Fesztiválhét a hírös városban
Helyi alkotók, művészek és közösségek kerülnek idén a középpontba a Hírös Hét Fesztiválon, amely augusztus 20. és 23. között sokszínű kulturális, zenei és gyermekprogrammal várja a közönséget Kecskeméten - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Koós Ildikó, a szervező Kecskeméti Hírös Agóra marketingvezetője elmondta: a négynapos rendezvénysorozaton a helyi értékek bemutatására helyezik a hangsúlyt. Csütörtökön a várossal közös államalapítási ünnepség és Szabó Balázs Bandája koncertje mellett
a Kecskemét Táncegyüttes
lép fel, pénteken a helyi kötődésű Légcsavarock ad koncertet, szombaton pedig kecskeméti zenészek összefogásával emlékeznek meg a helyi pop-rock szcéna elhunyt tagjairól.
A könnyűzenei koncertek mellett várostörténeti séták, a
Nemzetközi Kerámia Stúdió
gyűjteményi bemutatója is várja az érdeklődőket.
A fesztivál keretében idén is megrendezik a Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítást és Vásárt, amelyen a környező települések kulturális és gasztronómiai bemutatói várják a közönséget.
A legkisebbeket a népi kismesterségek interaktív műhelyei,
a Kolompos és az Alma együttes
műsora, valamint elektromos kisautókat, logikai és ügyességi játékokat kínáló gyermekbirodalom várja. A fesztivál vasárnapi zárónapján a Gyermekotthonok Labdarúgó Európa Kupa döntő gáláját követően DJ Dominique és barátainak fellépése zárja a rendezvényt.
A Hírös Hét Fesztivál részletes programkínálata a https://hirosagora.hu/fesztivalok oldalon olvasható.







