Az új technológiák, a digitalizáció kihívást jelent építőiparunknak
2024. június 4. 10:06
Hagyományosan minden év június első vasárnapja az Építők Napja. 2024-ben a június 7-i központi ünnepségen kerül sor a szakmai teljesítmények elismerésére, kitüntetések átadására, az ágazatban dolgozó 380 ezer foglalkoztatott köszöntésére – jelentette a Gondolának az ÉVOSZ.
A köztestületi kamarák, a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek és a tudományos egyesületek a Kormányzat építésért felelős képviselőivel közösen köszöntik ezen a napon az építésgazdasági értéklánc minden résztvevőjét.
Csak az építőipar 380 ezer főt foglalkoztat. Kiegészítve az értékláncot alkotó építőanyagiparral, az építőanyagkereskedőkkel, valamint az oktatás- és tudományos élet képviselőivel, fél millió kolléga munkáját szeretnénk megköszönni. A teljes értéklánc az ország termelési értékének 14%-át adja, ami mindenképp kiemeli és húzó ágazattá teszi az építésgazdaságot, még akkor is, ha a 2024. év egy nehéz esztendő a szakma számára.
Köszönet a közös teljesítményért! A soha nem látott áremelkedések és a drasztikusan lecsökkent fizetőképes kereslet ellenére 2023. évben 7 860 Mrd Ft összegű építési-szerelési munkát valósítottunk meg. A teljesség igénye nélkül 2023-ban került átadásra több kilométer gyorsforgalmi út, kerékpárút, a Nemzeti Atlétikai Központ és közel 19 ezer új lakás, valamint megvalósult a Lánchíd, a M3-as metró, a Drechsler Palota és 180 ezer lakás felújítása.
Az elmúlt két év változást hozott a tekintetben is, hogy ismét van minisztériuma az építésügynek, mely együttműködik a szakmai szervezetekkel és bevonja őket a jogszabályalkotásba. Folyik az építési ágazat működését alapvetően meghatározó új törvények végrehajtási rendeleteinek kidolgozása.
Az építők hosszú ideje várják, hogy a megrendelőjük nemfizetése esetén erősebb jogi eszköz álljon rendelkezésükre valós teljesítésük mértékéig követelésük érvényesítésére. Erre adhat megoldást az építményi jog újbóli beemelése a magyar Polgári Törvénykönyvbe, mellyel felgyorsulhat a kivitelezők pénzekhez való hozzájutása, csökkentve ezzel a napjainkban növekvő építőipari lánctartozások értékét.
Az igényes megrendelők új elvárásokat fogalmaznak meg, ami a fenntartható, körforgásos, innovatív, energiatakarékos, zöld és környezetbarát jelzőkkel írható körül.
Ezekhez az építésgazdasági értéklánc minden szereplőjének összehangoltan kell alkalmazkodni. Ma már a kormányzati oldal is elkötelezett a BIM bevezetése mellett, ettől az évtől tervezi a nagy értékű állami beruházások BIM alapú előkészítését és megvalósítását. Ezzel egy új kaput nyit ki az építőipar számára, szintet lépve a minőség irányába. „Minőségi megrendelő nélkül nincs minőségi építőipar” – hangsúlyozza Koji László, az ÉVOSZ elnöke.
Az ágazat 2024-ben is új kihívások előtt áll. Csökkenő munkalehetőségek mellett kell a hatékonyságot növelni, a képzett munkaerőt megtartani. Az előregyártott modern építési termékek, az új technológiák és a digitalizáció egyszerre jelentenek kihívást a megrendelőknek, az építési beruházások megvalósítóinak és az üzemeltetőknek egyaránt. Meg kell felelni az új megrendelői tudásigényes elvárásoknak! Olyan fenntartható építésgazdaságra van szükség a jövőben, ahol csökken a fajlagos energiafelhasználás, az épített környezet széndioxid-kibocsátása, az építési hulladékokat újrahasznosítjuk, innovatív építőanyagokat használunk.
Mindezekhez kívánunk kitartást a szakmától, és tudatos megrendelők sokaságát, akik mindezt igénylik és kérik az ágazattól! Az Építők Napján köszönetet szeretnénk mondani az építőiparosok családtagjainak is, akik hátteret adnak a hétköznapi munkánkhoz!
Köszöntjük az Építőket! – zárul az ÉVOSZ Gondolához eljuttatott jelentése.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
Aszódon tartott vasárnap egy nyilvános rendezvényt a Galgagyöngye Tisza Sziget, melyen Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök is részt vett, de Magyar Péter erőszakos testőre nem hagyta, hogy kérdéseket tegyünk fel - számolt be az esetről a Vác Online.
Örömmel osztom meg a hírt: a brüsszeli European Parliamentary Forum on Sexual and Reproductive Rights (EPF) nevű szervezet engem is megtisztelt azzal, hogy vallási szélsőségesként bélyegzett meg legújabb tanulmányában - közölte Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára a Facebook oldalán.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálata – amelyről hétfőn délelőtt publikáltak egy jelentést – egymilliárdot meghaladó költséget, luxusberuházásokat és kirívóan pazarló beszerzéseket tárt fel a Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök számára kialakított dunakeszi szolgálati ingatlan ügyében.