Indokolt a nagyon fegyelmezett költségvetés, illetve annak folyamatos monitorozása, hogy tartható-e a 4,5 százalékos hiánycél - mondta a Költségvetési Tanács (KT) elnöke a Magyar Közgazdasági Társaság meghívására tartott online előadásában kedden.
Horváth Gábor az Államadósság és versenyképesség című előadásában felidézte, hogy tavaly Magyarország 0,6 százalékponttal tudta csökkenteni GDP-arányos államadósságát. Voltak olyan uniós tagállamok, amelyek ennél lényegesen dinamikusabb adósságcsökkentést értek el, ugyanakkor 10 országban nőtt az államadósság, és most 13 olyan EU-tagállam van, amely nem teljesíti az adósságszabályt - ismertette.
A KT elnöke kitért a hazai kamatkiadások jelentős összegére és nagyságrendjére. Kifejtette: a 2010-es években a GDP növekedése mellett a rendkívül alacsony kamatszint segítette a magyar költségvetés kamatkiadásainak normalizálódását, hozzájárult ahhoz, hogy viszonylag alacsony szinten lehetett tartani a hiányt, és lehetett csökkenteni a GDP-arányos államadósságot.
Az elszálló infláció és az annak letöréséhez kényszerűen újra kétszámjegyűre emelt kamatok a forintadósság terhét magas szintre emelték - fogalmazott Horváth Gábor. Elmondta, hogy az uniós tagállamok közül 2023-ban Magyarország fizette GDP-arányosan a legnagyobb kamatkiadást, és az idén is erre lehet számítani.
A magyar államadósság szintje az EU átlaga alatt van, ugyanakkor a régiós versenytársak mindegyikénél magasabb - mutatott rá.
Horváth Gábor a Költségvetési Tanács hároméves kitekintését felidézve elmondta: annak érdekében, hogy tartósan 4 százalék felett legyen a GDP bővülése, az egyensúlyok helyreállítása mellett átfogó versenyképességi reformokra is szükség van. Az előző évtized legfontosabb gazdasági tényezői mennyiségben csak mérsékelten növelhetők tovább, így azok minőségét kell javítani a felzárkózás folytatásához - tette hozzá.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
A mai helyzetet bonyolítja, hogy az EU vezetői, hangadói már csak szóban demokraták. Őket már zsebre tette a korrupció. A vezetők, illetve a volt vezetőik közül kevesebb az olyan, aki nem korrumpálódott, mert hogy az Európai Unió intézményeiben nem ritkák a korrupciós botrányok - leplezi le a brüsszeli szélsőséget Homa János.