Mindeközben a hadsereg légicsapást intézett a Gázai övezet déli részén lévő Rafah városa ellen. 100 halott lehet. Az izraeli hadsereg (IDF) hétfőre virradóra kiszabadított két, a Gázai övezetbe hurcolt túszt. Az IDF közleménye szerint a hadsereg a Sin Bet belbiztonsági szolgálattal és a különleges rendőri egységekkel közösen indított művelete során szabadította ki a 60 éves Simon Marmant és a 70 éves Louis Hare-t.
Mindeközben a hadsereg légicsapást intézett a Gázai övezet déli részén lévő Rafah városa ellen. Az övezetet irányító Hamász iszlamista terrorszervezet szerint az akciónak mintegy 100 halálos áldozata van.
Kapaszkodjunk meg: Európában hangzott el a förtelmes mondat. Sőt ami még fájóbb: a kontinens kellős közepén, Magyarországon harsogta ezt olyan politikus, akit korábban megválasztottak felelős pozícióba.
Az biztosra vehető, hogy Berlinben, Párizsban, Washintonban, New Yorkban politikusok szólaltak volna meg, s felpörgött volna a hisztériakeltés a világsajtóban. Most Brüsszelben kirobbant a csend.
A francia fővárosban 1900 és 1924 után harmadszor rendeznek nyári ötkarikás játékokat. Franciaországban 1924-ben Chamonix, 1968-ban Grenoble, 1992-ben Albertville volt téli olimpia házigazdája.
A magyar csapat 180 tagú, többen azonban hiányoztak a ceremóniáról, mert vagy még meg sem érkeztek a francia fővárosba, vagy a hétvégén már verseny vár rájuk. A nők zöld ruhát, míg a férfiak sötét zakót és világos inget viseltek.