Öt magyar konzul is jelen lesz az orbászvári Fradi-meccsen
2024. augusztus 29. 10:01

Öt magyar konzul is jelen lesz a Ferencváros-Borac Banja Luka futballmérkőzés helyszínén csütörtökön Orbászváron, ők szükség esetén segítséget nyújthatnak a magyar szurkolóknak - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, a meccs reggelén Budapesten.

A tárcavezető arról számolt be, mielőtt útnak indult volna Brüsszelbe, hogy a Ferencváros sorsdöntő mérkőzésen lép pályára az orbászvári stadionban, ahol eldől, hogy a magyar bajnok az Európa Ligában vagy a Konferencia Ligában fogja folytatni "remélhetőleg hosszú menetelését".
   
Tájékoztatása szerint a csapatot 320 magyar szurkoló a helyszínen fogja támogatni, ennyi jegyet adtak el a vendégszektorba, és a legtöbben autóbusszal, szervezett módon érkeznek majd.
   
"A nap folyamán öt konzulunk teljesít szolgálatot, segítve a ferencvárosi szurkolókat. Három konzulunk három olyan határátkelőhelyen lesz jelen, ahol várhatóan a ferencvárosi szurkolók megérkeznek majd Bosznia-Hercegovinába: Bród, Ógradiska és Svilaj határátkelőhelyein segítik az átkelést. Két konzulunk pedig a helyszínen, a stadionban fog segíteni az ügyes-bajos dolgok intézésében" - mondta.
   
Szijjártó Péter arra is kitért, hogy a konzulok reggel 8 órától vannak szolgálatban a határátkelőhelyeken, a hazafelé tartó szurkolókat pedig 23 órától fogják ugyanott segíteni.
   
Hozzátette: ügyeleti telefonszám működik most is, ezt hívhatják baj esetén: +36 30 387 0636.
   
Közölte, hogy "a ferencvárosi szurkolók előőrsei már megérkezhettek Banja Lukába, erre enged következtetni az a nagykövetségünkre befutott rendőri jelentés, amely úgy szól, hogy feltételezhetően a mérkőzésre érkezett ferencvárosi szurkolók keveredhettek verekedésbe, valószínűleg a helyi csapat drukkereivel az éjszaka folyamán".
   

Rámutatott, velük a helyi rendőrség reggel veszi fel a kommunikációt a magyar fél által biztosított tolmács segítségével.

"Reméljük, hogy azért kevesebb ilyen hírről tudjuk majd önöket tudósítani a következő órákban, sokkal inkább majd este a Ferencváros góljairól kell beszámolni" - fogalmazott.
   
A miniszter ezután érintette a brüsszeli útját is, ahol az európai uniós külügyi tanács informális ülésén vesz részt, amelyen szavai szerint kifejezetten veszélyes javaslatok lesznek napirenden.
   
"A helyzet ugyanis az, hogy az Európai Unió szerencsére hamarosan távozó külügyi főképviselője elszabadult hajóágyúként viselkedik, és veszélyesebbnél veszélyesebb javaslatokat tesz (...) mind Ukrajna, mind a Közel-Kelet tekintetében" - vélekedett.
   
"A főképviselő olyan javaslatokkal állt elő, amelyek egyértelműen az eszkaláció kockázatát hozzák magukkal. Például azt javasolja, hogy izraeli kormánytagokat, minisztereket helyezzünk európai uniós szankciós listára, ami egyértelműen veszélyes javaslat, nehezebbé tenné a kommunikációt, a tárgyalást, a kapcsolattartást egy szövetségessel, Izraellel, másrészt pedig olyan jelzéseket küldene, amelyek egyértelműen a Közel-Kelet biztonságát, hosszú távú stabilitását veszélyeztetnék" - húzta alá.
   
Emellett - mint kiemelte - Josep Borrell azt akarja, hogy még több fegyver menjen Ukrajnába, továbbá az ott lévő nyugati eszközökkel Oroszország mélységi területeire is csapást mérhessen az ukrán haderő, az EU kiképző misszióját pedig még jobban kiterjesszék.
   
"Mi ezeket a javaslatokat kifejezetten ellenezzük, ezek a javaslatok veszélyesek, ezek a javaslatok az ukrajnai háború eszkalációjának veszélyét hozzák magukkal" - szögezte le.
   
"Véget kellene vetni az Ukrajnában zajló háborúnak, de ha minél több fegyver kerül a térségbe, hogyha az eszkaláció veszélye nő mélységi csapásokkal Oroszország területein, akkor azt hiszem, ez a háború még súlyosabb lesz. Mi ezt nem akarjuk, úgyhogy most is ezt a békepárti álláspontot fogjuk képviselni Brüsszelben" - összegzett.

MTi
Címkék:
  • Klímakonszenzus
    A Földön található hatalmas mennyiségű víz halmazállapot-változásainak köszönhetően működik a Föld-légkör rendszerben egy olyan természetes önszabályozó mechanizmus, amelynek a hatására kialakul a fizikailag lehetséges maximális üvegházhatás, amely tovább már nem növelhető, akármennyi széndioxidot bocsátunk ki.
  • Klímapánik
    A jól szervezett globális pánikkeltés zavartalanul folyik, amelynek a hatására, főleg a nyugati világban, megjelent egy nálunk még alig ismert új fogalom a pszichiátriai szaknyelvben, nevezetesen a klímadepresszió.
  • Latorcai Csaba: a településeknek joguk van saját értékeiket megvédeni és eldönteni, hogy kikkel kívánnak együtt élni
    Elérkezett az idő, hogy a települések saját értékeiket megvédhessék, eldönthessék, kikkel és hogyan kívánnak együtt élni - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Debrecenben, a helyi önazonosság védelméről szóló törvénytervezetről tartott konzultáción.
  • A USAID-botrány korrupciós szálai
    A CEP által támogatott nyomásgyakorló szervezetek azon dolgoztak, hogy destabilizálják a térségben azokat az országokat, amelyek kormánya az amerikai mélyállam megítélése szerint nem a demokrata progresszív érdekeknek megfelelően alakítja politikáját. A legtöbb pénz Magyarországra és Lengyelországba érkezett, hiszen a magyar, valamint a korábbi lengyel kormány a demokrata vezetéssel ellentétes pozíciót foglalt el a meghatározó politikai kérdésekben - írták.
  • Kárpátalja mint ősi román föld?
    Călin Georgescu, a román elnökválasztás esélyese nemrég közölte: igényt tart Kárpátalja egy részére. Úgy tűnik, Trianonban nem sikerült kielégíteni a Kárpát-medencére irányuló román irredentizmust. Viszont a területi igény indoklása – ahogy száz éve Erdély esetében – most is valótlan állításon alapul - mutatott rá Keményfi Kornél a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség oldalán megjelent cikkében.
MTI Hírfelhasználó