Kamatdöntés - Egyhangúlag szavazott az alapkamatról a monetáris tanács augusztusban
2025. szeptember 10. 20:34

Egyhangúlag szavazta meg az alapkamat szinten tartását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa júliusban - olvasható a jegybank honlapján szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvben.

A tanács egyöntetű értékelése szerint a szigorú monetáris politikai irányultság fenntartása szükséges. Az augusztusi kamatdöntés során a monetáris tanács egyetlen döntési javaslatot, az alapkamat változatlan szinten tartását tárgyalta. A döntéshozók álláspontja szerint az előretekintő iránymutatás megváltoztatása nem volt indokolt.
 
Az augusztus 26-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.
 
Több döntéshozó kiemelte, hogy az elmúlt hónap során tapasztalt oldódás ellenére az elhúzódó kereskedelmi és geopolitikai feszültségek továbbra is bizonytalan világgazdasági környezetet okoznak.
 
A tanácstagok egyetértettek abban, hogy az inflációs kilátásokat továbbra is felfelé mutató kockázatok övezik, így a szigorú monetáris kondíciók biztosításával érhető el az inflációs cél fenntarthatóan.
 
A júniusi Inflációs jelentésben kiemelt kockázati tényezőként azonosított lakossági inflációs várakozások továbbra is érdemben magasabban alakulnak az árstabilitással konzisztens szintnél. A várakozások horgonyzása kulcsfontosságú az árstabilitás elérése érdekében - írták.
 
A jegyzőkönyv szerint a tanács egyetértett abban, hogy kiemelt figyelemmel kell kísérni a külső egyensúlyi folyamatok alakulását és a júniusi előrejelzés megállapításait a szeptemberi Inflációs jelentés keretében vizsgálják felül.
 
A döntéshozók véleménye szerint a jegybank továbbra is az árstabilitás és a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásával tud leginkább hozzájárulni a fenntartható gazdasági növekedéshez.
 
Jelezték: a június óta az inflációs pályát potenciálisan befolyásoló, beérkezett adatok és információk hatásait az MNB a szeptemberben megjelenő előrejelzésében fogja átfogóan értékelni.
 
A monetáris tanács következő kamatmeghatározó ülését szeptember 23-án tartja, amelyről október 8-án 14 órakor tesz közzé rövidített jegyzőkönyvet.
MTI
Címkék:
  • Fellöktek egy újságírót – na és?
    A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
  • Krajsovszky Gábor: Neobolsevizmus és kereszténység harca ma Magyarországon
    Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
  • Janó-Veilandics Franciska: A főpolgármester nem fenyegetheti a budapestieket!
    Karácsony Gergely szerint beláthatatlan ideig leállhat a BKV, ha nem tud megegyezni a kormánnyal. Felháborító, hogy a főpolgármester a budapestieken verné le a saját alkalmatlanságát! - közölte a közösségi oldalán Janó-Veilandics Franciska, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) fővárosi képviselője.
  • Latorcai Csaba: A kereszt lelki, közösségi tartóoszlop
    A kereszt lelki, közösségi tartóoszlop, olyan fénylő pont Magyarországon és a kontinensünkön, amely szellemi világítótoronyként segít eligazodni napjaink kihívásai közepette - hangsúlyozta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP ügyvezető alelnöke hétfőn a felújított kecskeméti Pataki-kereszt felszentelésén.
  • Rétvári Bence: Az ellenzék ideológiai alapon támadja a családi adórendszert
    A családbarát Magyarország fontos része, hogy az adórendszer is gyermekközpontú, a kormány ugyanis elismeri azt, ha valaki dolgozik és közben gyereket nevel - hangsúlyozta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten, a Gyermek(lélek)védelem új útjain című műhelykonferencián. Rétvári Bence a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) által szervezett eseményen arról beszélt, a családi típusú adórendszert az ellenzék már ideológiai alapon is támadja, és kormányra kerülése esetén meg is változtatná.
MTI Hírfelhasználó