Orbán Balázs: Véget ért az amerikai demokráciaexport „aranykora”
2025. március 10. 15:21
Véget ért az amerikai demokráciaexport „aranykora” – írta közösségi oldalán Orbán Balázs a miniszterelnök politikai igazgatója. Kifejtette, „úgy tűnik, hogy Washingtonban valóban eljött a nagytakarítás ideje. Miután a USAID (Amerikai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség) finanszírozását megnyirbálták, most a National Endowment for Democracy (NED) is hasonló sorsra jutott. A NED négy évtizedig élvezhette a kongresszusi pénzcsapokat, melyeket most a Trump-kormányzat elzárt. Donald Trump fő érve: az amerikai adófizetők pénzét a »demokráciaexport« terjesztése helyett Amerika naggyá tételére kell fordítani.”
„De mi is az a NED?” – tette fel a kérdést Orbán Balázs. Úgy folytatta, egy, az amerikai Kongresszus által finanszírozott „független” szervezet, amelyet azért hoztak létre, hogy világszerte előmozdítsa a „demokratikus értékeket”. „Hogy ezt az érintett országok kérik-e? Nos, ez sosem volt szempont. A NED sokkal inkább az Egyesült Államok globális befolyásának egyik eszköze volt.” Megírta azt is, a dolog lényege: ha egy ország kormánya nem felelt meg a liberális politikai elit elvárásainak, a NED készségesen sietett „civil” szervezeteket támogatni, hogy az adott helyen „demokratikus változásokat” sürgessenek.
Allen Weinstein, a NED alapítója egy 1991-es interjúban ezt mondta a Washington Postnak: „Sok mindent abból, amit ma csinálunk, 25 évvel ezelőtt titokban a CIA végzett”. Úgy fogalmazott, a NED hazánkban is aktívan jelen volt. Több olyan szervezetet is finanszírozott, amelyek célja nyíltan a kormány delegitimálása, adott esetben a kormányváltás. Ilyen szervezet például a Freedom House, amely rendszeresen tesz közzé megkérdőjelezhető módszertanú, elfogult jelentéseket a hazai demokrácia és sajtószabadság állapotáról. Szintén a finanszírozottak közt volt a Partizán szerkesztősége vagy épp a baloldali agytröszt, a Political Capital.
Mindemellett a Soros György által is támogatott Action for Democracy intézményhálózatának egyik oszlopos finanszírozója szintén a NED, mely – titkosszolgálati dokumentumokkal bizonyítható módon – a 2022-es választások során jelentős összegekkel támogatta a magyar baloldal kampányát. Elmondta, persze a döntésre azonnal beindult a liberális pánikreakció. Fukuyama, a „történelem vége” néven ismert tévedés atyja arra figyelmeztet, hogy Trump döntése a liberális globális befolyás végét jelentheti. Ronald Radosh történész pedig a Quillette-en nemrég megjelent írásában úgy fogalmazott, hogy „a Trump-kormányzat most úgy döntött, csatlakozik a világ autoriter blokkjához ahelyett, hogy szembeszállna vele”.
A liberális elnyomó gépezet felszámolásával (mint a USAID vagy a NED) nem Amerika világhatalmi súlya csökken, csak a liberális csizma kerül le Magyarország mellkasáról – hasonlóan azokhoz a országokhoz, ahol a baloldali politikusokat, NGO-kat és újságírókat dollárban fizették ki az elmúlt években. Vagyis azzal, hogy Amerika több teret enged a nemzeti önrendelkezésnek, kezd kiegyenlítődni a pálya a globalista liberális és a patrióta erők közt. Bebizonyosodott, hogy a magyar ellenzék mögött évek óta a nemzetközi liberális politikai korrupciós hálózat áll. Sokan támadtak minket még tavaly is, próbálták nevetségessé tenni a vádakat. Ma már mindenkinek nyilvánvaló, hogy mi történik. „Az ellenzék köreiben az arcok cserélődnek, a helyzet változatlan” – szögezte le Orbán Balázs.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.