Rejtélyes kettős gyilkosság – halott a tettes is
2024. november 3. 10:09

Holtan találták a hétfői ausztriai kettős gyilkosság gyanúsítottját, egy 56 éves vadászt, aki célzott fejlövéssel végzett egy polgármesterrel és egy vadászatvezetővel az alsó-ausztriai Mühlviertel tájegységben.

Az osztrák rendőrség tájékoztatása szerint a férfi öngyilkosságot követett el, holttestét szombat délben találták meg egy erdőben. Autója pénteken lett meg az első gyilkosság helyszíne közelében, a kocsiját elhagyó feltételezett elkövetőt egész éjjel keresték a rendőrök.

A környékbeliek által "fanatikus vadászként" ismert tettes, akit ujjlenyomata alapján azonosítottak, másfél óra leforgása alatt végzett két áldozatával, Kirchberg ob der Donau község 64 éves polgármesterével és a hasonló korú egykori vadászatvezetővel. A gyilkos autóval elmenekült, majd nyoma veszett.

A rendőrség közlése szerint a brutális gyilkossághoz vadászati jogokkal kapcsolatos viszály vezethetett.

A tettes utáni, több száz rendőr részvételével zajló hajtóvadászat és a szökésben lévő gyilkostól való félelem napokon át rányomta bélyegét a Dunától északra fekvő, a cseh határhoz közeli történelmi régió életére, sokan nem mertek utcára menni, számos rendezvényt lemondtak, 50 embert átmenetileg rendőrségi védelem alá helyeztek vagy biztonságos helyre költöztettek.

MTi
Címkék:
  • Győztünk!
    A rivális Triha ötödik találatával zárkózott fel ismét egy gólra, majd egy rossz átadást lefülelve ismét ő tört kapura, és ki is használta a ziccert (9-9). Bő egy perccel a vége előtt fórt kapott a magyar válogatott, Rybanska használta ki a lehetőséget, eldöntve ezzel a meccset.
  • Vizet a tájba – A Tökös-csatorna is tartalékolja a vízkészletet
    Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a környékbeli gazdák és önkormányzatok nevében mondott köszönetet a kormányzati és szakmai erőfeszítésekért, amelyek lehetővé tették a „Vizet a tájba” program megvalósítását. Mint fogalmazott, az elmúlt évtizedek feszült várakozása után végre megszületett az a szakmai és költségvetési döntés, amelynek köszönhetően „újra élhet” a Homokhátság.
  • Orbán Viktor: akit Ukrajnában agyonvertek, egy közülünk
    "Ez feljogosít talán bennünket arra, hogy kerüljük az óvatoskodó megfogalmazást, amit a híradásokban láttam. Nem meghalt, meg kényszersorozás következtében. Agyonverték. Tehát agyonvertek egy magyar állampolgárt, ez a helyzet. És ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálnunk" szögezte le a kormányfő.
MTI Hírfelhasználó