nagy jegesmedve propaganda idején jelent meg az azóta megszűnt MistralHungaria utazási iroda honlapján egy kanadai jegesmedve szafari reklám. A jegesmedve vadászat igazán gazdagoknak való. A hirdetés szerint a tavaszi és őszi elő- illetve utószezonban egy 3 hetes jegesmedve vadászaton való részvétel 32.500 kanadai dollárba kerül, amely magába foglalja az utazás, a luxus színvonalú szállás és étkezés költségét, a vadászatra való kiképzést, a kutyaszánok, csónakok, fegyverek használatát, a lőszer ellátást, és egy fél tonnás jegesmedve kilövését, amelynek trófeáját a vadász hazaviheti. A nyári vadászati főszezonban azonban további 20.000 kanadai dollár felár fizetendő.

Kérdés, ha ennyire védeni kell a jegesmedvéket, miért kell ezekre vadászni.

Az idézett reklámból azt is meg lehetett tudni, hogy a jegesmedve a sarkvidék csúcsragadozója, és hogy nem a hó és jégmezőkön él, hanem szárazföldön, főleg a tengerpart közelében, és a parthoz közeli kisebb szigeteken. Fő táplálékuk a fóka, de esznek nagyobb halakat és vízi madarakat is. Vadászathoz a tavaszi olvadás idején kiválóan alkalmas az úszó jégtábla, amelyről a medve ugrásra készen figyeli, hogy mikor jelenik a vízben a zsákmány állat, majd gyors mozdulattal vetve magát a vízbe, és ejti el a zsákmányt. Egy másik honlapról azt is meg lehetett tudni, hogy a sarkvidéki jegesmedvék létszáma az 1960-as években mindössze 5-6 ezer körül lehetett, mai létszámukat viszont már legalább 20 ezerre becsülik. Amilyen mértékben szaporodnak a jegesmedvék, olyan mértékben csökken a fókaállomány. Ha így megy tovább, a sok medve előbbutóbb az összes fókát felzabálja. Már most is előfordul, hogy az emberre is veszélyes jegesmedvék lakott területen keresnek élelmet, kukákat felborogatva. Ld. https://polarbearscience.com/ és https://polarbearscience.com/tag/population-2/

Mindezen tények ellenére a jól szervezett globális pánikkeltés zavartalanul folyik, amelynek a hatására, főleg a nyugati világban, megjelent egy nálunk még alig ismert új fogalom a pszichiátriai szaknyelvben, nevezetesen a klímadepresszió. A megnevezés Eric Pooley 2011-ben megjelent „Klímaháború” (The Climate War) c. könyvéből származik, és azóta egyre terjed a használata. A klímadepresszió egyfajta öko-szorongás, a klímaváltozással kapcsolatos aggodalom, reménytelenség, illetve az Amerikai Pszichológiai Társaság definíciója szerint „a környezeti végítélettel szembeni folyamatos félelem.” Bár az amerikai pszichiáterek egyelőre még nem tekintik külön kóresettípusnak, azonban elfogadják, hogy valóban létező betegségről van szó, amit mégis csak érdemes lenne hivatalosan is külön kategóriaként kezelni. Előfordulnak ugyanis valóban súlyos esetek, amikor a klímaszorongás hatására a beteg elszakadhat a valóságtól, hallucinációk léphetnek fel, és öngyilkossági késztetés is kialakulhat. Az Amerikai Pszichológiai Társaság felmérése szerint a tinédzserek aggódnak leginkább a bolygó sorsa, valamint a saját jövőjük miatt. A klímadepressziót a bűntudat is erősíti, az érzés, hogy a katasztrófát mi magunk idézzük elő. Aggódnak a fiatal szülők is a megszületett gyerekek sorsáért, akik sok szenvedéssel járó borzalmas körülmények között nőhetnek fel.

És nem mernek több gyereket vállalni ebben a pusztulásra ítélt világban.

Van egy másik pszichiátriai fogalom is, az öko-gyász (eco-grief). Ez azokra jellemző, akik gyászolják a Földet, mert az emberiség pusztulása elkerülhetetlen, hiszen a bolygó élhetetlenné válik. „Bibliájuk” Wallace-Wells „A lakhatatlan bolygó” (The Uninhabitable Earth) c. könyve, amely szerint a klímakatasztrófát csak egy világháború akadályozhatná meg, amely csökkentené a klímaváltozásért felelős emberiség létszámát. Akadnak persze olyanok is, akik egyfajta „utánunk a vízözön” hangulatban szeretnék egy darabig élvezni az életet, amíg még lehet. Olyanok is vannak, akik próbálnak tenni valamit a klímakatasztrófa elkerülésére, fákat ültetnek, összeszedik a szemetet az erdőben, összegyűjtik a használt műanyag kupakokat, nem használnak műanyag csomagolást, őstermelőktől vásárolnak, nem járnak autóval, vegán ételeket esznek, és még sorolhatnánk. Ilyen pótcselekvésekkel azonban nem lehet az éghajlatot befolyásolni. A valóban hasznos környezetvédelem, valamint a rendkívül költséges, értelmetlen és hatástalan „klímavédelem” két különböző dolog, a kettő között nincs semmilyen összefüggés, mondhatni beszélő viszonyban sincsenek egymással, még ha a main-stream médiapropaganda igyekszik is ezt a kettőt összemosni.

2025. február

Dr. tech. Héjjas István