A magyar kormány az egész magyar nemzetért felelős
2024. szeptember 4. 17:13
Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter (b) aláír egy nemzeti zászlót az Egy vérből vagyunk nevű jótékonysági futás előtt a Bács-Kiskun vármegyei Ballószögön 2024. szeptember 4-én. Mellette Gui Angéla, az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány alapítója, az esemény megálmodója. A tizedik alkalommal megszervezett jótékonysági futás résztvevői négy nap alatt négyszáz kilométert futnak, a célállomás az Ukrajnában lévő nagydobronyi gyermekotthon. MTI/Bús Csaba
Hankó Balázs az Egy vérből vagyunk nevű jótékonysági futás előtt tartott beszédében elmondta, a kormány feladata azt elérni, hogy a családbarát országból családbarát nemzet legyen, és a magyar egyetemi szakképzési modellt, illetve a magyar kultúrát elvigye szerte a Kárpát-medencébe.
A miniszter felhívta a figyelmet a Szülőföldön magyarul programra, amellyel csaknem 227 ezer magyar fiatalt támogatnak a Kárpát-medencében, majd kiemelte: a kormány bölcsődéket és óvodákat is építtetett a külhoni magyarok számára.
Elmondta, "amikor az Egy vérből valók vagyunk dallamát halljuk, akkor megértjük magyarságunk lényegét, megértjük azt, hogy nekünk egy nemzetért van felelősségünk".
Hozzátette: a kormány feladata, hogy a teljes Kárpát-medencében biztosítsa a fiataloknak azt a hivatást, amit Magyarországon megkapnak az egyetemmel, a szakma tanulásával. Hangsúlyozta: sok ilyen fiatal kell, és sok család kell ahhoz, hogy nemzetünk erősödjön.
A miniszter megemlítette az ukrajnai helyzetet is. Azt mondta, ha valaki megtapasztalta, hogy mit jelentenek a háború által megtépázott családok, fiatalok, akkor az csak egy dolgot akarhat: hogy ennek az egész szörnyűségnek vége legyen.
"Ezért kell tennünk, ezért kell cselekednünk, ezért kell imádkoznunk közösen, hogy minél hamarabb béke és nyugalom legyen"
- hangsúlyozta Hankó Balázs.
Gui Angéla, az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány alapítója, az esemény megálmodója elmondta: tizedik alkalommal szervezik meg a jótékonysági futást. Négy nap alatt négyszáz kilométert fognak lefutni, a célállomás pedig az Ukrajnában lévő nagydobronyi gyermekotthon lesz.
Hozzátette, különböző ajándékokat, adományokat és sportcipőket is visznek az ott élőknek.
"Az alapítványnak az az üzenete, hogy az emberi és a nemzeti összetartozás anyanyelve a cselekvő szeretet legyen" - hangsúlyozta Gui Angéla.
Somogyi Lajos, Ballószög polgármestere (független) kiemelte: már május óta készülnek az eseményre, az iskola diákjai rajzokkal és egyéb üzenetekkel kedveskednek a kárpátaljai magyar fiataloknak.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az útvonalon több helyen is lesz lehetőség véradásra, ami szintén egy fontos üzenete a jótékonysági akciónak.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
Az Európai Bizottság által képviselt Ukrajnát érintő erőltetett csatlakozási folyamat párosul egyfajta háborúpárti állásponttal is, ha itt sürgősen nem sikerül változást elérnünk, akkor nagyon borúlátóak lehetünk – jelentette ki a Gondola kérdésére Németh Zsolt az országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a mai tusványosi programokat ismertető sajtótájékoztatót követően.
Elnök asszony körül sűrűsödő korrupciós ügyek miatt tűzték ki, de mindannyian tudjuk, hogy a korrupció csak a jéghegy csúcsa" - írta a magyar miniszterelnök. Itt többről van szó. Alkalmasságról, eredményekről, Európa jövőjéről - fűzte hozzá.