Az egész országot megrendítette Tompos Kátya halálának a híre. Most Básti Juli nyilatkozott, hiszen ő is jó barátságot ápolt az elhunyt színésznővel – írja az elle.hu. Kiderült, hogy ő és a férje még a kórházban el tudtak búcsúzni Tompos Kátyától csütörtökön.
A férjemmel együtt mentünk be a kórházba elbúcsúzni tőle. Tudtuk, hogy közel a vég, már nem volt magánál, alig kapott levegőt, morfiumot adtak neki, mert nagy fájdalmai voltak. Emberfeletti küzdelmet vívott az elmúlt öt évben. Orvos párja tudása segítette a harcban, és rengeteg barátjának, ismerősének szeretete. A Centrál is minden erejével mellette állt – nyilatkozta Básti Juli. A színésznő arról is vallott, milyen ember volt valójában Tompos Kátya.
Igazi angyalka volt, akit mindenki szeretett. Elementáris ereje volt, akármit csinált. Mindenkinek csodálatos, erős élményt adott, akár énekelt, akár játszott vagy verset mondott, felejthetetlen volt. Visszahúzódó, de egyben huncut, jókedvű és humoros lány volt, igazi zseni. Soha nem fogjuk elfelejteni. Kátya nem akarta a nyilvánosságra hozni a betegségét, de tavaly nyár óta állami segítséggel már külföldön próbálták gyógyítani, végül az úgynevezett támogató kezelések finanszírozására indult meg a nyilvános gyűjtés. Kiderült, amit úgyis tudtunk, hogy mindenki mennyire szereti őt.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
Aszódon tartott vasárnap egy nyilvános rendezvényt a Galgagyöngye Tisza Sziget, melyen Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök is részt vett, de Magyar Péter erőszakos testőre nem hagyta, hogy kérdéseket tegyünk fel - számolt be az esetről a Vác Online.
Örömmel osztom meg a hírt: a brüsszeli European Parliamentary Forum on Sexual and Reproductive Rights (EPF) nevű szervezet engem is megtisztelt azzal, hogy vallási szélsőségesként bélyegzett meg legújabb tanulmányában - közölte Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára a Facebook oldalán.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálata – amelyről hétfőn délelőtt publikáltak egy jelentést – egymilliárdot meghaladó költséget, luxusberuházásokat és kirívóan pazarló beszerzéseket tárt fel a Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök számára kialakított dunakeszi szolgálati ingatlan ügyében.