Keresztény sajtódíjat adtak át a pesti Belvárosban
2025. január 23. 16:09
Két nappal Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védőszentje ünnepe előtt, január 22-én a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) nevében Veres András győri megyéspüspök, a testület elnöke adta át a genfi püspökről elnevezett sajtóösztöndíjat Budapesten, a Központi Papnevelő Intézet (KPI) dísztermében.
Kép: magyarkurir.hu
A Szalézi Szent Ferenc-ösztöndíj átadását a szokásoknak megfelelően szentmise előzte meg a KPI kápolnájában, melynek főcelebránsa Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke volt. Koncelebráltak: Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgatója; Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök, a KPI rektora; Kuminetz Géza, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora és Németh Gábor, az MKPK titkára. Diakónusként szolgált Kuzmányi István, a Magyar Kurír igazgató-főszerkesztője.
A szentmise elején Veres András püspök felhívta a figyelmet, hogy egy olyan megimádkozott helyen gyűltek össze a jelenlevők, ahol a papok, papnövendékek sokszor kérik Istentől hitük megerősítését. Ezúttal az újságírók, médiamunkatársak imádkozhatnak ezért, akik Isten evangéliumának hirdetői sajátos módon.
Az MKPK elnöke homíliájában felidézte a vak koldus kiáltását az elhangzott evangéliumból: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” A fizikai vakságnak sok oka lehet, de ugyanígy a lelki vakságnak is – világított rá. – Fakadhat a hit hiányából, vagy abból, hogy valaki a neveltetése folytán nem ismerte meg Istent, de akár lelki sérülés is okozhatja, hogy valaki nem látja jól Istent és az ő dolgait. A leggyakoribb azonban kétségtelenül a bűn miatti lelki vakság.
Ahogyan az evangélium szereplőjének szüksége volt arra, hogy a vakságát meggyógyítsák, ugyanígy szükségünk van arra, hogy a lelki vakságunkat gyógyítgassuk.
Mindannyiunknak hivatásunk van arra, hogy Istent másoknak bemutassuk, tanúságot tegyünk róla.
A nap szentje, Batthyány-Strattmann László ezt úgy tette, hogy minden páciensével, a nem hívőkkel is beszélgetett Istenről, a hitéről. A modern orvostudományt gyakorló doktor, aki holisztikusan gyógyított, a lelki vakság gyógyítását is fontosnak tartotta. Nem ő gyógyított, csak eszköz volt Isten kezében – mondta a szentként tisztelt szemorvos betegeinek.
Fontos, hogy mások lelki világosságára legyünk, ahogy Batthyány-Strattmann László és Szalézi Szent Ferenc is tették – mutatott rá a főpásztor.
Jézus a vámosoknak és a katonáknak nem azt mondta, hogy keressenek más hivatást, hanem azt, hogy folytassák az addigit, de nagyobb szeretettel. Veres András szerint az újságíróknak is ugyanezt javasolná.
Ha nem Isten szeretetéről, igazságáról, jóságáról, irgalmasságáról tanúskodom, nem keresztény újságíró vagyok” – hangsúlyozta Veres András püspök. – A Krisztus-követő hívő ember a végsőkig elmegy ezekben, akárcsak Szalézi Szent Ferenc tette, aki óriási egyházi viszály idején lett püspökké. Kibékítette vallási és társadalmi téren is az ellenfeleket, a családokban is visszaállította a békét.
Az MKPK elnöke azt kérte a jelen lévő és a jelen nem lévő, magukat katolikusnak valló újságíróktól, hogy kövessék ezt a példát, és Isten igéje formálja cselekedeteiket, írásaikat, ezáltal váljanak a világosság fiaivá. Állhatatosságot, kitartást, elkötelezettséget adjon nekik az Isten.
A szertartás után került sor a sajtóösztöndíj átadására a Központi Papnevelő Intézet dísztermében.
A díjátadón Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke mellett jelen volt Spányi Antal székesfehérvári püspök; Kuminetz Géza, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora, valamint Németh Gábor, az MKPK titkára is.
Veres András hangsúlyozta, nagy öröm, hogy olyan valakinek tudják adni a díjat, aki fiatalként tanúságot tett arról, hogy a keresztény értékrend számára személy szerint is fontos, és a munkásságában meg is jeleníti. Különösen is azért öröm ez, mert nagyon nagy hiány van hitvalló, a keresztény értékrend szerint dolgozó újságírókból – tette hozzá a főpásztor.
Az újságírói hivatás megbecsülésének jeléül a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2001-től minden évben ösztöndíjjal támogatja a nem egyházi média egy-egy munkatársát a keresztény értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviseletének elősegítéséért. 2025-ben a Szalézi Szent Ferenc-ösztöndíjat a jelölések alapján a püspökök testülete Dorgay Zsófiának, az MTVA Vallásügyi Főszerkesztősége munkatársának adományozta.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
„A politika számomra nem hatalmi kérdés, hanem szolgálat – a lehetőség, hogy hitből és meggyőződésből tegyünk másokért” - vallja Halmay Gábor, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke, veszprémi önkormányzati képviselő, ifjúsági és egyházügyi tanácsnok. A Gondolának adott interjúban arról beszél, hogyan látja a fiatalok felelősségét a közéletben, miként újul meg az IKSZ, és miért tartja fontosnak, hogy a politika újra a közösségépítésről, a hitről és a hitelességről szóljon.
Sokáig nem tudtam igazán mit kezdeni 1956-tal. Tanultunk róla az iskolában, néha még városi megemlékezésekre is elmentem, de valahogy az egész olyan személytelen és tankönyvszagú volt. A családomban a rendszerváltás idején még nagyrészt a „politikáról nem beszélünk” elv uralkodott – ki tudja, mit hoz a jövő? Aztán véletlenül megtudtam, hogy szeretett nagybátyám történetesen épp 1956. október 23-án született…
A Szőlő utcai javítóintézetet érintő nyomozást 2025. szeptember 26-a óta a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen megalakult nyomozó csoport soron kívüli eljárásban végzi. A ma kiadott hivatalos közlemény is megállapította: az ügyben beszerzett adatok szerint politikus vonatkozásában bűncselekmény gyanúja nem merült fel.