U17-es labdarúgó Eb - Belvon Attila kihirdette végleges keretét
2023. május 15. 19:45
Belvon Attila szövetségi edző kihirdette a magyar válogatott keretét a szerdán rajtoló U17-es labdarúgó Európa-bajnokságra.
Belvon Attila – mlsz
A magyar szövetség (MLSZ) honlapján hétfőn tették közzé a 18 mezőnyjátékos és három kapus nevét tartalmazó listát, amelyet a sérülések is alakítottak: emiatt kellett elhagynia az edzőtábort Radnóti Dánielnek, Balabás Bencének és Ásványi Domonkosnak is.
A csapat hétfőn délelőtt még Telkiben edzett, majd átköltözött a Margitszigetre, az Európa-bajnoki főhadiszállására. A válogatott vasárnap óta már a walesiek játékára, és az ellenük alkalmazandó taktikára készül, a szakmai stáb nehéz mérkőzésre számít a szerdai nyitányon az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.
A magyarok szombaton a lengyelekkel játszanak a felcsúti Pancho Arénában, ahol jövő kedden a csoportkör zárásaként az írek ellen lépnek pályára. A 16 csapatos Eb négy kvartettjéből az első két-két helyezett jut a negyeddöntőbe. A finálét június 2-án az MTK Budapest stadionjában rendezik, a tornáról a legjobb öt csapat kijut a világbajnokságra.
hátvédek: Demkó Márton (El Paso), Girsik Attila (Vasas FC), Hornyák Csaba (DVSC), Kaczvinszki Dominik (Budapest Honvéd), Kubicsek Levente (Puskás Akadémia FC), Lengyel Noel (Főnix Gold FC), Manuel Burghart (Ried), Umathum Ádám (Puskás Akadémia FC)
fedezetek: Fenyő Noah (Eintracht Frankfurt), Kern Martin (Puskás Akadémia FC), Németh Hunor (FC Köbenhavn), Somfalvi Bence (Puskás Akadémia FC), Vidnyánszky Mátyás (DAC)
csatárok: Bagi Ádám (Ferencvárosi TC), Molnár Csaba (Vasas FC), Simon Benedek (Budapest Honvéd), Szabó Szilárd (Ferencvárosi TC), Varga Zétény (Ferencvárosi TC)
Ha összeszámoljuk az Interneten hozzáférhető ilyen és hasonló nyilatkozatokat, legalább 50 ezer név szerint azonosítható tudós szerint a hivatalos klíma elmélet tudományosan megalapozatlan. Ha pedig ez jelenti a 3% törpe kisebbséget, akkor a 97% konszenzusos többség létszáma legalább másfél millió. Vajon kik lehetnek? Vajon miért vonultak illegalitásba?
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
"Az orosz-ukrán háború és az elhibázott szankciók már így is fellökték az egekbe az európai energiaárakat. Ráadásul itt van a nyakunkon a közel-keleti háborús helyzet. Az európai országok iparának jövője ezért veszélyben van" - mondta a kormányfő.
A kutatók erős bizonyítékokat találtak arra vonatkozóan, hogy a gyerekeknél a fokozott képernyőhasználat összefüggésbe hozható számos társadalmi-érzelmi problémával, beleértve a szorongást, a depressziót, az agressziót és az alacsony önbecsülést – derül ki a Psychological Bulletin folyóiratban publikált tanulmányból.
"Magyarország és Szlovákia megbüntetésének szándékát bizonyítja, hogy miközben Brüsszel végleg megtiltaná az Oroszországból származó, vezetéken érkező földgáz és nyersolaj behozatalát, valamint a finomított termékek importját is, addig a nyugat-európai országok számára fontos orosz LNG-behozatal tilalmát tovább halasztanák" - fogalmaztak.