A tájgyaloglás csodákat tesz
2024. május 28. 18:34

Dr. Juhász Roland, a Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft ügyvezetője és Monszpart Zsolt, a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány kuratóriumi elnöke ma együttműködési megállapodást írtak alá. Az aláírás sajtó nyilvános bejelentésére a Normafánál, Monspart Sarolta tájfutó világbajnok, a Nemzet Sportolója, 14 szeres magyar tájfutó bajnok tiszteletére 2023-ban ültetett emlékfánál került sor. Monszpart Zsoltot kérdezte a Gondola.

Monszpart Zsolt, az alapítvány elnöke – mosa

Elnök úr, mennyire újdonság ez az együttműködés a Miniszterelnöki Kabinetirodán belül működő Kormányzati Szolgáltató Központtal?

A kapcsolat felvételre már tavaly év közepén sor került és októbertől a Mosa Alapítvány által rendezett gyalogló találkozókon, konferenciákon a Gondos Óra programot kezelő Szolgáltató Központ vezetője rendszeresen bemutatja a Gondos Óra Program előnyeit. 65 év felettiek igényelhetik, ez egy karóra, vagy nyakban is hordható eszköz, amely segélyhívásra alkalmas. Amennyiben a Gondos Óra tulajdonosa rosszul lesz, egyetlen gombnyomással tud segítséget hívni. Ez lehet akár egy közeli hozzátartozó, akár a diszpécser központ segítségével egy szakorvos, esetleg a mentő.


Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos úr támogatásával az Alapítvány rendszeresen szervez tájékoztató programokat, amelyen az időseket gyalogolni invitáljuk. A rendszeres mozgás időskorban késleltetheti bizonyos időskori betegségek megjelenését és meghosszabbíthatja a fájdalom mentes, minőségi időskori éveket.

Hogyan kapcsolódik a Gondos Óra Program és a Mosa Alapítvány tevékenysége?

Mind a Gondos Óra Program, mind az Alapítvány célja, hogy gondoskodjon az idősekről. Minőségi időskori éveket élhessenek a nyugdíjasok. Ennek egyik eleme a biztonság, amelyet a Gondos Óra mögötti ingyenes gondoskodás biztosít, a másik eleme a rendszeres mozgás, amely az időskorban gyógyszer helyett ajánlható. Egy nagyon jó, hetven év feletti barátom, enyhe túlsúllyal küzdött tavaly szeptemberben. Nehezen mozgott, nem bírt a hegyre fel gyalogolni, gyakran meg kellett álljon pihenni. Azóta gyalogló klubot vezet, leadott jó pár kilót és zerge fürgeségével, megállás nélkül gyalogol felfelé a hegyre. A rendszeres mozgás csodákra képes!

Hogyan jut el az ország távolabbi pontjaiba a gyaloglás előnyeiről szóló tájékoztatás?

Az Alapítvány munkatársai rendkívül aktívan szervezik a tájékoztató programokat, kéthetente más – más nagyvárosban jelenünk meg, néhány elméleti előadás és közös gyaloglás a program. Legutóbb Szombathelyen voltunk, a következő helyszín Szolnok, június 13-án. Részt veszünk Miskolcon, Orosházán a helyi szervezésű sport napokon is. Idén jártunk Debrecenben, Szegeden, Zalaegerszegen, és még több helyen is. Szívből kívánom, hogy minél több nyugdíjas csatlakozzon egy gyalogló klubhoz és élvezze a társaság, a csoportos edzés élményét. 

gondola
Címkék:
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
MTI Hírfelhasználó