
Latorcai János
-
2025. november 12. 05:05Az új technológiák felhasználásának mikéntjében rejlik a tudomány és a politika talán legnagyobb kihívása és felelőssége, hogy miként tudjuk azt közösen a közjó szolgálatába állítani - jelentette ki az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke a Tudomány és Parlament rendezvény keddi megnyitó ünnepségén.
-
2025. október 31. 23:08Latorcai János az őszirózsás forradalom napján meggyilkolt miniszterelnök emlékművénél úgy fogalmazott, hogy Tisza István kora ma már boldog békeidőnek látszik, bár a nehézségek és a válságok miatt sokan a dualista államrend szétrombolására törekedtek, nem számolva annak következményeivel.
-
2025. október 29. 12:05„Bízom benne, hogy a jövőben Esterházy János teljes rehabilitációja is mihamarabb megtörténik és közös XX. századi példaképpé válhat mind a magyar, mind a lengyel, mind pedig a szlovák nemzet számára” – jelentette ki az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke kedden a felvidéki Alsóbodokon. Dr. Latorcai János Aradszki András KDNP-s parlamenti képviselővel vett részt a rendezvényen, amelyen Esterházy Jánosra, valamint Kazimierz Sosnkowski lengyel katonai parancsnokra, az emigráns lengyel kormány hadügyminiszterére, miniszterelnök-helyettesére emlékeztek.
-
2025. szeptember 12. 05:04Latorcai János, az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke, az Érték és Minőség Nagydíj pályázati fővédnöke köszöntőjében kiemelte, a magyar gazdaságnak a minél nagyobb hozzáadott értékre, innovációra, minőségre kell épülnie.
-
2025. szeptember 10. 15:38Sebestyén Mózes székelyföldi kanonok-plébános életműve, a kezdeményezésére felépített zetelaki templom azt üzeni mindannyiunknak, hogy vészben és romlásban is mindig helyt kell állnunk, mindig meg kell őrizni magunkat Krisztus követőinek – hangoztatta Dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke a székelyföldi Zetelakán.
-
2025. július 31. 13:03Magyarország, mint a világ tíz legnyitottabb gazdaságának egyike nem érdekelt a blokkosodásban, de érdekelt abban, hogy a nemzetközi intézményrendek kommunikációs csatornaként működjenek - rögzítette dr. Latorcai János.
-
2025. május 25. 09:56Dr. Latorcai János így emlékezett meg az évszázadok magyar hőseiről: Itt vagyunk Kecskemét egyik legrégebbi, még ma is működő temetőjében. Amikor az itt látható első világháborús katona szobrára tekintünk nemcsak a világháborúban elesett katonákra, hanem minden hősre, az elmúlt évszázadok minden meghurcolt hősére emlékezünk.
-
2025. április 17. 16:34Békés Város Díszpolgára címet kapott dr. Latorcai János kereszténydemokrata politikus, az Országgyűlés alelnöke.
-
2025. március 26. 20:35Latorcai János hangsúlyozta, hogy lehet bármilyen jó egy kormányzati stratégia, a megvalósításukhoz mindig kellenek az új lehetőségeket kereső, jobbra törekvő, sikeres termékeket előállító vállalkozások.
-
2025. március 18. 14:50Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat fővédnöke prof. Dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke. A pályázati rendszer szakmai támogatója az Agrárminisztérium, kiemelt támogatója a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága, szakmai partnere a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
További tartalmak:
Hírnapló
-
18:07
A fiatal „táncmester”, aki nem menekült a szenvedés elől: Szent Gábor csodálatos élete
-
16:36
"Te vagy maga az ördög?" – Steve Bannon titkos interjúja Jeffrey Epsteinnel
-
15:26
A Tisza Párt nem párt - hanem egy digitális politikai termék
-
13:37
Meghatározó ágazattá vált a futóturizmus - Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda vezetője a Turizmus TOP 50-ben
-
12:36
Azbej Tristan: történelmi szövetség született az Egyesült Államokkal az üldözött keresztények védelmében
-
11:39
Bor helyett klór: a gyömrői pultos súlyos sérülést okozott egy vendégnek
-
10:39
Kijevbe látogatott és Volodimir Zelenszkijjel találkozott Donald Tusk
-
09:06
Volt tiszás munkacsoport-vezető: létezik és a Tiszánál készült az Index által publikált dokumentum




