Ukrajnában a volt sorkatonák újra behívhatók szolgálatra
2024. április 2. 21:01

Ukrajában 27-ről 25 évre csökkentették a mozgósíthatósági életkor alsó határát. Az ukrán parlament honlapján kedden közzétett információ szerint az erről szóló törvényt Volodimir Zelenszkij elnök aláírva visszaküldte a törvényhozásnak.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztet arra, hogy a parlament ezt az indítványt még tavaly május 30-án szavazta meg.
   
A korhatár csökkentését a védelmi minisztérium terjesztette a parlament elé, a tárca indoklása szerint egy adminisztrációs probléma miatt. Jelenleg ugyanis a sorkatonai szolgálatra 20-27 év közöttiek hívhatók be, a hadiállapot alatt azonban hivatalosan szünetel a sorozás. Így sok olyan 25-27 éves állampolgár van, aki már korábban letöltötte a sorkatonai szolgálatát, mégsem mozgósítható, mivel életkora miatt még a sorkatonai nyilvántartásban szerepel.
   
Szerhij Liszak, a régió kormányzója közölte a Telegramon, hogy az orosz csapatok rakétacsapást mértek kedd délután a kelet-ukrajnai Dnyipro városra, az előzetes adatok szerint öt ember sérült meg. Később hozzátette, hogy a rakétatámadás károkat okozott egy oktatási intézményben. Szavai szerint a gyerekek az óvóhelyen voltak, így közülük senki sem sérült meg.
   
Vadim Szkibickij vezérőrnagy, az ukrán katonai hírszerzés szóvivője az Ukrajinszka Pravda hírportálnak elmondta, hogy becsléseik szerint körülbelül 950 hadműveleti-stratégiai és stratégiai szintű, legalább 350 kilométeres hatótávolságú rakétája maradt Oroszországnak. A védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnöksége úgy véli, hogy Oroszország még több masszív kombinált támadást hajthat végre addig, amíg szünetet kell tartania a lövedékek újabb felhalmozásához - mondta el a szóvivő.
   
Az ukrán védelmi minisztérium a Telegramon arról számolt be, hogy márciusban az ukrán védelmi erők 976 ellenséges tüzérségi rendszert semmisítettek meg. Ez a legtöbb, amelyet a háború több mint két éve alatt egy hónapban megsemmisítettek az ukrán katonák - tette hozzá a tárca.

mti
Címkék:
  • A klímavédelem árnyékos oldala
    Ha összeszámoljuk az Interneten hozzáférhető ilyen és hasonló nyilatkozatokat, legalább 50 ezer név szerint azonosítható tudós szerint a hivatalos klíma elmélet tudományosan megalapozatlan. Ha pedig ez jelenti a 3% törpe kisebbséget, akkor a 97% konszenzusos többség létszáma legalább másfél millió. Vajon kik lehetnek? Vajon miért vonultak illegalitásba?
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
MTI Hírfelhasználó