Nyolc világsztár is érkezik a Paloznaki Jazzpiknikre
2025. április 15. 14:05
Nyolc világsztár, köztük a Lukas Graham, Judith Glory Hill, Zaz és Mario Biondi is koncertet ad az idei Paloznaki Jazzpikniken, amelyet július 31-től augusztus 2-ig rendeznek a Balaton-felvidéki településen.
Az idei, immár 13. fesztiválon szintén a nagyszínpadon lép fel a Lehmanns Brothers, a Kennedy Administration, az Earth, Wind & Fire Experience és a Deladap is.
"Ahogy az eddigiek, az idei is sokszínű fesztivál lesz, a zenéket, a közönséget, a szórakozást és a generációkat tekintve egyaránt. A Jazzpiknik zenei felhozatala továbbra is különleges abban, hogy olyan előadókat hozunk el, akik más hazai fesztiválon ritkán vagy egyáltalán nem lépnek fel" - mondta Valde Orsolya, a Jazzpiknik alapító-fesztiváligazgatója a rendezvényt bemutató keddi budapesti sajtótájékoztatón.
Kiemelte, hogy az idei zenei kínálatban a fesztiválon korábban már nagy sikert arató fellépők (Matt Biondi és az Earth, Wind & Fire Experience) mellett ott lesz a Lukas Graham, a fiatalok körében elképesztően népszerű dán popcsapat, amelyhez olyan világslágerek fűződnek, mint a 7 Years, a Love Someone, a Mama Said vagy a Share That Love. Szólt a Grammy-díjas amerikai énekesnőről, Judith Glory Hillről is, aki családi zenekarával érkezik, és örömmel jelentette be, hogy a francia előadósztár, Zaz sok évi időpont-egyeztetési problémák után végre el tud jönni.
A Jazzpiknik fő fellépőinek műsorát idén is számos dj-szett fogja kiegészíteni, színpadra lép a Palo Canto feat Nóvé Soma, Andrew J & Dan von Schulz, a Get Funky és a Groove Generation.
A kisebb színpadokon koncertet adó hazai fellépőkről Sánta Dániel, a Paloznaki Jazzpiknik ügyvezetője beszélt. Elmondta, hogy zenélni fog a Lóci játszik, a Stinky Bugs, a Random Trip Vibe Changers x Wolf Kati, Vavra Bence és az Aron Andras & the Black Circle Orchestra is.
A dzsessz-színtér szereplői közül koncertet ad a Muck Éva Band, a Lukács Márton Trio, a Horváth Gábor Trio, a Budapest Bossanova Quartet, a Rafael Mario Trio, a Proli Jazz Quartet, a Saya Noé Solo Live Act, a Csapó Krisztián-Varga Tivadar Duo, valamint a Nóvé Soma és ifj. Csoóri Sándor alkotta formáció. Idén is folytatódik a szakmai együttműködés a Hangfoglaló Programmal, amelynek keretében három előadó érkezik a Piknikre: Sárközi Dina, a biankahaidu és Janet Gruber.
Idén új helyszín lesz a Pikniken a Bordivat Udvar, ahol a Balatoni Kör terméke, az olaszrizling alapú Balaton Bor kóstolható meg, amelyet mintegy tizenöt borász készít. Valde Orsolya és Merő Péter divattervező elmondta, hogy a Bordivat Udvarban divatbemutató is lesz a Banana Moon fürdőruhamárka és a Mero luxus divatmárka részvételével.
Mint minden évben, idén is lesznek nappali gyerekprogramok, folytatódik az együttműködés az Együtt az Autistákért Alapítvánnyal, a Paloznak Jövőjéért Alapítvánnyal, és jótékonysági akcióval segítik a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Tűzoltó utcai Részlegének Sebészeti Osztályát. A szelektív hulladékgyűjtésben a partner a Zöldövezet Társulás, amellyel a teljes hulladékmenedzsment környezettudatos szervezése, újrahasznosítása, a környezetbarát termékek alkalmazása és a szemléletformálás közösen valósul meg.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc.
"Most itt is gyaníthattuk, hogy vannak olyan európai parlamenti képviselők, akiktől nem áll távol a gondolat, hogy a saját hazája ellen dolgozzon" - fűzte hozzá Orbán Viktor.
Veres András megjegyezte: a mai média világában pár másodpercre lehet az emberek figyelmét lekötni, de az Istennel való kapcsolat nem lehet egy pillanatnyi élmény része, az tartós, mély figyelmet igényel.
Bécs városa által idén is felmérés készült az általános és középiskolások között a vallási meggyőződésükről. Az eredmény sokkoló: a diákok többsége ma már muszlim hitű, nem keresztény.