Demján Sándor Program
2024. december 11. 18:18

Elindult a a Demján Sándor Program keretein belül az EXIM exportösztönzési hitelprogram és a kifektetési hitel- és tőkeprogram, a magyar vállalkozások nemzetközi versenyképességének növelése és exportképességük erősítése érdekében - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.

Sajtótájékoztató a vállalkozások versenyképességének növelését célzó hitelprogramról

Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára beszédet mond a Demján Sándor Program keretein belül a vállalkozások nemzetközi versenyképességének növelése és exportképességük erősítése érdekében induló EXIM exportösztönzési hitelprogramról és a kifektetési hitelről tartott budapesti sajtótájékoztatón 2024. december 11-én. Mellette Katona Bence, a Nemzeti Tőkeholding Zrt. elnök-vezérigazgatója (b) és Kisgergely Kornél, az EXIM Magyarország elnök-vezérigazgatója (b2). MTI/Lakatos Péter

Szabados Richárd közlése szerint a konstrukció közel 400 milliárd forintos keretösszeggel indult.

Az EXIM exportösztönző hiteltermékei és a külföldi befektetésekre elérhető finanszírozási konstrukció jelentősen hozzájárulhatnak ahhoz, hogy jövőre a 3 százalék feletti sávba kerüljön a gazdasági növekedés - mondta.

Szabados Richárd hozzátette: a kormány ősszel bemutatta az Új Gazdaságpolitikai Akciótervet, amely a fenntartható növekedés érdekében 21 intézkedést tartalmaz.

A cél 2025-re a 3 százalékot meghaladó GDP-növekedés elérése, kiemelten támogatva a kkv-kat a Demján Sándor Program keretében. Az 1400 milliárd forintos keretösszegű program négy fő területre fókuszál: hitellehetőségek bővítése, vissza nem térítendő támogatások, tőkefinanszírozás, és adminisztrációs tehercsökkentés.
Szabados Richárd arra szólította fel a vállalkozásokat, hogy közösen dolgozzanak a gazdasági növekedésért. A Demján Sándor Programon belül a Széchenyi Kártya kedvezményes kamatozású hitelei már elérhetőek, a tőkefinanszírozási támogatási program előregisztrációja folyamatban van, emellett elérhető az eszközfinanszírozási támogatás előregisztrációja.

Jövő februárban indul a Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja elnevezésű, 9 milliárd forint keretösszegű program, amelynek célja, hogy a vállalkozások rendelkezzenek digitális megjelenéssel és ezen keresztül nyissanak új értékesítési csatornákat, illetve jussanak el új vevőkhöz - ismertette.

Kisgergely Kornél, az EXIM Magyarország elnök-vezérigazgatója arról tájékoztatott, hogy az EXIM stratégiai szerepet tölt be az NGM által meghirdetett Demján Sándor Programban. A programban elérhető EXIM-hitelek keretösszege 350 milliárd forint, a hitelkérelmek befogadása 2025. január 6-tól indul.

Újraindul a Jövő exportőrei hitelprogram, amely forintban és euróban is elérhető lesz. A hitelek beruházásokat céloznak, abban a zöld beruházási hitellel tervezik élénkíteni a megújuló energiatermelést, energiahatékonysági fejlesztéseket - ismertette.

Megnyitják az exportélénkítő beruházási hitelprogramot, amelyben 50 milliárdot terveznek lízingre fordítani. Bevezetik az euróban, dollárban és forintban elérhető piaci árazású EXIM kifektetési hitelt, amely a 350 milliárd forintos kereten felül nyújt támogatást, a hitelösszeg minimálisan 2 milliárd forint. A tapasztalataik alapján a keretösszeg az év első felében áll rendelkezésre.

Katona Bence, a Nemzeti Tőkeholding Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint a tőkeprogram új dimenziót nyit meg a vállalatoknak, az igény jelentős iránta. A magyar tulajdonú cégek külföldi jövedelmének növeléséhez járulnak hozzá akvizíciókon és beruházásokon keresztül.

Közölte: a magyar vállalkozások kifektetéseinek támogatására 60 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre, ügyletenként 1-25 millió dolláros finanszírozást terveznek.
A felhasználására példaként említette a cégfelvásárlásokat, a zöldmezős és barnamezős beruházásokat, menedzsment-kivásárlást vagy -bevásárlást. Kiemelt iparágak közé sorolta az agráriumot, a zöldenergiát, a logisztikát, minimum 30 százalékos önerőt várnak el a cégektől, és leányvállalat alapítását. A kifektetés új piacszerzést tesz lehetővé a vállalatok számára, diverzifikálja a bevételi forrásokat, új növekedési pályát tesz lehetővé, illetve versenyelőnyt épít ki vagy erősít - fejtette ki.

A Kifektetési Magántőkealap 165 millió dolláros, Magyarországon bejegyzett, a tőkealapot az NTH tulajdonában álló, vállalati tőkebefektetésekre specializálódott Focus Ventures Zrt. kezeli.

Az alap földrajzi szempontból diverzifikált, támogatja az üzleti aktivitást mind ismerettel, mind a nagy növekedési potenciállal rendelkező területeken: elsődlegesen Európa illetve Ázsia, azon belül is kiemelten Közép-Ázsia országaiban tervez befektetéseket - sorolta.

Borítókép: Budapest, 2024. december 11. Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára beszédet mond a Demján Sándor Program keretein belül a vállalkozások nemzetközi versenyképességének növelése és exportképességük erősítése érdekében induló EXIM exportösztönzési hitelprogramról és a kifektetési hitelről tartott budapesti sajtótájékoztatón 2024. december 11-én. Mellette Katona Bence, a Nemzeti Tőkeholding Zrt. elnök-vezérigazgatója (b) és Kisgergely Kornél, az EXIM Magyarország elnök-vezérigazgatója (b2). MTI/Lakatos Péter

MTi
Címkék:
  • Utódaink zöld jövője
    A szél- és naperőművek élettartama legfeljebb 20-25 év, az akkumulátorok élettartama pedig 7-8 év. Ha a zöld erőművek élettartama lejár, akkor is el kell bontani a felszín feletti részeket, ha a beton alapok továbbra is a földben maradnak. A romeltakarítások és a használt akkumulátorok leselejtezése során a célul kitűzött 2050-es évig legalább 10 millió tonna veszélyes hulladék halmozódna fel.
  • Brüsszel diktatúrára tör
    Országainkra az Egyesült Nemzetek Szervezetének ügynökségei is nyomást gyakorolnak. Az ENSZ Nőkkel Szembeni Megkülönböztetés Felszámolásával Foglalkozó Bizottságának jelentése tavaly augusztusban megállapította, hogy a születendő élet védelme Lengyelországban a nők diszkriminációját és az emberi jogok megsértését jelenti.
  • Navracsics Tibor: Célunk, hogy 2025-ben már a gyakorlatban is megvalósuljon az új területfejlesztési szemlélet
    Jól láthatóan azt szeretnénk elérni, hogy 2025-ben már a gyakorlatban is megvalósuljon az az új területfejlesztési szemlélet, amelynek eredményeként az eddig kizárólag település alapú fejlesztéspolitika mellett erőteljesen megjelenik a térségi alapú is - fejtette ki Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a gondola.hu-nak adott interjúban.
  • Az éghajlat-megmentő ipar
    Az erősödő radikális zöld mozgalmak a nyugati világban is veszélyeztették a gazdasági növekedést, hiszen – Kenneth Ewart Boulding amerikai közgazdász szerint – „Ha valaki azt képzeli, hogy egy véges világban végtelenül lehet növekedni, az vagy bolond, vagy közgazdász.”
  • Erődemonstráció volt a Patrióták madridi nagygyűlése
    "Az Európai Parlamentben el akarnak minket hallgattatni, nem adják meg a szakbizottsági vezetői helyeket, amelyek egyébként járnának, aztán a Facebookon cenzúráznak, visszatartják az uniós pénzeket, míg a brüsszeli kasszából az ellenfeleinket pénzelik" - sorolta Dömötör Csaba.
MTI Hírfelhasználó