Áder János azt várja, hogy Magyar Péter kérjen tőle bocsánatot

„Továbbra is várom a bizonyítékokat vagy a bocsánatkérést” – ennyit válaszolt Áder János a Telex kérdéseire.
Az MTI péntekent ezt írta: Áder János egy igazi közpénzhorgász: adófizetői milliárdokból felújított villában lakik, milliárdos alapítványt vezet és
milliárdokat szór el rendezvényekre. "Ennek vége" - közölte Magyar Péter miniszterelnök
pénteken a Facebook-oldalán.
A volt köztársasági elnök csütörtökön arra szólította fel Magyar Pétert, hogy az őt törvénysértéssel vádoló kijelentései miatt legkésőbb jövő hétfőig tegye közzé az elmondottakat alátámasztó bizonyítékait, vagy kérjen bocsánatot.
A kormányfő véleményét a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón kérdezték arról, hogy
Áder János alkotmányos puccsnak tartja a Sulyok Tamás államfő körüli helyzetet.
Magyar Péter úgy reagált: érthető Áder sértődöttsége, hiszen a kekvák állami tulajdonba vételével
a hozzá köthető "milliárdos pénzszivattyú-alapítvány" is állami fenntartásba kerül, és "elesik egy nagy bevételtől ő is meg a sameszai is".
Azt mondta, az Áder János vezette Kék Bolygó Alapítványból "évek óta lapátolták ki a közpénzt". Nem elég, hogy a volt államfő kapja a havi hatmillió forintját, hogy másfél milliárd forintért felújítottak neki a magyar emberek egy villát, hogy
jár neki sofőr, komornyik, neki még kellett egy alapítvány, egy tőkealap is
- tette hozzá Magyar Péter, hiteltelennek minősítve Áder János szavait az MTI pénteki közleménye szerint.
Címkép: Áder János - facebook







