Az Európai Bizottság volt olasz elnöke nyílt levélben kért bocsánatot, amiért meghúzta a haját egy újságírónőnek
2025. március 27. 13:05
Romano Prodi volt olasz kormányfő, az Európai Bizottság volt elnöke nyílt levélben kért bocsánatot, amiért egy interjú közben meghúzta a haját egy újságírónőnek.
Romano Prodi szerda este kiadott bocsánatkérése a március 22-én történtekre vonatkozik, amikor - legújabb könyve bemutatója után - a volt kormányfő egy számára nem tetsző kérdésre reagálva meghúzta az őt kérdező újságírónő haját.
A baloldali Demokrata Párt (PD) politikusa nyílt levelében tévedésnek nevezte cselekedetét, és hangoztatta, hogy a gesztus számára "családi szokásnak" számít, vagyis a hétköznapokban, családi körben fordulhat elő. Hangsúlyozta, hogy nem állt szándékában megtámadni vagy megfélemlíteni az újságírót.
Prodi elutasította, hogy tettét eszközként használják fel ellene, és a világhálón nevetség tárgyává tegyék: "mintha egy egész élet nem számítana semmit" - írta a nyolcvanöt éves politikus.
Romano Prodi az eset után négy nappal kért bocsánatot. Kezdetben azt hangoztatta, hogy semmit nem kell elmagyaráznia, mivel nem agresszióról, hanem szeretetteljes gesztusról volt szó, amit azóta egy "idős professzor" ellen akarnak felhasználni.
Az újságírónő, Lavinia Orefici jelenleg a Silvio Berlusconi alapította Retequattro televíziós csatorna egyik politikai műsorában dolgozik, korábban a közmédiánál és más csatornáknál alkamazták. Romano Prodit egy álló interjún arról kérdezte, hogy mi a véleménye az 1941-es Ventotenei kiáltványnak a magántulajdon eltörlésére vonatkozó részéről.
A videofelvételek tanúsága szerint Prodi haragosan úgy válaszolt, hogy a kérdés ostoba, az újságírónőnek nincsen történelmi érzéke, majd meghúzta az újságírónő haját.
Ugyanez parlamenti vita tárgyát is képezte a kormányfő, Giorgia Meloni és a Demokrata Párt között, miután Meloni elutasította, hogy a mai Európa fejlődését a Ventotenei kiáltványt követve irányítsák.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc.
A boldog élet titka, megtanulni ünnepelni az örök élet diadalát Isten igéjében és szentségeiben és elfogadni Isten kegyelmi ajándékait, amelyeket az őt szeretőknek készített - fogalmaztak az egyházi vezetők.
Az Európai Unió jelenlegi intézményi struktúrája számos hiányossággal küzd, beleértve a demokrácia deficitjét, a tagállami szuverenitás és a nemzetbiztonság aláásását, amelyet ideológiai megfontolások által vezérelt uniós politika – különösen a migráció területén – tovább súlyosbít.
Az elnök azt a meggyőződését is hangoztatta, hogy jó esély van megoldani a válságot. "Igazi lelkesedést akarok látni arra, hogy le akarják zárni, és azt hiszem, látom ezt mindkét oldal részéről" – állapította meg Donald Trump hozzátéve, hogy hamarosan kiderül tényleg így van-e.