Budafoki borünnep
2024. augusztus 31. 07:37

Csaknem negyven borászat, valamint helyi és országos ismertségű művészek, nemzetiségi műsorok és gyerekzenekarok is várják a családokat a Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválon szeptember 6. és 8. között.

A Budafok-Tétényben megrendezett program célja, hogy bemutassa a helyi borászati, pezsgőkészítési hagyományokat, valamint a magyar kézműves kereskedőket és vendéglátókat, ezért 36 borász, 64 vásáros és 28 ételstand várja a látogatókat - áll a kerület közleményében.
   
Az Oroszlános udvarban romkocsmák hangulatát idéző kialakítással, a nagyszínpadon könnyűzenei programkínálattal várják a látogatókat. A piactéri nagyszínpadon popzenei műsorok, a Városház téri kisszínpadon pedig szeptember 7-én kisebb formációk, akusztikus és mainstream koncertek lesznek.
   
A Piactér mellett helyezkedik el a rendezvény sziesztapontja, ahol új borászatok, vendéglátóhelyek mutatkoznak be, a gyerekligetben a kisgyerekes családokat várják, a Játék utcában pedig kézműves termékek, játék-, dísz- és ajándéktárgyak között lehet válogatni.
   
Mindezeken túl lesz még zsonglőrbemutató, cirkuszi játszóház, a tűzoltóplaccon játékos tűzoltógyakorlatok, kosaras körhinta, zumbabemutató, nyomozás Nyulász Péter íróval, ügyességi és népi fajátékok, Campona-élménysátor.

MTI
Címkék:
  • A platószónok gyógyszere elgurult, ege elborult
    A magyarok felhőtlenül ünnepelhették első királyukat, és a több mint egy évezrede fennálló államukat.
  • Európa három nagy kihívás előtt áll
    Az egy évvel ezelőtt ránk kényszerített szabályozás megbukott, új rendeletet kell alkotnunk. Új szabályozás nélkül a migráció szét fogja bomlasztani az Európai Uniót, ezt meg kell állítanunk. De az első a béke - jelentette ki Orbán Viktor.
  • Súlyos bűn, de van, ami még annál is súlyosabb!
    Semjén Zsolt úgy fogalmazott: a Pitagorasz-tétel akkor is igaz, ha matektanár alkoholista. Jézus Krisztus evangéliuma akkor is érvényes, ha a plébános részeges vagy bűnös. A KDNP elnöke beszélt arról is, hogy a magyar állam egészének és minden részének feladata identitásunk, a keresztény civilizáció védelme, és ezt rögzítették Magyarország alaptörvényében is.
  • Hova menekültek tömegek Ukrajnából
    Izlandtól Görögországig, a balti államoktól Portugáliáig mindenhol vannak ukrajnai menekültek. A Zelenszkij-rezsim politikájában nem bíztak.
  • Pénzügyminiszterek budapesti tanácskozása
    Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikáért és pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke és Varga Mihály pénzügyminiszter (bal-jobb) az EU gazdasági és pénzügyi minisztereinek, valamint bankelnökeinek informális találkozóján a budapesti Bálna rendezvényközpontban 2024. szeptember 13-án. A tanácskozást az Európai Unió Tanácsának soros magyar elnöksége alkalmából rendezték. MTI/Illyés Tibor
MTI Hírfelhasználó