Navracsics Tibor: A közszolgálat a nemzet szolgálata is
2024. június 10. 15:34
A közszolgálatnak, a közigazgatásnak nemcsak az ügyek intézéséről kell szólnia, hanem ezt a munkát egy nagyobb jó, a közjó, a nemzet érdekében kell tenni – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Magyary Zoltán-díjak átadásán hétfőn, Budapesten.
Navracsics Tibor azt mondta, a Magyary Zoltán születésnapjához – június 10. – igazodó közszolgálat napja azt is jelzi, hogy akik a közszolgálatban, a közigazgatásban dolgoznak, elkötelezettek a jelenért és a jövőért, egyben tiszteletben tartják a hagyományokat is.
Felidézte: Magyary Zoltán volt az, aki a több nemzedékre visszavezethető közigazgatást megújította. Bizonyára nem vita nélküli az ő hagyatéka, de az, ahogyan „felfedezte”, hogy a közigazgatás nem csupán ügyek intézése, hanem a nemzet szolgálata is, mindannyiunk példaképévé avatja – mondta.
Navracsics Tibor szerint „ez a többlet” az, ami szándékaik szerint mostantól kezdve minden elismerésben, dicséretben és munkára buzdításban meg kell hogy jelenjen. „Ne csupán az ügyek intézését, az állam szervezését, az polgárok kiszolgálását tartsuk célnak, hanem mindezt egy nagyobb jó, a közjó, a nemzet érdekében tegyük!” – fogalmazott.
A Magyary Zoltán-díjat idén ketten vehették át, míg harmincöten Közigazgatás Szolgálatáért Érdemérem elismerésben részesültek.
A közigazgatásban széles körű szakmai tapasztalatokon alapuló kiemelkedő életútja, valamint a területfejlesztés érdekében végzett áldozatos munkája elismeréseként Magyary Zoltán-díjat vehetett át Baráth Etele volt országgyűlési képviselő, miniszter, a Magyar Közgazdasági Társaság Fejlesztéspolitikai Szakosztálya és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Közgyűlése elnöke.
Szintén Magyary-díjban részesült a közigazgatásban eltöltött több mint két évtizedes kiemelkedő színvonalú szakmai munkája és példaértékű elkötelezettsége, valamint oktatói tevékenysége elismeréseként Gyurita Erzsébet Rita, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
Elnök asszony körül sűrűsödő korrupciós ügyek miatt tűzték ki, de mindannyian tudjuk, hogy a korrupció csak a jéghegy csúcsa" - írta a magyar miniszterelnök. Itt többről van szó. Alkalmasságról, eredményekről, Európa jövőjéről - fűzte hozzá.
Újabb “független” jelentés, újabb próbálkozás a magyar gyermekvédelem hiteltelenítésére. A brüsszeli székhelyű European Parliamentary Forum for Sexual and Reproductive Rights (EPF) most épp azt számolgatta, mennyit fektetett Magyarország abba, hogy megállítsuk a gender-ideológia terjedését - közölte videójában Bólya Boglárka, az Európai Unió szuverenista reformfolyamatának előmozdításáért felelős miniszteri biztos.