Lőw Zsolt megnyerte első Bundesliga-meccsét a lipcsei kispadon
2025. április 5. 22:04
Megszerezte első Bundesliga-győzelmét a múlt vasárnap kinevezett Lőw Zsolt vezetőedző irányításával a Leipzig, miután hazai pályán 3–1-re legyőzte a Hoffenheimet a német labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában.
A Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal felálló lipcseiek ugyan hamar hátrányba kerültek a vendég Hoffenheim ellen, de még az első félidőben fordítottak úgy, hogy a rivális a 28. percben 1–1-nél emberhátrányba került. A Leipzig a hajrában tette magabiztossá a sikerét. A magyar válogatott kapus és védő egyaránt végigjátszotta a találkozót.
Lőw szerdán a Német Kupa elődöntőjében vereséggel debütált, első bajnoki összecsapásán viszont 3–1-es győzelemmel javítani tudott. A magyar szakembert azzal a feladattal bízták meg, hogy együttesével kiharcolja a Bajnokok Ligája-indulást, amihez a legjobb négy között kell zárnia. Ehhez pedig máris közelebb került, mert a negyedik Mainz meglepetésre 1–1-es döntetlent játszott sereghajtó vendégével, a Holstein Kiellel, így a Leipziget már csak egyetlen pont választja el a közvetlen riválisától.
A címvédő és jelenleg második helyen álló Bayer Leverkusen Emiliano Buendía hosszabbításban szerzett góllal 1–0-ra nyert a bennmaradásért küzdő Heidenheim otthonában, így továbbra is hatpontos lemaradással követi az éllovas Bayern Münchent.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Elegük lett abból, hogy a liberális, globalista elit az illegális migránsok emberi jogait a biztonság és a polgárok érdekei, a genderidentitást pedig a biológia elé helyezi, miközben Ukrajnában háborúval akarja elérni a békét, a demokráciát pedig az ellenvélemények elhallgattatásával kívánja védeni - sorolta a szélsőség romboló akcióit László András.
A közlemény szerint a magyar gazdaság biztos alapokon áll: a foglalkoztatottság továbbra is kimagasló, közel 4,7 millióan dolgoznak, miközben a regisztrált álláskeresők száma rekordalacsony.