Ma helyezik végső nyugalomra a katolikus egyházfőt
A búcsúvételi szertartást követően a koporsót autón viszik a Szent Péter-tértől körülbelül öt kilométerre lévő római Santa Maria Maggiore-bazilikáig. A koporsót szállító autón kívül néhány további autó alkotja majd a menetet, bennük bíborosok, valamint az egyházfő közeli munkatársai és segítői foglalnak majd helyet.
2025. április 26. 10:00
A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j) lerója kegyeletét Ferenc pápa ravatalánál a Szent Péter-bazilikában, Vatikánvárosban 2025. április 25-én. A római katolikus egyházfő húsvéthétfőn, április 21-én, 88 éves korában hunyt el. MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Benko Vivien Cher
Ma helyezik végső nyugalomra Ferenc pápát, a gyászszertartás délelőtt 10 órakor kezdődik a vatikáni Szent Péter-bazilika előtti téren.
Ferenc pápa búcsúztatása - Sulyok Tamás leróta kegyeletét Ferenc pápa ravatalánál
A húsvéthétfőn 88 éves korában elhunyt egyházfő gyászszertartását az Ordo Exsequiarum Romani Pontificis, vagyis a római pápa temetési szertartásrendjében meghatározott módon végzik. A szertartást Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánja vezeti.
A szertartásrendet Ferenc pápa egyszerűsítette, így a korábban szokásos három koporsó helyett egyetlen, cinkkel bélelt fakoporsóban temetik az egyházfőt.
Ferenc pápa koporsóját péntek este zárták le, nem nyilvános szertartás keretében.
A búcsúvételi szertartást követően a koporsót autón viszik a Szent Péter-tértől körülbelül öt kilométerre lévő római Santa Maria Maggiore-bazilikáig. A koporsót szállító autón kívül néhány további autó alkotja majd a menetet, bennük bíborosok, valamint az egyházfő közeli munkatársai és segítői foglalnak majd helyet. A konvoj lépésben fog haladni, hogy mindenkinek legyen lehetősége elbúcsúzni Ferenc pápától.
A Santa Maria Maggiore-bazilika előtti lépcsősoron negyven "barátja" várja az elhunyt pápát, olyan hajléktalanok, szegények, engedéllyel néhány órára elengedett elítéltek, akikkel Ferenc pápa az utóbbi tizenkét évben közeli kapcsolatba került.
Ferenc pápát végakaratának megfelelően a Santa Maria Maggiore-székesegyház bal oldali mellékhajójában helyezik örök nyugalomra.
Az egyházfő végrendeletében rögzítette kívánságát, hogy utolsó földi útja azon az ősi Mária-kegyhelyen érjen véget, ahová minden apostoli útja kezdetén és végén elment imádkozni.
Kérésének megfelelően sírhelyét a bazilika páli kápolnája (Salus Populi Romani-kápolna) és a Sforza-kápolna közötti mellékfolyosó fülkéjében készítették el. Ferenc pápa rendelkezett arról is, hogy a sír legyen egyszerű, különösebb díszítés nélkül, egyetlen felirattal: Franciscus.
Ferenc pápa búcsúztatására több mint 200 ezer embert várnak, a szerta táson 160 ország delegációja jelezte részvételét, melyeknek összesen 12 uralkodó, 52 államfő és 12 miniszterelnök lesz tagja.
A politikai agónia megkezdődött, és az elhúzás helyett felgyorsulni látszik. A józanabbak már azon ügyködnek, hogy legalább a látványos összeroskadást megelőzzék. Igyekeznek Patyomkin falat összemalterozni a látvány eltakarására.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az ATV Egyenes Beszéd című műsorában hétfő este részletesen reagált azokra a súlyos vádakra, amelyek a közelmúltban felmerültek, és mint később kiderült, álhírnek bizonyultak. A politikus hangsúlyozta, hogy a vádak nemcsak nem igazak, hanem lehetetlenek.
Egy héttel ezelőtt hangzott el a Parlamentben Semjén Zsolt szenvedélyes védőbeszéde az őt sunyi módon pedofíliával vádoló DK-s Arató Gergely felszólalására, amire az ellenzéki sajtó és megmondóemberek egy egész lejárató hecckampányt építettek – valószínűleg külföldi titkosszolgálati segítséggel.
Az Igazságügyi Bizottság hétfő reggel, az Országház Nagy Imre termében tartotta meg idei tizenötödik ülését Vejkey Imre, a testület kereszténydemokrata elnökének vezetésével. Az ülés egyik kiemelt pontja az volt, hogy az ellenzék – élén a Demokratikus Koalícióval – ismét megpróbált politikai tőkét kovácsolni a Szőlő utcai ügy, már rég megcáfolt álhíréből.