Kozák Danuta hatszoros olimpiai bajnok kajakos csütörtökön a Facebook-oldalán súlyos vádakat fogalmazott meg Csipes Ferenccel szemben, ami után a szakemberrel ellen fegyelmi eljárást indítottak, ezzel egyidejűleg ideiglenesen felfüggesztették az edzői tevékenység alól.
A 37 éves klasszis versenyző bejegyzésében azt írta, hogy Csipes Ferenc "erősen befolyásolt állapotban" masszázs közben, amikor ő "gyakorlatilag meztelen" volt, verbálisan molesztálta és sértegette a legkülönfélébb módokon. Kozák kiemelte, a szakember "három hete bomlasztja és idegeli a tájékoztatót megnyert csapathajók versenyzőit, beleértve a sajátjait és a saját lányát (Csipes Tamarát) is."
Kozák hozzátetette, a két hét múlva sorra kerülő válogatón egyesben, párosban és négyesben is el fog indulni, véleménye szerint egyesben reálisan nézve nem fog nyerni, de úgy látja, a jelenlegi magyar mezőnyben - és talán a nemzetköziben is - ő a legjobb vezérevezős, és a magyaroknak van két nagyon rendben lévő csapathajójuk.
"A Magyar Kajak-Kenu szövetség, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Budapesti Honvéd SE évtizedes és a Hadügyminisztérium Sportért Felelős Államtitkárságának jelenlegi asszisztálásával, munkavégzésre teljesen alkalmatlan állapotban tevékenykedő edzővel a mai naptól semmilyen formában nem áll módomban érintkezni. Illetve kérem a fent említett illetékes intézmények felelősségének kivizsgálását" - olvasható a bejegyzésben.
Nem sokkal később a szövetség jelezte, az 1988-ban négyesben olimpiai bajnok Csipes Ferenc klubjával, a Budapesti Honvéd Sportegyesülettel sportfegyelmi eljárást indít az edző ellen, ezzel egyidejűleg az eljárás lezárásáig ideiglenesen felfüggeszti az edzői tevékenység alól.
"Kozák Danuta a magyar sportélet állócsillaga, a valaha élt legeredményesebb női sportoló Magyarországon, aki egy csodálatos pályafutás méltó lezárására készül a párizsi olimpián, amelyhez mi minden lehetséges támogatást megadunk számára. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség eddig is elsődlegesnek tekintette az olimpiai felkészülésben résztvevő versenyzők támogatását, és a továbbiakban is mindent elkövet annak érdekében, hogy sportolóink zavartalanul készülhessenek fel a közelgő olimpiai válogatóra, az Európa-bajnokságra, valamint a párizsi olimpiára" - áll a szövetség közleményében.
A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
Soltész Miklós a minden hónap 13-án a Kisboldogasszony-kegytemplomnál tartott engesztelő nap alkalmából beszélt arról, hogy a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület - az egykori ferences rendház - felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel.
A Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig... Az elmúlt években 600 ezer magyarországi diák jutott már el a külhoni területekre, idén is tehát határtalanul osztálykirándulás, határtalan magyarság - tette hozzá.
Bódis László hangsúlyozta azt is, hogy az idéntől a középiskolától kezdve az egyetemi képzés legvégéig minden képzési szinten elérhető egy vállalkozói program a tehetséges fiatalok számára.