Letette hivatali esküjét az új spanyol kormány
2023. november 21. 13:01

Letette hivatali esküjét az új spanyol kormány kedden Madridban.

A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) és a Sumar, több kisebb baloldali pártot tömörítő formáció koalíciós kabinetjének 22 tagja VI. Fülöp király és a közjogi méltóságok jelenlétében tett esküt az alkotmányra az után, hogy kinevezésük megjelent a spanyol állami közlönyben (BOE).
 
Azoknál a tárcáknál, ahol változik a miniszter személye, vagy a minisztérium felelősségi köre, a nap folyamán lezajlik a feladatok átadás-átvételi ceremóniája.
   
Pedro Sánchez miniszterelnök harmadik kormánya alakuló ülését szerdán tartja.
   
Az új kabinet a gazdaság területén a kontinuitást képviseli, és prioritást élveznek a szociális ügyek, a lakhatás, valamint a fiatalok érvényesülése. Utóbbi két terület önálló minisztériumot is kap.
   
A 230 intézkedést tartalmazó koalíciós kormányprogramban szerepel a többi közt a foglalkoztatás növelése, a munkanélküliség mérséklése, a heti munkaidő csökkentése 2,5 órával, a lakhatási támogatások és a szociális bérlakások számának növelése. Továbbá a közegészségügyi szolgáltatások és juttatások portfóliójának bővítése, valamint a várólisták rövidítése.
   
Pedro Sánchez a miniszterelnök-választáskor elmondott parlamenti beszédében a múlt héten elkötelezte magát Palesztina elismerése mellett önálló államként, amit a palesztin nép által jogosan követelt igénynek és a fennálló konfliktus megoldásának nevezett.
   
Azonnali tűzszünetre szólította fel Izraelt, de hangsúlyozta azt is, hogy ugyanakkor Spanyolország "Izraellel van" az október 7-én elszenvedett terrortámadás elutasításában és megválaszolásában.
   
Pedro Sánchez első hivatalos külföldi útja csütörtökön Izraelbe és a palesztin területekre vezet Alexander de Croo belga miniszterelnökkel, az Európai Unió jelenlegi és következő soros elnökségét betöltő országok kormányfőiként.
   
Spanyolországban hetek óta tartanak folyamatosan tüntetéseket amiatt, hogy a PSOE megállapodott a spanyol parlament két katalán függetlenségi pártjával a katalán szeparatistáknak amnesztiát biztosító törvény benyújtásáról cserébe azért, hogy támogassák Pedro Sánchez miniszterelnökké választását.
   
Hétfő este mintegy ezren gyűltek össze a szocialista párt madridi székházánál, a rendőrség egy embert vett őrizetbe engedetlenség és hatóság elleni erőszak miatt.

MTI
Címkék:
  • Ezt a harcot még nem vívtuk meg
    Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
  • Ellaposodott futball
    A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
  • Latorcai Csaba az unikális műkincsről
    Latorcai Csaba szerint a kormány és az MNM mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a nemzetközi tudományos élet mellett mindenki megismerhesse és láthassa ezt a páratlan műtárgyat. Hozzátette, az Alaptörvény is úgy fogalmaz, hogy a páratlan magyar kultúra megőrzése a kormány és mindenki feladata.
  • A ferences gimnázium új tornacsarnoka
    "Egyházpolitikai modellünk az együttműködésre épül, ahol az egyház és az állam a társadalom javára együttműködik. Az állam és az egyház elválasztása nem jelentheti az egyház és a társadalom szétválasztását, mert egyszerre vagyunk tagjai az egyházunknak és polgárai a hazánknak" - mondta köszöntőjében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
  • Az EU-csődtömeg okozói nem fognak bíróság elé állni
    Bármennyi hibát és bűnt elkövethetnek, soha nem lesznek felelősségre vonva, mert ugyanazok az erők mozgatják őket, amelyek az európai bíróságot is. Ha Macronnak igaza lenne és az EU belátható időn belül meghalna, nekik akkor is biztosítva lenne a menekülési út. Soha nem állnak bíróság elé – rögzíti Bánó Attila.
MTI Hírfelhasználó