Az infláció júniusi mérséklődése
2024. július 9. 09:39

A kormány célzott intézkedései letörték és visszaszorították az inflációt. Az olyan intézkedések pedig, mint az online árfigyelő rendszer, élénk kiskereskedelmi versenyt generálva támogatják, hogy az infláció tartósan alacsony szinten maradjon - értékelte a legfrissebb adatokat keddi közleményében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

Idézte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait amelyek szerint 2024 júniusában az infláció 3,7 százalékot tett ki, azaz a piaci várakozásokhoz képest kedvezőbben alakult. A fogyasztói árak összességében az előző hónaphoz képest nem változtak. A miniszter pozitív fejleményként méltatta, hogy az élelmiszerek ára havi alapon 0,3 százalékkal mérséklődött.
   
A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy az alacsony infláció pozitív láncreakciót indított be a nemzetgazdaságban, amelynek jótékony hatásait egyre nagyobb mértékben érzékelhetik a magyar családok és a vállalkozások is.
   
A miniszter kiemelte: az infláció visszaszorításának köszönhetően szeptember óta folyamatosan nőnek a reálbérek, tehát hónapról hónapra egyre többet ér a családok jövedelme. A növekvő reálbérek hatására egyre inkább oldódik a lakosság óvatossági motívuma, amely visszatükröződik a fogyasztás növekedésében: ötödik hónapja emelkedik a kiskereskedelmi forgalom, ráadásul a családok nem csak a boltokban költenek egyre többet, hanem többet is utaznak. Az év első öt hónapjában 13,7 millió vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshelyek, csaknem 9 százalékkal többet az előző év azonos időszakához képest.
   
A növekvő lakossági bizalmat tükrözi a hitelezés élénkülése is, 2024 első öt hónapjában a háztartások új lakáscélú hitelszerződései dinamikusan, két és félszeresére nőttek az előző év azonos időszakához képest. Mindez összességében pozitívan hat a belföldi keresletre, így a belgazdaság teljesítményére is - mutatott rá a miniszter.
   
Nagy Márton hangsúlyozta, a kormány gazdaságpolitikai intézkedései hatékonynak és eredményesnek bizonyulnak: 2024 első negyedévében újraindult a gazdaság, a GDP éves alapon 1,7 százalékkal, míg az előző negyedévhez képest 0,8 százalékkal növekedett. Ezzel hazánk gazdasági teljesítménye az uniós élmezőnyhöz tartozik.

Ehhez az alacsony infláció, valamint az ennek hatására élénkülő kereslet is érdemben hozzájárult - fejtette ki végzetül a nemzetgazdasági miniszter.

mti
Címkék:
  • Fellöktek egy újságírót – na és?
    A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
  • Krajsovszky Gábor: Neobolsevizmus és kereszténység harca ma Magyarországon
    Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
  • Külhoni magyarlakta területek
    A Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig... Az elmúlt években 600 ezer magyarországi diák jutott már el a külhoni területekre, idén is tehát határtalanul osztálykirándulás, határtalan magyarság - tette hozzá.
  • A 35. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia
    Bódis László hangsúlyozta azt is, hogy az idéntől a középiskolától kezdve az egyetemi képzés legvégéig minden képzési szinten elérhető egy vállalkozói program a tehetséges fiatalok számára.
  • Hollik István: Magyar Péternek egyetlen gondolata sincs, amit ne Orbán Viktortól lopott volna
    Magyar Péternek egyetlen eredeti gondolata sincs, amit ne a Fidesz-KDNP-től, vagy személyesen a miniszterelnöktől lopott volna el a mondandójában, a tevékenységében. Több mint 20 évvel ezelőtt hirdette meg Orbán Viktor, hogy hozzuk létre a polgári köröket. A Tisza-szigetek azok micsodák? Ugyanaz a recept, de egy lényegi különbség van. Orbán Viktor azért mondta azt, hogy szervezzük meg magunkat mi, kereszténydemokraták és nemzetiek, hogy utána Magyarország szuverenitását meg tudjuk őrizni. Magyar Péter viszont ahhoz kéri az emberek támogatását, és használja fel Orbán Viktor mondatait, politikai innovációit, hogy ezeket lenyúlva Brüsszel rabigájába hajtsa Magyarországot – hangsúlyozta Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a Gondolának adott interjúban.
MTI Hírfelhasználó