Emberkereskedőket azonosítottak az interneten
2024. október 7. 22:22

Online végzett nemzetközi művelet keretében 16 feltételezett embercsempészt, valamint az emberkereskedelem 60 lehetséges áldozatát azonosították az interneten - közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol hétfőn.

A közlemény szerint az Europol vezette, EMPACT Hackathon nevű nemzetközi művelet során a résztvevő országok hatóságai az interneten, különösen a bűnözők által közkedvelt, titkosított online felületen, az úgynevezett darkweben végeztek kutatást az emberkereskedelem felderítésére, a kiszolgáltatottak azonosítására és a bűnözői hálózatok felszámolására.

A szeptember 17. és 20. között, 27 ország, köztük Magyarország szakértőinek bevonásával megvalósult közös fellépés számos esetben azonosította az online platformokon zajló emberkereskedelem technikai vonatkozásait, és feltárta, hogy az emberkereskedők miként használják a legális üzleti modelleket egyebek mellett az illegális szervkereskedelem céljaira vagy kriptovaluták kereskedelmére.

A művelet során 252 entitást, köztük online platformokat, felhasználóneveket, tartózkodási helyeket és telefonszámokat ellenőriztek. Ezek közül 40 online platformot szexuális és munkaerő-kizsákmányolás, valamint szervkereskedelem miatt vontak vizsgálat alá. Tizenhat feltételezett embercsempészt, valamint az emberkereskedelem 60 lehetséges áldozatát azonosították.
Az akció keretében a nyomozók ismereteket gyűjtöttek arról, hogy a bűnözők miként használják az online hirdetéseket áldozataik toborzására. Az online végzett kutatás kiterjedt az ukrán állampolgárságú, otthonukat a háború miatt elhagyni kényszerült áldozatokat érintő lehetséges emberkereskedelemre és kizsákmányolásukra.

A nyomozók két olyan platformot is felfedeztek, amelyek "életmódtanfolyamokat" és képzéseket kínálnak azoknak a férfiaknak, akik a főként a szexuális tartalmakat kínáló OnlyFans weboldal "menedzserei" kívántak lenni, lényegében arra tanítva meg őket, hogy miként váljanak nők online futtatójává és hogyan használják ki az érintett nőket - írták.

A szakértők egy olyan titkosított webhelyet is azonosítottak, ahol embercsempészek százai kínáltak különféle, köztük szexuális szolgáltatásokat, férfi és női áldozatok áruba bocsátásával minden korosztályból. Az árak óránként 800 és 2000 amerikai dollár (300 ezer és 730 ezer forint) között váltakoztak, az áldozatok életkorától és "készségeitől" függően. Egy "állandó otthoni házifiút vagy -lányt" 20 ezer és 60 ezer amerikai dollár (7,3 millió és 22 millió forint) közötti áron kínáltak eladásra a weboldalon - írták.

MTi
Címkék:
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
MTI Hírfelhasználó