FBI: tettestársai is voltak a New Orleans-i gázolás elkövetőjének
2025. január 1. 23:30

Az amerikai hatóságok az Iszlám Állam terrorszervezet zászlaját találták meg a New Orleansban újév hajnalán elkövetett gázolásos támadás elkövetéséhez használt kisteherautóban, és a feltételezések szerint több gyanúsított szabadlábon van.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) New Orleans-i irodájának különleges ügynöke sajtótájékoztatón megerősítette, hogy az elkövető a texasi illetőségű, 42 éves, amerikai állampolgárságú Samszúd din Dzsabbar. Alethea Duncan hozzátette ugyanakkor, hogy a férfi nem magányos elkövető, hanem a kivitelezésben tettestársai voltak, és a gyanúsítottak után hajszát indítottak.

A tájékoztatón az is elhangzott, hogy fegyvereket és pokolgépként használható eszközöket is találtak. A nyomozást vezető FBI immár terrorcselekményként kezeli az esetet.
New Orleans zenei klubjairól ismert történelmi belvárosában, a Bourbon Streeten a merénylő újév hajnalán kisteherautóval hajtott az emberek közé, megkerülve a felállított akadályokat. A támadó ezt követően fegyverből nyitott tüzet. A tűzpárbajban két rendőr is megsebesült. A támadó a lövöldözésben meghalt.

Az incidensnek a friss közlések szerint a 10 halálos áldozaton kívül 35 sebesültje van, és közülük többnek az állapota életveszélyes.

Jeff Landry, Louisiana állam kormányzója hangsúlyozta, hogy a támadás helye, a Bourbon Street rendőrségi műveleti helyszín, ezért zárva tartják.

LaToya Cantrell, New Orleans polgármestere közölte, hogy megnövelték a városban a biztonsági intézkedéseket, ennek részeként az emberek védelmére emelt barikádokat.

Anne Kirkpatrick, a Mississippi folyó torkolatában fekvő Louisiana állambeli nagyváros rendőrfőnöke egy korábbi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, "ez a férfi megpróbált annyi embert elgázolni, amennyit csak tud".

Médiabeszámolók szerint a terrorcselekmény elkövetője az Egyesült Államokban született, és szolgált az amerikai hadseregben. A motivációra vonatkozó nyomozás arra is kiterjedt, hogy Samszú din Dzsabbar mikor és milyen körülméynek között radikalizálódhatott.

A zenei kultúráról híres New Orleans a szilveszteri és újévi turizmus kiemelt célpontja, ahol szilveszter éjszaka százezrek tartózkodtak, hogy búcsúztassák az óévet és köszöntsék az újat.

A városban újév napján tartották volna az egyetemi amerikai futball kiemelt mérkőzését, a Sugar Bowlt, de a támadás miatt egy nappal elhalasztották.

gondola
Címkék:
  • Halmay Gábor: A fiatalok felelőssége, hogy ne csak kommenteljék, hanem alakítsák a valóságot
    „A politika számomra nem hatalmi kérdés, hanem szolgálat – a lehetőség, hogy hitből és meggyőződésből tegyünk másokért” - vallja Halmay Gábor, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke, veszprémi önkormányzati képviselő, ifjúsági és egyházügyi tanácsnok. A Gondolának adott interjúban arról beszél, hogyan látja a fiatalok felelősségét a közéletben, miként újul meg az IKSZ, és miért tartja fontosnak, hogy a politika újra a közösségépítésről, a hitről és a hitelességről szóljon.
  • Politikussal szemben nem merült fel bűncselekmény gyanúja a Szőlő utcai ügyben
    A Szőlő utcai javítóintézetet érintő nyomozást 2025. szeptember 26-a óta a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen megalakult nyomozó csoport soron kívüli eljárásban végzi. A ma kiadott hivatalos közlemény is megállapította: az ügyben beszerzett adatok szerint politikus vonatkozásában bűncselekmény gyanúja nem merült fel.
  • Szent II. János Pál pápa Magyarországon
    Ma van Szent II. János Pál pápa emléknapja. Ennek apropóján életének egy, a mi szempontunkból fontos epizódját idézzük fel: első magyarországi látogatását nem sokkal a rendszerváltás után.
MTI Hírfelhasználó