„A baloldal elvette, mi visszaadjuk: két hét múlva érkezik a 13. havi és a februári nyugdíj. Több mint 1000 milliárd forintot utalunk a költségvetésből” – írta hétfői Facebook-posztjában Varga Mihály pénzügyminiszter.
2024. január 29. 11:57
Hozzátette: a költségvetés biztosítja a 13. havi nyugdíjak kifizetéséhez szükséges 520,5 milliárd forintot, így a februári ellátással együtt összesen 1041 milliárd forintot fordítunk a nyugdíjakra. a nyugdíjasok februárban átlagosan 460 ezer forintot kapnak kézhez. Emlékeztetett: a kormány 2010-ben azt az ígéretet tette, hogy megőrzi a nyugdíjak értékét. „Ezt be is tartottuk, hiszen a nyugdíjak összegét 2010 óta közel több mint a kétszeresére emeltük, vásárlóerejüket pedig 20 százalékkal javítottuk” – hangsúlyozta a miniszter.
„Tavaly 18,5 százalékkal emeltük a nyugdíjakat, idén további 6 százalékkal” – hívta fel a figyelmet Varga Mihály.
Növekedhet a nyugdíjak reálértéke
Az elmúlt időszak nem volt könnyű a nyugdíjasok számára sem, a kormány intézkedéseinek köszönhetően azonban jövedelmük reálértéke nem csökkent. Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkatársa szerint idén jó esély van rá, hogy novemberben nyugdíjprémiumot is kapjanak az érintettek.
– Tavalyelőtt éves szinten még a 13. havi nyugdíj nélkül is reálérték-emelkedésről beszélhettünk. Az elmúlt évben a nyugdíjak átlagosan 18,6 százalékkal emelkedtek, míg az éves átlagos infláció 17,6 százalék lett, ám a nyugdíjasok fogyasztói kosarában az élelmiszereknek és a háztartási energiának nagyobb a súlya, s mivel ezek ára jobban növekedett, így náluk az éves infláció 18,3 százalék volt. Emiatt mondhatjuk, hogy a nyugdíjak reálértéke éves szinten megmaradt, még tizedszázalékkal ugyan, de növekedni is tudott - jegyezte meg Szalia Piroska a Magyar Hírlapnak.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
Peggy Whitson, az Axiom Space tapasztalt űrhajósa, aki ötödször járt az űrben, elmondta, hogy számára nemcsak a küldetés sikere volt fontos, hanem az is, hogy a csapat tagjai között életre szóló kötelékek alakuljanak ki.
Kós úgy készülhetett a fináléra a harmadik legjobb idővel (1:54.64), hogy csütörtökön egy órával a középdöntő előtt a 200 méter vegyes döntőjében bronzérmet nyert.