Dr. Latorcai János: Az új technológiák felhasználásának mikéntje a tudomány és a politika felelőssége

Dr. Latorcai János teljes beszéde:

Igen tisztelt Elnök Úr, tisztelt Igazgató Úr! Professzor Hölgyek és Urak! Tisztelt Ünnepi Megemlékezők!

Hálatelt szívvel köszönöm meg Tisztelt Elnök Úr a meghívást, mert így, ebből a jeles alkalomból, lehetőségem van az Országgyűlés, személy szerint Kövér László házelnök úr és a magam nevében is a hazai tudományos élet kiemelkedő képviselőit köszöntenem.

A mai napon az emlékezésé és a tiszteleté szó, hiszen két évszázada, ahogy Elnök úr nagyívű megnyitó beszédében már jelezte, az Akadémiát alapító politikusok, Széchenyi, Károlyi és Andrássy grófok, valamint Vay Ábrahám a haza és haladás szellemében tették meg felajánlásukat a pozsonyi országgyűlésen a Magyar Tudós Társaság létrehozására, a magyar nyelv és irodalom, a magyar tudomány és a magyar kultúra művelésére, fejlesztésére, a nemzeti műveltség és identitás erősítésére, hitet téve amellett a máig érvényes gondolat mellett, hogy a hazai tudományos kutatásoknak a magyarság szellemi és gazdasági felemelkedését kell szolgálnia.

Az Akadémia egykori politikus alapítói mélyen hittek Szent Ágoston intelmében: „Semmi sem győz meg, csak az igazság, semmi sem ment meg, csak a szeretet”. Az égi igazságot és szeretetet a Jóisten kegyelméből remélték elnyerni, a földi igazságot pedig a tudomány által akarták szolgálni a szeretetet legmagasabb fokán, melyet a hazaszeretetben éreztek megtestesülni. 

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Kettős szerepben állok itt, most önök előtt, mérnökként és politikusként, olyan emberként, akinek szakmai életútja az egyetemek, a tudomány majd a termelés világából indult és vezetett a politika szférájába. Ennek köszönhetően volt lehetőségem személyesen is megtapasztalni, hogy e két társadalmi alrendszer sajátos autonómiával, sajátos szabályokkal és sajátos működési mechanizmusokkal rendelkezik, melyeket kívülállóként sokszor nehéz megérteni.

Szerencsésnek tartom magam, mert a politikában eltöltött immár több mint három évtized ellenére sem kellett teljességgel elszakadnom az egyetemek, a kutatás és a termelés világától, ugyanakkor azt is megtanultam, hogy egy műszaki kutatás és az annak eredményeként létrejövő termék vagy eljárás üzleti sikere, valamint társadalmi haszna között sokszor óriási szakadék tátong.

Napjainkban a világban különösen érzékelhető a közjóból fakadóan a közérdek és a magánérdek, a közhatalmak és a magánhatalmak közötti feszültség.

A Tudományos Akadémia 200 éves fennállása alkalmából rendezett jubileumi ünnepségsorozat keretében magam arra teszek kísérletet, hogy néhány múltbeli összefüggést kiemelve feltárjam ezt a sajátos feszültséget. 

Az ember – történelme során - egyéni gyengeségét és kiszolgáltatottságát mindig a hatalommal felruházott mesterséges döntéshozók és cselekvők létrehozásával igyekezett kompenzálni. E téren az állam, de különösképpen a XVI. században kialakuló modern állam volt az első olyan absztrakt formáció, amely elszakadt az azt létrehozó személyek közösségétől és önálló valósággá vált.

 Ezt követték a jogi személyiséggel rendelkező tőkés társaságok, napjainkban pedig az azoktól elkülönült logika alapján működő Tech-óriások, valamint az általuk létrehozott és működtetett mesterséges intelligencia, melyek lassan már harmadik mesterséges cselekvővé és döntéshozóvá válnak.

E három formáció, az állam, a nagyvállalatok és a mesterséges intelligencia (AI) nemcsak kölcsönösen feltételezik egymást – hiszen jól működő állam nélkül a vállalati szféra sem tud virágozni –, hanem bizonyos szempontból egymás riválisai is, ezért fejlődésük összevetése komoly tanulságokkal szolgál.

Az állam célja az egész közösség szolgálata, vagyis a közjó megteremtése, a vállalatoké a profit, a tech-ipar és a mesterséges intelligencia célja még ugyan bizonytalan, de egyértelműen túlmutat majd a puszta profit szerzésen.

A modern államra bízott, kezdetben szinte korlátlan hatalom demokratizálására irányuló törekvések az évszázadok alatt a hatalmi ágak megosztásáig és Bibó szavaival a hatalom humanizálásához, a közjó mai értelmezéséhez vezettek. Arisztotelésztől, Aquinói Szent Tamáson keresztül sokan megfogalmazták a közjó fogalmát, természetesen egymástól részben eltérő tartalmakkal.

Magam, kereszténydemokrata politikusként, Kovrig Béla, kereszténydemokrata szociológusnak az 1940-ben megjelent „Korfordulón” című művében ismertetett közjó fogalmát tartom mai értelemben a legmérvadóbbnak, amely szerint a közjó nem más, mint egy olyan közösségi állapot, amelyben   a közösség minden tagjának természeti joga az összes emberi szükséglet vonatkozásában érvényesül.

Mindezt drasztikusan veszélyeztette a kapitalizmus szélsőséges értelmezése, melyre tökéletes példát jelentenek Milton Friedmannak a szavai: a vállalat társadalmi felelőssége nem más, mint a profit növelése.

Ennek ellenére magunk mögött hagytuk a gyarmatosító társaságokat, az ipari forradalom embertelen munka- és létfeltételeit, az előző századforduló amerikai „rabló báróit” a XXI. századforduló óta pedig az ESG szemléletnek köszönhetően a vállalatoknak a környezetre, a társadalomra és az irányításra vonatkozó hatásait fenntarthatósági szempontok alapján is kezdjük megítélni.

Mindez a tudomány, a természet és a társadalom közös eredményének tűnik, de a válasz ennél árnyaltabb. Daron Acemoglu Nobel-díjas közgazdász a Hatalom és haladás című könyvében számtalan történelmi példával bizonyítja, hogy a legfontosabb műszaki innovációk sem jártak együtt automatikusan a társadalmi jólét növekedésével! Pozitív eredményre mindig csak akkor került sor, ha az állam, a nemzet, a tőke, a szellem és a tudomány egy irányba húzott.

És itt érünk el a tudomány és a politika közötti kapcsolat legfontosabb pontjához, a kölcsönös egymásra utaltsághoz. Nélkülözhetetlen, hogy a tudomány eredményeit és módszereit, az Akadémia, mint a tudományos közösség egészét képviselő testület rendszeresen bemutassa a szélesebb közönség és a döntéshozók számára, hiszen csak és kizárólag ezen ismeretek mentén alkotható olyan fejlesztési stratégia mely egy ország természeti, történeti, társadalmi és gazdasági lehetőségeihez és az állampolgári közgondolkodáshoz illeszkedik.

Mindennek többszörösen is szimbolikus lenyomata a Magyar Tudomány Akadémia történetének két évszázada. Ugyanis láthattunk időszakot, amikor a tudomány és a politika kapcsolata jól működött és ennek hatására hazánk jelentős fejlődésnek indult, de megéltünk olyan időszakot is, amikor a politika ideológiai alapon akarta meghatározni, hogy mi a tudomány.

Ma sajnos afelé közelítünk, hogy a big business önmagát mindenhatónak beállítva akarja megmondani, hogy mi a tudomány és mi a politika, pedig a történelem arra tanít, hogy egy technológia önmagában sem nem jó sem nem gonosz, csupán a felhasználás révén válhat azzá.

Tökéletes példája ennek az atommaghasadás 1938-as felfedezése, mely egyaránt lehetővé tette az atombomba legyártását és az atomerőművek megvalósítását. Amikor a szomszédunkban háború dúl és a világban ismételten az atomfegyverek fejlesztése került előtérbe, különösen nem szabad felednünk, hogy a bomba előbb pusztított, mint ahogy az első működő atomerőmű megvalósult volna. 

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Éppen ebben, az új technológiák felhasználásának mikéntjében rejlik a tudomány és a politika talán legnagyobb kihívása és felelőssége, hogy miként tudjuk azt közösen a közjó szolgálatába állítani.

A világban az államok, mint közhatalmak és a globálissá váló magánhatalmak közötti erőegyensúly az elmúlt évtizedekben drasztikusan megbillent. A közérdeket érvényesítő erő gyengült, a magánérdeket érvényesítő erő pedig nőtt, miközben a mesterséges intelligencia térnyerésével a technológiai és a tudományos erőegyensúly is felborulni látszik.

Ilyen körülmények között világszerte, de különösen a nyugati világban súlyos morális, politikai és gazdasági kérdések fognak rövid időn belül felmerülni, amelyekre a politika és a tudomány csak együttesen tud majd választ adni. A kérdés az, hogy az emberek a technológia urai maradnak vagy a rabjai lesznek, pontosabban az, hogy az emberiség egy része a technológiát uraló embertársaik rabjává válik-e?

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

E nagyléptékű kérdések mellett, nekünk magyaroknak, majd arra is választ kell adnunk, hogy miért tátong sokszor szakadék egy a magyar tudományos életben nevelkedett tudós innovációja és annak hazai társadalmi hasznosulása között és hogy miként tud majd hazánk eredményesen bekapcsolódni a XXI. század gazdasági és tudományos húzóágazataiba, felismerve és tiszteletben tartva országunk és nemzeti karakterünk sajátosságait.

Hazánk és az egész Közép-Európai régió mindig is a centrum és a periféria között helyezkedett el. Az olló az ipari forradalmat és a gyarmatosítást követően szétnyílt, a nyugatra jellemző tőkeakkumuláció a mi régiónkban nem tudott végbemenni.

Legkiválóbb tudósaink és felfedezéseik jellemzően más országokban hozták meg gyümölcseiket. A XXI. századra jellemző digitalizációval összefüggő fejlesztések pedig még a XX. század egyik húzóágazatát jelentő gépjármű-iparnál is sokkal koncentráltabbak és sokkal tőkeigényesebbek. Többek között ez az oka annak, hogy ezen a téren Kína és az Egyesült Államok lekörözte egész Európát.

Ahhoz, hogy hatékony lehessen a további leszakadást megakadályozó politikai cselekvés, az államnak – a közjó érdekében is – kiemelten támogatnia kell a tudományos munkát, az oktatást, a kutatást és a fejlesztést, valamint támogatnia kell a világszínvonalú technológiai újításokat fejlesztő hazai vállalkozásokat.  Az Akadémiának pedig – valódi értelemben – a nemzet tanácsadójaként kell működnie. A tudomány hazai szentélyeként szerepet kell vállalnia a nemzeti kutatási, fejlesztési és innovációs stratégia megújításában, miközben a felmerülő konkrét kérdésekre is hiteles szakmai válaszokat kell adnia.

Meggyőződésem, hogy az előttünk álló évek kihívásaira csak akkor tudunk sikeres és társadalmilag hasznos válaszokat adni, ha a politika és a tudomány kölcsönösen tiszteletben tartja egymás függetlenségét, ugyanakkor ez a függetlenség egyik oldalon sem válik öncélúvá, nem vezethet elszigetelődéshez de nem vezethet az „igazság kisajátításához” sem.

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Magyarország Széchenyi István hazája, akinek emlékét éppen 100 esztendeje 1925 novemberében a Magyar Tudományos Akadémia alapításának 100. évfordulóján iktatta törvénybe az Országgyűlés. Azt kívánom, hogy ennek szellemében ebben a hazában úgy dolgozzunk, úgy munkálkodjunk együtt, hogy méltóak legyünk a Legnagyobb Magyar emlékéhez.

Adjon a Teremtő ehhez mindannyiunknak kellő hitet és bölcsességet!

Isten éltesse a Magyar Tudományos Akadémiát!