Giorgia Meloni olasz miniszterelnök Li Csiang kínai kormányfővel való vasárnapi megbeszélése során az olasz-kínai együttműködés "újraindítását" ígérte és e célból egy hároméves akciótervet írt alá az új együttműködési lehetőségek előmozdítására - jelentette a kínai állami média. Meloni szombaton érkezett Pekingbe, ahol ötnapos kínai útjáról elmondta, hogy ez "annak az akaratnak a demonstrációja, hogy új szakaszba lépjenek, és hogy újraindítsák kétoldalú együttműködésüket". Hozzátette: az akcióterv célja az együttműködés új formáinak kipróbálása. A vasárnapi tárgyalások után az olasz vezető azt is elmondta, hogy egy, a látogatása során aláírt ipari együttműködési memorandum olyan stratégiai ipari ágazatokra terjed ki, mint az elektromos mobilitás és a megújuló energiaforrások.
A találkozó során Li a kínai-olasz átfogó stratégiai partnerség huszadik évfordulóját kiemelve elmondta, hogy Kína is kész együttműködni Olaszországgal a kölcsönös politikai bizalom további erősítése, a kétoldalú kapcsolatok érettebb és stabilabb irányba való elmozdítása, valamint a két ország közötti együttműködések elmélyítése érdekében. Vasárnap Meloni részt vett egy olasz-kínai üzleti fórumon is, amelyre több nagyobb olasz vállalat is meghívást kapott. A fórumon hangsúlyozta, hogy az esemény újabb jelét adja a kölcsönös érdeklődésnek, hogy jobban kiegyensúlyozzák egymás érdekeit és kereskedelmi cseréit.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
Aszódon tartott vasárnap egy nyilvános rendezvényt a Galgagyöngye Tisza Sziget, melyen Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök is részt vett, de Magyar Péter erőszakos testőre nem hagyta, hogy kérdéseket tegyünk fel - számolt be az esetről a Vác Online.
Örömmel osztom meg a hírt: a brüsszeli European Parliamentary Forum on Sexual and Reproductive Rights (EPF) nevű szervezet engem is megtisztelt azzal, hogy vallási szélsőségesként bélyegzett meg legújabb tanulmányában - közölte Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára a Facebook oldalán.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálata – amelyről hétfőn délelőtt publikáltak egy jelentést – egymilliárdot meghaladó költséget, luxusberuházásokat és kirívóan pazarló beszerzéseket tárt fel a Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök számára kialakított dunakeszi szolgálati ingatlan ügyében.