Zelenszkij tajtékzik
2024. október 26. 13:45

Guterres beleütköztette az ukrán elnököt a valóságba.

Az orosz elnök csütörtök éjjel Kazanyban, a BRICS-országok csúcstalálkozója alkalmából, a tömörülés soros elnökeként fogadta António Guterres ENSZ-főtitkárt. A fogadás során Oroszország és az ENSZ vezetője kezet fogott, amely során utóbbi meghajolt Putyin előtt. Az ENSZ vezető tisztségviselőjének hivatala szerint a megbeszélésen a Fekete-tengeren való szabad hajózásról volt szó.

„A főtitkár kifejezte meggyőződését, hogy a hajózás szabadságának biztosítása a Fekete-tengeren kiemelkedő fontosságú Ukrajna, az Oroszországi Föderáció, valamint a globális élelmiszer- és energiabiztonság szempontjából” – áll a közleményben.

Ezek után az ukránok leszögezték, hogy nem teheti be a lábát Ukrajnába az ENSZ-főtitkár, nem látják szívesen Kijevben. „A kazanyi út és a háborús uszítóval való kézfogás után, valamint azután, hogy az ENSZ világnapját [Guterres] az agresszor területén töltötte, furcsa is lenne őt itt, Kijevben fogadni” – közölte a meg nem nevezett ukrán kormányzati forrás.

null

Az elnök és a főtitkár kézfogása – mandiner/X

Guterres válaszul azzal szembesítette Zelenszkijjéket, hogy a BRICS-tagországok közel felét alkotják a világ népességének. 

mandiner.hu
Címkék:
  • Ezt a harcot még nem vívtuk meg
    Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
  • Ellaposodott futball
    A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
  • Megvannak a nemzeti konzultáció kérdései
    A magyarnemzet.hu felületén megjelentek a Gulyás Gergely kancelláriaminiszter által bejelentett nemzeti konzultáció kérdései, a lap cikkéből az is kiderül, 11 kérdéskör van. A tizenegyedik nemzeti konzultáció mottója: "Magyarország meg tudja csinálni!"
  • Székely őrtüzek
    A települések nagyobb terein vagy a környező magaslatokon sötétedés után meggyújtott őrtüzeknél a helyi szervezők mindenütt felolvasták a rendezvény kiáltványát, amelyet az őrtűzgyújtást kezdeményező és szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs írt alá.
  • Nem akarunk gazdasági vasfüggönyt
    Simicskó István elmondta, az embereknek a kormánnyal közösen kell kijelölniük a követendő gazdaságpolitikai célokat, de meg kell őriznünk az eddigi eredményeinket. Felhívta a figyelmet, hogy a magyar gazdaság teljesítménye várhatóan lehetővé teszi belátható időn belül az egymillió forintos bruttó átlagkereset elérését, a minimálbért pedig ezer euróra kell felemelni.
MTI Hírfelhasználó