Több mint 50 szerzővel és nyolcvannál is több programmal várják az érdeklődőket a június 26. és 29. között tartandó 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre, melynek főbb meghívottjai Lars Saabye Christensen norvég-dán és Gabriel Adamesteanu román író - jelentették be kedden a szervezők sajtótájékoztatón Kolozsvárt.
Karácsonyi Zsolt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, a Helikon folyóirat főszerkesztője közölte, hogy a Bánffy-palotában és az udvarán tartott rendezvényen 47 kiadó, 5 könyvkereskedés és több mint 50 szerző lesz jelen.
Papp Attila Zsolt új kötetét ismerteti.
Kinizsi Zoltán főszervező az Iskola Alapítvány programjairól szólva kiemelte Gabriel Adamesteanunak, a kortárs román irodalom egyik legjelentősebb alakjának, a realista próza művelőjének jelenlétét, akinek művei magyarul is olvashatók. A fiatalabb román írónemzedék tagja, Radu Vancu költő, prózaíró, műfordító Kaddis Radnóti Miklósért című verseskötetét mutatja be.
A rendezvény meghívottja Lars Saabye Christensen ismert norvég-dán író is, aki a Féltestvér című regényét dedikálja június 26-án.
A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten a fontos évfordulókról is megemlékeznek: a 120 éve született József Attila előtt az idén 80 éves Földes László Hobó zenés műsora tiszteleg.
A 125 éve született Márai Sándor író hagyatékának őrzői is bemutatkoznak Kolozsváron, míg a 200 éve született Jókai Mórról Szécsi Noémi Jókai és a nők című könyvével emlékeznek, valamint Radnóti-kiállítás is érkezik az erdélyi városba.
Jelen lesz továbbá Rakovszky Zsuzsa író-költő és Bán Mór író, a Hunyadi-regénysorozat szerzője. A rendezvényen Müller Péter Sziámi és Egressy Zoltán produkcióját, Kollár-Klemencz László Anyám tenyere című regényének bemutatóját is láthatják az érdeklődők.
A további meghívottak között van Markó Béla, Tompa Gábor, Selyem Zsuzsa, Láng Zsolt, Fekete Vince, Cserna-Szabó András és Závada Péter is.
A gyerekirodalmat Berg Judit, Mészöly Ágnes, Duricza Katarina, Agócs Írisz illusztrátor képviseli, kiemelt program vasárnap a Csíki Játékszín A négyszögletű kerek erdő című gyerekelőadásának bemutatója.
Szántai János, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) elnöke az erdélyi szerzők jelenlététéről elmondta: a Bulgakov Kávéházban a többi között a Fiatal Írók Szövetségének (FISZ) antológiáját mutatják be két erdélyi szerző, Marcutiu-Rácz Dóra és Varga László Edgár részvételével.
A fiatal szerzők közül Tamás Dénes, Fancsali Kinga, Szabó K. Attila és Korpa Tamás mutatkozik be, és új kiadvánnyal jelentkezik Karácsonyi Zsolt, Király Zoltán és Balázs K. Attila is. Alexandru Vakulovski román szerző Lövétei Lázár László Balassi-kardos költő fordításában megjelent új könyvét is ismertetik.
További részletek a könyvhét honlapján (Unnepikonyvhet.ro) és Facebook-oldalán találhatók.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Az Országos Magyar Vadászati Védegylet Választmánya egyhangúan, újabb öt évre elnökké választotta Semjén Zsoltot - adta tájékoztatásul az OMVV a honlapján.
Kocsis Máté hangsúlyozta: ez a kormány nem tegnap lett békehívő, hanem a háború kitörésének pillanatában, 2022. február 24-én hangzott el először, hogy nem az öldöklést kell választani, hanem a békét és nemcsak azért, mert a honfitársaink élnek a határon túl, hanem azért is, mert a magyar gazdaság és az európai gazdaság meg fogja sínyleni a háborút.
Takács Péter emlékeztetett arra, hogy Kollár Kinga, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője örömét fejezte ki, hogy 50 magyarországi kórház felújítását sikerült lassítani, megakadályozni. Megemlítette, hogy az 50 kórházi épületen felül 33 mentőállomás is szerepelt a helyreállítási alap listáján, ám ezek közül van, amit már megvalósítottak nemzeti forrásból.