A bírók a politikai érdeklődés homlokterébe kerültek
2025. március 17. 18:30
Sajnálatosnak és aggasztónak tartja a Kúria elnöke, hogy a bírók és bíróságok a politikai érdeklődés homlokterébe kerültek.
"Ez a helyzet idegen a bíróságok alkotmányos szerepétől és nincsenek is eszközeink a kivédésére. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy ez a helyzet nem véletlenül alakult ki. Óvatlanság és a közéleti viszonyok hosszabb ideje tartó félreértése vagy figyelmen kívül hagyása okozta" - fogalmazott Varga Zs. András az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
Azt írta: ennek egyik időben közeli megnyilvánulása volt a Magyar Bírói Egyesület február 22-i, politikamentesnek tervezett demonstrációja, amelyet a bírósági igazgatás több szereplője is támogatott.
"A demonstráción elhangzottak félreérthetetlenül politikai jellegű felszólalások" - értékelt a Kúria-elnök. Úgy folytatta, hogy volt köztük olyan is, amely a bírókat az alaptörvénnyel és a jogszabályokkal való szembeszegülésre biztatta.
"Azokat a szolgálati viszonyban álló bírókat, akiknek az a hivatása, mert arra tettek esküt, hogy az Alaptörvénynek és a jogszabályoknak érvényt szerezzenek. A szervezők és támogatók ettől nem határolódtak el, sőt, a rendezvényt eredményesnek minősítették" - áll a közleményben.
Varga Zs. András hozzátette: politikai megnyilvánulások elkerülhetetlenül politikai válaszokat váltanak ki. Ezeket vissza lehet utasítani, de akkor mindegyiket vissza kell, "ennek során sem tekinthetünk el a bíróktól elvárt pártatlanság követelményétől".
"Lehet tiltakozni sértőnek talált szóhasználat ellen, ám március 15-én olyan politikai ígéret is elhangzott, amely túl azon, hogy kétségbe vonta az igazságszolgáltatás függetlenségét, az igazságszolgáltatás legitim vezetői elleni fellépést jelentett be. Ez pedig nem általános politikai kijelentés, hanem közvetlen fenyegetés" - írta a Kúria elnöke.
Megjegyezte, Magyarország történetében az ilyesmi nem példa nélküli: korábban is megtörtént, és minden esetben megtorlás követte. Talán elegendő Alexander Bach, Johann Kempen, Rákosi Mátyás vagy Kádár János nevét említeni. Meglepő, hogy ez ellen nem tiltakozik sem a Magyar Bírói Egyesület, sem az Országos Bírói Tanács, miként a Kúria vagy elnöke elleni folyamatos, és az említett tüntetés "eredményeként" soha nem tapasztalt módon felerősödött politikai támadások ellen sem emeltek szót. "Ezért - bár rajtunk kívül senki nem teszi meg - visszautasítok minden, a Kúriát érintő politikai bírálatot" - áll Varga Zs. András közleményében.
"A függetlenség és pártatlanság nem bírói előjog, hanem kötelesség. Bizonyos vagyok abban, hogy a Kúria teljesíti alkotmányos kötelességét - törvényesen, függetlenül és pártatlanul bírál el minden eléje kerülő ügyet" - közölte a Kúria elnöke.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc.
A boldog élet titka, megtanulni ünnepelni az örök élet diadalát Isten igéjében és szentségeiben és elfogadni Isten kegyelmi ajándékait, amelyeket az őt szeretőknek készített - fogalmaztak az egyházi vezetők.
Az Európai Unió jelenlegi intézményi struktúrája számos hiányossággal küzd, beleértve a demokrácia deficitjét, a tagállami szuverenitás és a nemzetbiztonság aláásását, amelyet ideológiai megfontolások által vezérelt uniós politika – különösen a migráció területén – tovább súlyosbít.
Az elnök azt a meggyőződését is hangoztatta, hogy jó esély van megoldani a válságot. "Igazi lelkesedést akarok látni arra, hogy le akarják zárni, és azt hiszem, látom ezt mindkét oldal részéről" – állapította meg Donald Trump hozzátéve, hogy hamarosan kiderül tényleg így van-e.